DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm. Elnök Asszony! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Akar pénzügyi államtitkár úr három kérdésről lényegében egyféle módon beszél, sértő módon, de én nem kívánok foglalkozni az ő stílusával, hanem arra kívánom felhívni a figyelmét, hogy a T/2825. szám alatt a kormány által előterjesztett törvényjavaslat tárgyalása kapcsán már rámutattam arra, hogy az ön vezetése alatt álló Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára arra utasította az APEH-et és az érintett szerveket, hogy mérleghamisítást kövessenek el. Ez nemcsak tévedés, ez az én megítélésem szerint bűncselekmény. Ez az egyik észrevételem. Ez 27,2 milliárd forintra vonatkozó tétel.
A másik észrevételem, hogy a 2027 milliárd forintot könyvelési tételként feltüntetni dilettantizmus, igen tisztelt államtitkár úr, egyszerűen azért, mert egy nem kamatozó 2023 milliárdot áttenni kamatozóvá, az legalább azzal a következménnyel jár, hogy a '95. évi 540 milliárd forint kamat fel fog menni 700-800 milliárd forintra. Ezt önnek előre a figyelmébe ajánlom, ha ön megérti, megérti, ha nem, nem.
A harmadik tétel pedig a Nemzeti Bankkal kapcsolatos. Nem én adtam azokat az adatokat, hogy '94-ben 40 milliárd nyereséget mutattak ki, '95-ben 5 milliárdot, '96-ban meg 60 usque 80 milliárd forint negatívumot, amelyet önök adtak meg, igen tisztelt államtitkár úr. Én csak utalok ezekre az adatokra. Kérem, legközelebb vegye figyelembe az ilyen tényszerűségeket, mielőtt beszélnek. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem