KÓSA LAJOS
KÓSA LAJOS
KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnöknő! Tisztelt Ház! Szeretném mindjárt a kormánypártok számára egy örömhírrel kezdeni hozzászólásomat. Tudom, hogy őket ez boldoggá teszi, tehát kijelentem innen a Fidesz szónokaként, hogy ez a költségvetés nem pótköltségvetés. Valóban nem az, bárki is állítja az ellenkezőjét. Az államháztartási törvény világosan definiálja, hogy mi az, amit pótköltségvetésként kell a szónak szoros értelmében tartani.
(19.20)
Ezen kritériumok szerint nem kell pótköltségvetést benyújtani, ezért most ez, amit tárgyalunk, ez nem pótköltségvetés. Azért óva intek mindenkit attól, hogy ettől különösebben boldog legyen, hiszen még eljöhet az az idő, amikor novemberben pótköltségvetést tárgyal a parlament. Gondoljunk csak arra, hogy a társadalombiztosítás hiánya most mekkora, és mekkora lesz az év végén, és attól függ, hogy milyen technikát választ annak finanszírozására a kormány - vagy a tb-zárszámadásban, vagy valamilyen költségvetési módosításban - mégis csak kell arról tárgyalni.
Hozzáteszem, hogy - más oldalról - azért nem kell ezzel különösebben reklámoznia magát senkinek, mert részben az előző kormányok, részben ez a kormány is több pótköltségvetést is hozott már a parlament elé. Ez különösebben nem érdem, tehát azt gondolom, hogy nem lehet azzal sem jó, sem rossz pontokat kezdeni, hogy most volt pótköltségvetés ebben az évben, vagy nem; azt kell nézni, hogy az államháztartás és a központi költségvetés folyamatai milyenek voltak, és azok teljesültek-e, vagy jók voltak-e, vagy sem.
Na most, még valamit, azért ez a költségvetési módosítás, amit önök behoztak a parlament elé, ez meglehetősen nagy összeget csoportosít át. Tehát ez 150 milliárd forint feletti. Ennek kapcsán megélt már ez a Ház kisebb összeget érintő pótköltségvetést is, ennek összehasonlításában is világos, hogy ez önmagában nem kérdés, de még egyszer mondom, ez nem pótköltségvetés. Tudom, hogy ez önöknek a szívét egy kicsit melegíti, tehát szeretném mindjárt ezzel kezdeni.
Különösen azért, mert egyébként azt gondolom, hogy ez a költségvetés módosítása, amit önök a Ház elé hoztak, ez tulajdonképpen állatorvosi lóként tartalmazza az összes olyan, nagy volumenű problémát, amivel szemmel láthatólag nem tudnak mit kezdeni, és ez rendkívül aggasztó a Fidesz számára.
Miről van szó? Ugye, az világos, hogy a jelenlegi költségvetési módosítás tartalmának döntő többségét a privatizációhoz kapcsolódó bevételek és kiadások miatt kellett megcsinálni? A privatizációs bevételek azonban jellemzően nem folyó bevételek - ezt önök is leírják a költségvetési módosításban egy helyen -, éppen ezért a privatizációhoz kapcsolódó költségvetési módosítások értelmezhetetlenek államháztartási vagyonmérleg nélkül.
Gondoljanak csak abba bele, hogy egyszerű háztartásként mondjuk van folyó jövedelmem, de eladom az autómat egyik hónapban, akkor a másik hónapban hogyha úgy teszek, mint hogyha az én folyó jövedelmem az autó eladási árával megemelkedett volna, és aszerint gazdálkodom a folyó kiadásaimban, az egy súlyos hiba. Pontosan azt jelenti, amiről Torgyán József olyan hosszan beszélt egy fél mondatában, amit pontosan nem értettem, de alighanem arra gondolt, hogy - a családi ékszer hasonlatának kapcsán - az államháztartási vagyonmérleg nélkül ez a költségvetési módosítás értelmezhetetlen. Azért értelmezhetetlen, mert ugye, tudjuk, hogy a privatizációs bevételt egyrészt növeltük, másrészt el is osztottuk egy sor területen, amit ez a költségvetési módosítás tárgyal.
De emellett nem tudjuk, hogy mennyivel csökkent az állam vagyona, most hogy alakul az állam vagyona. Ennek kapcsán felelősen parlamenti képviselő aligha tudja megállapítani - az államháztartás egészét érintve -, ez a költségvetési módosítás helyes-e, vagy sem. Bizonyos részterületekre rálát, és arról el tudja dönteni, hogy jó-e, vagy sem. Egy másik hasonlattal élve: miközben az egész háztartás gazdálkodásáról kellene beszélnünk, ehelyett pusztán azt tudom megítélni, hogy az a kanál az sokba került-e, vagy nem, amit éppen az asszony hozott haza az egyik este. Holott igazán tudjuk, hogy nem ez a fontos kérdés, hanem az kérdés, hogy a vagyonom hogyan alakult, az összjövedelmem hogyan alakult, hogyan csökkent a vagyonom.
