DR. TAKÁCS IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. TAKÁCS IMRE
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Schamschula úr a növekedésről beszélt, és mondta, hogy több jószágot, több szolgáltatást előállítani. A közgazdaság-tudomány azonban nemcsak azt mondja, hogy többet, hanem mást. A piaci igényekhez igazodó növekedésre van szükség.
Igazodik-e részben a magyar gazdaság a piaci igényekhez? KSH-jelentés: a gépipar 1995 első fél évében az ipari termelésen belül 18,6 százalékot, 1996-ban 20,6 százalékot tett ki. Azt hiszem, senki sem vitatja, hogy a gépipar ilyen szempontból progresszív ágazat. '96-ban eddig a teljes ipari export több mint 40 százalékát a gépipari termékek tették ki.
Pozitív folyamat indult meg a termelésben akkor, amikor a tercier, a szolgáltató ágazatok növekedtek, és pozitív folyamat indult meg a termelésben akkor, amikor az információs szektor ágazatai is fejlődtek. Azok az országok, amelyek az információs korszakra léptek át, elég jó példát mutatnak nekünk.
Tehát tulajdonképpen egy olyan egyensúlyt próbálunk megalapozni a gazdaságpolitikánkban, amely nem a kereslet és a kínálat közötti tartós összhangot próbálja létrehozni, hanem a termelés és a szükségletek közötti összhangot. Tehát ha a növekedésről - Schamschula úr szerint - csak a "többet" kérdést vetjük fel, akkor rossz vágányon vagyunk, nem a piac gazdasági igényei szerint működünk, és ennek a végeredménye nyilván negatív. Most lesz Széchenyi születésének 205. évfordulója, szombaton. Hadd idézzem, amit ő mondott: "A hazafi, ki lehetőt kíván, a közjóért fáradozván, nem panaszkodik mindegyre hasztalan, hanem inkább felkeresi a hibákat, s rajtuk segít, ha lehet, ha nem lehet, nemesen tűri azokat." Köszönöm szépen. (Taps a parlament soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem