ZWACK PÉTER

Teljes szövegű keresés

ZWACK PÉTER
ZWACK PÉTER (független): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Örülök, hogy ilyen kellemes légkörben kaptam szót. És köszönöm a lehetőséget, hogy ebben a nagyon rövid időkeretben szólhatok a kormány eddigi munkájáról. Az egyetlen képviselő vagyok a jelenlegi Országgyűlésben, aki a kormány megalakulásától kezdve függetlenként ülök a padsorokban. Ez adott lehetőséget egyfajta távolságtartásra minden kérdésben, hiszen sem beterjesztő, sem hivatásszerű ellenfél nem voltam.
Általános érdekességként elmondom, hogy a kormány számos alapvető törekvésével szimpatizáltam, és ezt ilyenkor szavazatommal is kifejezésre juttattam. Jó néhány konkrét esetben viszont nem így történt, mert azokat az előterjesztéseket hibásnak találtam. Az egyik legnagyobb vitát kiváltó és nagy kockázatot hordozó döntéssor a Bokros-csomag megszavazása volt. Számomra világos volt, hogy ezeknek a fájdalmas lépéseknek a többségét meg kellett tennünk. Valójában már évekkel ezelőtt szükség lett volna egy ilyen áldozatvállaló programra, akkor még nem fájt volna ennyire. Voltak elhibázott elemei a csomagnak, többségüket bíráltam már akkor is, és az élet is igazolta a helytelenségüket. De a bátorságáért tisztelet érdemli a kormányt, és a program folytatása alapvetően szükséges a ciklus végéig.
Most azonban két olyan kérdéskörre térnék ki, amelyekre vonatkozóan bírálom a kétéves kormányzati periódusban nyújtott teljesítményt. Hangsúlyoznám azonban, hogy ezekben a témákban nem ma szólalok fel először, eddig 12 felszólalásomban rendszeresen visszatértem rájuk. Soha nem csupán bíráltam, mindig javaslatokkal is éltem.
Az első - és talán ki is találják - a feketegazdaság elleni küzdelem. Már akkor, amikor a magyar politikai életben először átfogó koncepciót terjesztettem önök elé ebben a témában, majd amikor politikai vitanapot kezdeményeztem, azért tettem, mert polgártársaim százezreivel egyetemben elégedetlen voltam az ezen a területen mutatott kormányzati tehetetlenséggel. Láttam, és sajnos ma is látom, hogy miként okozott és okoz felbecsülhetetlen károkat a nemzetgazdaságnak ez a restség. A vitanapot követő kormányfői kezdeményezések nyomán kirobbant konfliktusok hátráltatták a megoldást, és most a közvéleménnyel együtt türelmetlenül várom, várjuk mindannyian, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság képében megtestesült kompromisszum eredményeit. Az adófizetők ugyanis lezárt ügyeket és közületi tisztaságot várnak a pénzükért, méghozzá a pártpolitikai érdekeket egyáltalán nem respektáló eljárások és ítéletek révén.
Már a feketegazdaság elleni küzdelem sürgetését szorgalmazó első parlamenti felszólalásomban is hangsúlyoztam, hogy véleményem szerint a feketegazdaság alapvető okát jelentik a magas adóterhek, és már akkor, 1994 decemberében javasoltam az adóterhek általános csökkentését is, amelyek eddig nem történtek meg. Még 1994 őszén egy másik parlamenti felszólalásomban azt hangsúlyoztam, hogy egyedül a restrikciós fiskális pénzügyi szemlélettel lehetetlen a növekedést elindítani.
A másik fontos téma, amelyben kezdettől fogva elégedetlen vagyok a kormányzati teljesítménnyel, ez az ország-image, az ország képe, témája. Ennek kialakítása, javítása, óvása a kormány feladata. Itt szinte semmi nem történt hosszú évek óta. Valóságos helyzetünknél igen gyakran rosszabb a rólunk kialakult külföldi sajtókép. Ami a legnagyobb hiányosság, hogy e témában nem tudjuk alkalmazni a más fejével való gondolkozást, a magyar világpolgári gondolkodást. A kívülálló mindig a felszínes benyomásokból is építkezik értékítéleteiben. A nem tudatosan felépített országkép nagyon nagy hátrányt jelent általános törekvéseinkben.
Részben ezzel összefüggésben mondanám zárógondolatomat is, amelyik az elmúlt két év és a jelen helyzet megítélésén túl kissé a közeljövőbe is mutat. Magyarország integrációs pozíciói mind az Európai Unió, mind a NATO tekintetében jónak mondhatók, és ez nem kis részben a jelenlegi kormány érdeme. De rontani mindenen lehet. És túl azon, hogy bekerülünk az első bejutási körben, azon is kell gondolkoznunk, hogy a lehető legjobb minősítéssel kerüljünk be. Ebből a szempontból számunkra szerencsétlen időpontbeli egybeesés áll fenn a következő választási kampány és maga a választás, valamint a felvételeket egy lényegileg meghatározó szervezeti döntések között. (Az elnök kopogtatással figyelmeztet az idő leteltére.)
Zárom. Míg szomszédainknál 1998-ban viszonylagos nyugalom lehetséges, addig nálunk dúl majd a voksolással járó belháború. Ezért az lenne független képviselőként tiszteletteljes javaslatom és állampolgári kérésem a parlamenti pártokhoz, melyek közül sokan már most tervezik a '97-'98-as választási kampányokat, hogy ne a szomszéd országokhoz fűződő viszonyt állítsák a kampány középpontjába. Ez nem jelenti azt, hogy ne legyen téma a nemzeti kérdés, hogy ne támadják egymást a kormánypártok és ellenzékiek. Csak annyi a kérés, hogy ebben a témában ne az egymás szidalmazása legyen az ütőkártya, mert ez a döntő pillanatokban hamis képet adhat Magyarország pozitív nemzetközi megítéléséről, és ez beláthatatlan következményekkel járhat.
Meggyőződésem, hogy (Az elnök ismét figyelmeztet kopogtatással az idő leteltére.) párthozzáállástól függetlenül - zárom - valamennyi felelős képviselőtársam megértését az ország érdekét szem előtt tartó gondolatommal. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem