KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR belügyminiszter: Elnöknő! Tisztelt Képviselőtársaim! A vita eddigi menetét hallgatva, az a meggyőződés erősödött meg bennem, ha két külön teremben tartanánk, mindkét oldal mondhatná ugyanígy a véleményét, nem kellene tekintettel lennie sem a másik felszólalására, sem a helyzetre, akkor hamarabb végeznénk, a televíziónézők pedig tetszésük szerint kiválogathatnák, hogy miről kívánnak hallani.
Először is, én nem gondolom azt, hogy szakaszokra osztható a történelmünk akár a rendszerváltás után eltelt időszaka is, hanem azt bizony egy folyamatként kell felfogni. Az nem lehetséges, hogy az egyik időszakban minden jó volt, aztán a másik időszakban minden rossz volt. Nyilván, az egymást követő időszakok függvényei az előttük lévőnek. És azok a folyamatok, melyek az egyikben elindultak, ha pozitívak voltak, akkor pozitívként mennek tovább, ha negatívak voltak, akkor pedig azokat valamilyen módon kezelni kell. Ez azért érdekes, mert 1990-ben valóban volt egy helyzet, ami az ország gazdasági, akár külső, akár belső egyensúlyi helyzetét tekintjük, és ezt valamilyen módon kezelni kellett. Majd rá fogok térni, hogy ennek persze voltak bizonyos következményei. Ezek azok a következmények, amelyekkel a felszólalásaiban mindenki foglalkozik. Nem foglalkozik magával a helyzettel. Pozitívnak állítja be viszont az azt megelőző folyamatokat, amelyeknek a következményeként pedig ez a helyzet kialakult. Ez, ugye, rendjén is való egy ellenzéki képviselőként, hiszen végül is a feladata a bírálat. De lenne egy másik is: az alternatíva felmutatása. Akkor azonban először arról kellene elkezdeni beszélni, hogy vajon abban a végzetesen megbomlott egyensúlyi helyzetben mit tett volna ennek az egyensúlynak a helyreállítása érdekében. Vajon engedte volna tovább nőni a kiadásokat anélkül, hogy a rendszerekhez megpróbál hozzányúlni? Helyes. De akkor miből finanszírozta volna ezt? Mert ha többet költünk valamire, akkor ahhoz valamennyi pénzre szükségünk kell hogy legyen.
(12.00)
Emelte volna az adókat? Ezt lehet kitűzni a zászlóra, csak akkor meg kell mondani őszintén: kérem szépen, én nem bántottam volna azokat a rendszereket, amelyek finanszírozhatatlanok a jelenlegi konstrukcióban, de növeltem volna az adók szintjét, és akkor nem kellett volna egy ilyen fájdalmas átalakulással szembenézni. Vagy ezt sem tette volna, hanem növelte volna a kettő különbözetét, az adósságot? Esetleg felélve a gyerekek, unokák jövőjét? Ezt is lehet tenni, de akkor ezt kell bevallani, tisztelt képviselőtársaim.
Inflációra hivatkoztak az előttem szólók. Vajon mit tettek volna azzal a helyzettel, ami a megalapozatlan gazdasági növekedés következményeként az import jelentős növekedésével járt, miközben az export - ugye tudjuk - '93-ban húsz százalékkal csökkent, és '94-ben sem sikerült ezt a pozíciót helyreállítani. Mit tett volna ezzel a helyzettel? Vajon nem kísérelte volna-e meg helyreállítani az exportképességet, és nem tett volna kísérletet az indokolatlan import visszafogására? Mert ha ezt tette volna, akkor vajon ennek nem lett volna következménye az inflációnak a növekedése? Azért érdemes újra és újra erről a kérdéskörről beszélni itt, mert nem lehet úgy hivatkozni az 1994-ben megindult gazdasági növekedésre, hogy nem vagyunk tekintettel arra, hogy ez a gazdasági növekedés éppen amiatt, mert teljesítményekkel alátámasztatlan és ezért megalapozatlan volt, vezetett az egyensúlyi pozíciók hihetetlenül gyors megromlásához, ez az a probléma, ami miatt intézkedéseket kellett tenni az egyensúly helyreállítása érdekében, mert valóban finanszírozhatatlanok voltak ezek a folyamatok. És ha ezt tekintjük, márpedig a kormány ezt tette, mert idézni szeretnék a kormányprogramból: "A kiinduló társadalmi, gazdasági helyzet nem ad lehetőséget gyors ütemű gazdasági növekedésre, feszültségmentes átalakításra." A kormány a kormányprogram kialakításakor látta ezt a helyzetet, és valóban szembe is nézett ezzel a helyzettel, és ezért mondta azt, hogy a vállalható, a megalapozott gazdasági növekedés az, amit célul lehet kitűzni ebben a ciklusban, mert - megint szeretnék idézni a kormányprogramból - "a következő négy esztendőben a gazdaságpolitikának, a gazdaságirányításnak, az egyensúly követelményének szem előtt tartásával kell megoldani" azokat a problémákat, amelyekkel itt most kénytelenek vagyunk szembenézni, és amelyek a vita lényegét képezik. Hiszen ha valóban helyre akarjuk állítani az egyensúlyt, ha valóban egy olyan gazdasági növekedést akarunk indukálni az országban, ami most már gazdasági teljesítményekkel megalapozott, akkor bizony, tisztelt képviselőtársaim, vissza kell fogni a kiadásainkat, át kell alakítani azokat a rendszereket, amelyeket a jelenlegi formájukban ma finanszírozni nem tudunk. Ennek a folyamatnak vesztesei vannak, sajnos, nagyon sokan vannak ennek a folyamatnak a vesztesei, és ezt éppen a jövő érdekében mégis meg kellett tenni, mégis végig kell vinni.
Másrészt, vannak integrációs törekvéseink, ebben a parlament pártjai egyetértenek egymással, ha viszont ezt komolyan gondoljuk, akkor meg kell felelnünk azoknak a rendszereknek, amelyekbe mi be akarunk lépni. Legyen az a jogrendünk, és ebben nem vitatható, hogy haladunk előre, ennek az átalakítása során, és ilyennek kell lennie a gazdasági rendszerünknek, a gazdasági teljesítményünknek is. Világosak itt a megfogalmazott elvárások, világosak azok a rendszerek, amelyekhez valóban hasonlítania kell a magyar gazdaságnak; nem vitatható, hogy a gazdaság átalakítása ebbe az irányba megy, és nem kell azon csodálkozni, hanem inkább örülni kell neki, hogy ha azok a partnerek, akik közé mi tartozni akarunk, de ahová még nem tartozunk, jól, pozitívan reagálnak ezekre az átalakulásokra. Ha nem ilyen a hozzáállásunk, ezt is lehet természetesen. Nem kell megfelelni ezeknek a rendszereknek, akkor ezekbe nyilván nem fogunk bejutni, de nem is lenne szabad, mert nagyon ártana az országnak, akkor viszont ezt ki kell mondani, mi nem tartunk igényt ilyen elismerésekre, mert nem akarunk ebbe az irányba haladni - bár akkor szerencsés lenne, ha ezt nem a parlament integrációs bizottságának az elnöke tenné. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Vannak persze olyan felszólalások vagy a felszólalásoknak olyan tartalma is, amelyekkel én a magam részéről természetesen egyetértek. Valóban rendkívül nehéz problémája a mai magyar társadalomnak a bűnözés növekedése, ami egyébként nem nő robbanásszerűen, tisztelt képviselőtársaim. A helyzet nem olyan, mint amilyennek egyesek beállítják, ha európai országok statisztikáihoz hasonlítjuk magunkat. Akkor mi a középmezőnyben foglalunk helyet, de természetesen nem az ő statisztikáik azok, amik minket érdekelnek, hanem ez a jelenség maga, amivel nekünk valóban kiemelten kell foglalkoznunk. Azzal együtt természetesen, hogy annyira nem tragikus ez a kép, mint amilyennek itt beállítják, de az is kétségtelen, hogy a polgárokat ennek a bűnözésnek az alakulása, növekedése valóban nagyon erősen foglalkoztatja, irritálja, és ennek a leküzdése érdekében a kormánynak valóban többlet-erőfeszítéseket kell tennie az elkövetkezendő időszakban.
Ugyanígy vagyok én a korrupció jelenségével is, azzal együtt, hogy ezeket az állításokat nem tudom elfogadni, és visszautasítom, hogy a kormány minden négyzetméterre, minden telekre rátette a kezét, és ezt a korrupcióval összefüggésben emlegette Orbán Viktor képviselőtársam. Nekem azt kellene mondanom, hogy bizonyára nem az egyik város telkeire, ingatlanaira gondolt, amelyekkel kapcsolatban most nagyon sok hír jelenik meg a sajtóban. De nem hiszem, hogy túl szerencsés dolog lenne ilyen ügyekben egymást vádolnunk akkor, amikor maga a jelenség valóban káros, valóban elítélendő, valóban fel kell lépni ellene. Ez ügyben is megtette a kormány a megfelelő intézkedéseket, kérem azonban, ha bizonyítékok vannak egy-egy ilyen ügyben, akkor álljunk elő ezekkel, mert az általános vádaskodás az egész politikai életet járatja le, miközben a magának a jelenségnek a kezelésében nem segít semmit.
Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány, ez a miniszterelnök úr felszólalásából is világos lehetett, vállalja a felelősségét az elmúlt időszaknak, természetesen vállalja az elkövetkezendő két év időszakának a felelősségét is, a választópolgárok majd ítélni fognak erről a ciklusról 1998-ban. Nem gondolja azt a kormány, hogy nem követett el hibákat az elmúlt időszakban, nem gondolja azt sem, hogy minden intézkedése jól átgondolt és következetes volt. Egy azonban biztos: a kormány azzal a helyzettel nézett szembe, amilyennel szembe kellett néznie 1994-ben. Annak érdekében tevékenykedik, hogy ez a helyzet még egyszer ebben az országban ne fordulhasson elő, ennek érdekében teszi meg azokat a javaslatokat amelyeket a kormánytöbbség a parlamentben támogat és elfogad. És akkor, amikor ezekről a kérdésekről vitatkozunk, akkor annak figyelembevételével tegyük ezt, hogy arra a kérdésre, ami 1994-ben volt, is választ kell adnia annak, aki kétségbe vonja ezeknek az intézkedéseknek a jogosságát, az indokoltságát; és akkor, amikor ezeknek a hatásaival számolunk, akkor azt kell figyelembe venni, hogy ezek a következmények teremthetik meg annak a lehetőségét egyáltalán, hogy a közeljövőben valóban megalapozott kibontakozása legyen ennek az országnak azokból a gazdasági problémákból, amelyekkel szembe kell néznie. Az talán nem vitatható, hogy a kormány ennek érdekében tette a dolgát.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a teremben.)
