SZABÓ RUDOLFNÉ DR.

Teljes szövegű keresés

SZABÓ RUDOLFNÉ DR.
SZABÓ RUDOLFNÉ DR., a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság megtárgyalta a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosítására vonatkozó törvényjavaslatot, és azt egyhangú szavazással általános vitára alkalmasnak találta.
A bizottsági ülésen elhangzott, hogy több ok miatt került sor a foglalkoztatási törvény módosítására. Ezeket a miniszter úr az előbb felsorolta, ezért én még egyszer nem sorolom azokat. Kiemelném viszont, hogy az említett három módosítási csomag mellett nem került sor ezúttal sem a munkanélküli és a szociális ellátórendszer összehangolására. Ez elhangzott a bizottságban.
Nem váltott ki nagy vitát a törvényjavaslat, de jó néhány kérdés elhangzott a munkaügyi szervezet irányítására, működésére vonatkozóan. Így például, az Országos Munkaügyi Központ irányító szerepének megszüntetése révén hogyan sikerül a Munkaügyi Minisztériumnak megoldani a hálózat gyakorlati irányítását? Ez egy alapvető kérdés. Vagy a Munkaügyi és Munkabiztonsági Felügyelőség munkáját ki és hogyan irányítja majd? Kérdések hangzottak el az aktív eszközök közül a részmunkaidős foglalkoztatás, a munkaviszonyban lévők képzésének, valamint a munkahelymegőrzésnek támogatási módjáról is, melyeket csak nagyon szűkszavúan tartalmaz a javaslat. Válaszként elhangzott, hogy az átmenet megszervezése problémákat okoz, de nem elsősorban a munkaügyi központokban. Ezeknek eddig is megvolt az önjáró mechanizmusuk,, és továbblendültek a nehézségeken. A bizonytalanságokat pedig igyekszik eloszlatni a minisztérium.
A munkaügyi felügyelőségeknek a nemzetközi egyezmények alapján meg kell őrizniük a szakmai önállóságukat, de megengedhetetlen, hogy ne legyenek nagyon szorosan a munkaerő-piaci szervezetekhez kapcsolva. Valójában jó együttműködésre van szükség az Országos Munkaügyi Módszertani Központ, a felügyelőségek, a munkaügyi központok és a Munkaügyi Minisztérium között.
Az aktív eszközök bővülését örvendetesnek tartotta a minisztérium, de közülük a részmunkaidős támogatás hatása a minisztérium képviselője szerint is kétségesnek tűnik.
(20.00)
A Népjóléti Minisztérium képviselője ezután tájékoztatást adott arról, hogy milyen dilemmák vannak még jelenleg is a munkanélküli-ellátásból kikerülők szociális ellátásának módjáról, mértékéről. Számítások szerint a jövedelempótló támogatásban részesülőknek, mintegy 240 ezer főnek körülbelül egyharmada bekerülhet még a Munkaerő-piaci Alap támogatási rendszerébe, egyharmada feketemunkában vehet részt, de 100 ezer fő véglegesen kisodródhat a munkaerőpiacról. Számukra valamilyen segélyezési rendszert kellene kidolgozni. Ennek során viszont dilemmát jelent, hogy az aktív korúak végleges segélyezése elfogadható-e. Csak a jövedelempótló támogatásból kiesőkre legyen-e érvényes, vagy azokra is, akik sohasem voltak arra jogosultak? Mekkora legyen a segélyezés mértéke? Honnan lesz rá forrás?
Ezekre a kérdésekre természetesen még vissza kell térnünk. A minisztérium bármilyen segítséget, javaslatot szívesen venne, bárkinek a közreműködését ezzel kapcsolatosan.
Végezetül, kisebbségi véleményként elhangzott a jelen törvénymódosítással kapcsolatosan, hogy a 38 szakaszos terjedelem ellenére nem biztos, hogy az átfogó módosítása a foglalkoztatási törvénynek, mert több mint a fele a szervezet változtatására vonatkozik. A foglalkoztatási helyzet, a Munkaerő-piaci Alap szufficitje és a munkanélküliek számának növekedése feltétlen indokolná, hogy egy ilyen módosításnál a kormány javaslatot tegyen arra, hogy milyen új eszközöket kíván beállítani a munkanélküliség csökkentése érdekében, vagy miként növelné a juttatások mértékét. A pályakezdők az eddigi segélyezésből kimaradtak, ugyanakkor a foglalkoztatási alap többlete lehetővé tenné számukra az újabb képzési formákat, vagy más eszközöket. Ezen túlmenően elhangzott az is, hogy a törvénymódosítással a kormány nem lépett előre a munkanélküli-ellátás biztosítási rendszerhez való közelítéséhez. S míg majdhogynem szociális ellátórendszernek minősül a munkanélküli-segély folyósítása, addig nem nagyon várható a szemléletben sem változás.
A válaszokról csak röviden szólok, mely a Munkaügyi Minisztérium részéről hangzott el. A módosítás átfogó, mert valamennyi elemet koncepcionálisan érinti. Újabb eszközökre tettek most javaslatot, de nyitott a Munkaügyi Minisztérium más, további megoldásokra is. Az pedig koncepcionális probléma, hogy a munkanélküli-ellátásnak milyen mértékben kell biztosítania, és biztosítási és szolidaritási elemeket tartalmaznia. A kormány álláspontját ez a törvényjavaslat tükrözi, mely szerint a munkanélküli-ellátás jobb, mint más biztosítási jellegű ellátás, és a minisztériumnak figyelembe kell venni a szolidaritás elvét is.
Ennyi hangzott el a bizottságon. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem