GAÁL GYULA
GAÁL GYULA
GAÁL GYULA (SZDSZ): Köszönöm, elnöknő. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az SZDSZ időkerete erősen leapadván, nem vállalkozom arra, hogy az eredetileg tervezett értékelésemet elmondjam a kormány két évéről. Arra szeretnék szorítkozni röviden, hogy itt reflektáljak a vitában elhangzottakra, hogy valóban ne az a látszat legyen, hogy két külön teremben is lefolytathatnánk ezt a beszélgetést.
Zsigmond Attila irodalmi értékű beszédét nagy élvezettel hallgattam és még nagyobb élvezettel hallgattam volna, ha ezt egy irodalmi kávéházban van alkalmam végighallgatni egy író-olvasó találkozó keretében. Ott ugyanis nem követelmény egy műalkotással szemben, hogy bizonyos részletbeli pontatlanságokat ne tartalmazzon és főleg nem követelménye az, hogy bemutassa a miérteket, és hogy miért alakult úgy a helyzet, ahogy alakult és nem követelménye az, hogy választható alternatívákat is mutasson be.
(A jegyzői széket Sasvári Szilárd helyett Szili Sándor foglalja el.)
Tehát a legnagyobb probléma az az - és ezért kényelmes helyzetben vannak az ellenzéki képviselőtársaim -, hogy nincsenek abban a helyzetben, vagy kényszerítő körülmények között, hogy bemutassák az alternatívákat, mit lehetett volna úgy csinálni, hogy ez a képzeletbeli magyar család - aki azért, valljuk be, nem egy tipikus átlagos magyar család két kisfizetésű közalkalmazottal, tehát mind a ketten közalkalmazottak és háromgyermekesek, de vannak ilyenek, elfogadom -, mit lehetett volna annak érdekében csinálni máshogy, hogy ne kerüljenek abba a helyzetbe, amibe kerültek. Ezzel teljesen adós maradt ez az elbeszélés és ez keltette bennem azt a hiányérzetet, ami a kormány munkájának a tényleges értékeléséhez hozzátartozott volna.
Ahogy Giczy György képviselőtársam fogalmazott, ezen a Házon kívül, vagy ezen a termen kívül szinte senki sem elégedett, csak itt lehet összeszedni egy kétharmados többséget az elégedett emberekből. Ez könnyen lehet, hogy igaz, bár szerintem az itt jelenlévők kétharmada sem mondhatná el magáról, hogy elégedett azokkal a teljesítményekkel, eredményekkel, amiket fel lehet mutatni. A kérdés azonban mégsem ez, hanem itt is ugyanaz a kérdés, hogy vajon milyen választható alternatívákat tud felmutatni a kritizáló. Elég-e az, hogy felsorolja gyakorlatilag a lakosság minden foglalkozási csoportját - ahogy ezt Giczy György megtette, és közölte, hogy ezek is elégedetlenek, azok is elégedetlenek - vagy pedig tudni kell mondani valamit, hogy mit lehet másképp csinálni, hogy ne legyenek elégedetlenek és be merje vallani főleg azt, hogy ezek a különböző elégedetlenségek mögött megjelenő társadalmi csoportigények kifejezetten csak egymás rovására érvényesíthetőek.
Megint csak azt kell mondanom, hogy nagyon könnyű úgy bírálni egy kormányt, hogy - egy ellenzéknek, aki nem kell, hogy döntésekért felelősséget vállaljon - minden egyes érdekcsoport mögé odaáll és azt mondja, hogy okkal elégedetlen ez is, okkal elégedetlen az is és felsorolni így a lakosság minden csoportját. Azt is meg kell tudni mondani, hogy ezek az igények egymás rovására lennének kielégíthetők, választani kell közülük és milyen más érdekkombinációt részesített volna előnyben a bíráló. Azt is hallottuk ma - mint új közgazdasági fogalmat -, hogy nemcsak szervetlen növekedés van, hanem szervetlen egyensúly is van és az az egyensúly, amit elért a kormány, az egy ilyen szervetlen egyensúly, mert mögötte csak alkalmi támasztékok vannak és mint ilyen alkalmi támaszték hangzott el a privatizációs bevételek megismételhetetlensége.
(14.10)
Szeretném ezt világossá tenni, hogy sem a külkereskedelmi mérleghez, sem a folyó fizetési mérleghez nincsen köze a privatizációs bevételeknek, nincsen összefüggés, mint erről számokat is hallottunk a mai vita során. Az egyensúly alapvetően nem a bevételek növekedése, hanem a kiadások csökkenése miatt következett be.
Azért haladtunk az egyensúlyi állapot felé, ez elmondható a belföldi államadóssággal kapcsolatban, a költségvetés kapcsolatában, és elmondható a külkereskedelmi egyensúly kapcsolatában is, ahol a '94. évi 24 százalékról 32 százalékra nőtt az ipari termelés exportértékesítési aránya. Tehát egy jelentős exportnövekedés van mögötte, és nem pedig egy egyszeri privatizációs bevétel.
Volt itt szó arról is, hogy nincsenek pontos statisztikai adatokkal alátámasztva azok a kritikák, amik itt elhangzottak. Én felhoztam magammal a KSH-jelentést, hogy bizonyos helyreigazításokra legyen alkalmam.
Így azt tudom mondani, hogy sajnos, illetve szerencsére nem igaz az az állítás, amit Kádár Béla mondott, hogy a megtakarítások azok elmaradnának az inflációtól. Elég egyértelműen kiderül, hogy 33 százalékkal nőttek az egy évvel ezelőttihez képest. Tehát jelen pillanatban 22,9 százalékos inflációhoz képest egy 10 százalékos reál növekedése van a megtakarításoknak.
Nem olyan egyértelműen szép a kép, hogy devizatartalékokat halmozott föl az előző kormány, hiszen mögötte egy romló külkereskedelmi és fizetési mérleg mögött nem a teljesítmény állt, hanem az eladósodás növekedése. Egyszerűen fölvett kölcsönt, ami megjelenik a tartalékszámlán is. Ettől nő a tartalék, de hát valóban nincs minden részletkérdésre lehetőség érdemben reagálni.
Egy dologra szeretnék még válaszolni. Azt mondta Giczy György, hogy áldozatot nem a kormányért, hanem a jövő nemzedékeiért hoz a lakosság. Teljesen igaza van, egyetértek vele. Nem is kell a kormányért áldozatot hozni. Ugyanakkor nagyon jelentős szerepe van a kormánynak abban, hogy van-e értelme az áldozatoknak. És ebben az összefüggésben azt tudom mondani, hogy amilyen stabilizációs intézkedéseket hozott ez a kormány, hosszú évek - vagy mondhatom, hogy évtizedek - után először mondható az el, hogy van értelme ezeknek az áldozatvállalásoknak, mert vezet valahová, és már látjuk, hogy hova fog vezetni.
Köszönöm szépen. (Taps.)