Többen utaltak egyébként ennek a problémának az egyik alkérdésére, ami az MNB-adósságot és annak kezelését jelenti, hát az is ehhez tartozik. Én azt gondolom, hogy ennek a kezelése szintén neuralgikus pont, most már nagyon régóta húzódik, és minden egyes költségvetés és költségvetési módosítás világossá teszi, hogy ilyen technika mellett - ahogy a parlament tárgyalja a költségvetést és ezeket a kérdéseket - ez átláthatatlan.
Én kíváncsi lennék arra, hogy mikor jön el az az idő, amikor például a belső államadósság mértéke, annak növekedése, annak kezelésére egy világos és áttekinthető megoldás lesz, olyan, ami az államháztartási mérleg egésze szempontjából is mérlegelhető.
Egy másik, önök által is érzékelt - ezt a problémát önök által is érzékelhetően bemutatott - kérdés, itt szerepel az önök által behozott pótköltségvetésben, ha emlékeznek, a HM-alfejezet pont arról szól, hogy a HM vagyonát hogyan értékesíti, és annak kapcsán a HM kiadásai milyen mértékben módosíthatók, és ott milyen pótlólagos kiadásokra van szükség, miközben arról nincsen szó sem itt, sem a költségvetési törvényben, hogy a HM vagyona az mekkora önmagában, és annak a csökkentéséről tudunk-e döntést hozni, vagy sem.
Én azt gondolom, hogy így ez közgazdasági képtelenség. Ez nem önmagában ennek a költségvetésnek a problémája, ez az államháztartás problémája. Amíg az nincs megoldva, addig ezekkel a pótköltségvetésekkel csak igen szűken és szegmentáltan lehet foglalkozni, és néhány részterületet lehet érinteni, miközben az ember érzékeli azt, hogy kíváncsi lennék arra, hogy a privatizációs bevételek kapcsán az állam vállalkozói vagyona mennyivel csökkent, és most jelenleg mennyi, és abból mennyi bevétel származik még esetleg.
Mint ahogy önök is érintik, hogy ugye valószínű, '97-ben már nem lesz ekkora privatizációs bevétel. Ez valószínűsíthető, tényleg ebben nem tévedünk nagyot, de hogy például '97-ben valószínű mekkora lesz az állam és az államháztartás vagyona, az legalább olyan fontos kérdés, amelyre itt most egyáltalán nem tudunk kitérni. Mert sem a központi költségvetés, sem az államháztartási mérleg, vagyonmérleg - ami ugye, nincs - ezeket a kérdéseket nem tárgyalja.
Még ehhez a problémához hadd jegyezzek meg valamit. Az előbb szőrmentén említettem a tb-hiány ügyét. Ha volt alkalmuk - tudom, hogy akik itt ültek, és a vitát hallgatták, azok erre nem tudtak figyelni -, de majd a holnapi Sajtószemlében nézzék meg, hogy a pénzügyminisztériumi államtitkár - nem aki a vita résztvevője - az mit nyilatkozik a tb-hiány finanszírozásáról. Azt mondja, hogy ami ebben a költségvetési módosításban nincs benne, hogy a különböző minisztériumi előirányzatokban eszközölt megtakarítások mintegy 10 milliárdos összegével fogják finanszírozni a tb-hiány egészét.
Megjegyzem akkor - hogyha ezt már most tudják -, akkor nem ártott volna beleírni ebbe a módosításba - mert majd természetesen az önöknek a joga -, hogy hányszor akarják és milyen részletekben módosítani a költségvetést. De annak, amit ő elmondott, abból az derül ki, hogy ennek szerepelnie kellene ebben a törvényben, vagy pedig majd újra találkozunk vele. Semmi baj, az államháztartásról, a központi költségvetésről, annak módosításáról mindig hálás téma beszélni, azt gondolom.
Ezek után néhány részkérdésre hadd térjek ki az önök által beterjesztett pótköltségvetés kapcsán. Az egyik: ez a privatizációs bevételek felhasználása, ami szemmel láthatólag a magyar iparfejlesztési program címen él az önök elképzelésében. Csépe Béla már említette, hogy ez sem volumenében, sem stratégiájában nem fogja különösebben a magyar gazdaságot élénkíteni. Ennek több oka van. Egyrészt az összege az meglehetősen kevés, másrészt az összeg felhasználása meglehetősen diverzifikált. Ilyen nagyságrendjében kevés összeget - tehát az önök szándékai szerint 10 milliárd forintot - ennyi sok célra elkölteni ez automatikusan azt jelenti, hogy sehol sem érik el azt a határberuházás-növekedést, aminek kapcsán igazából multiplikációs hatásokon keresztül lehetne számítani a gazdaság élénkülésére.
Nem állítom, hogy az a 10 milliárd - amit önök most szétosztanak - lényegtelen, vagy nem fontos célokra mennek. Önmagában mindegyik cél nagyon fontos, és az is világosan látszik, hogy ennek a pótlólagos összegnek - ennek a 10 milliárdnak - az elosztása még mindig úgy történik, abban a kerékvágásban, ahogy ez általában Magyarországon történni szokott.
Összeülnek a tárcák, és úgy szétosztják, ami ott van a közösben. Mindenki elvisz valamennyit, ki mennyit tud, egymilliárd közmunkára, másfél milliárd autópálya-építésre és a többi. Csak itt az a probléma, hogy azt a kevés forrást, hogyha diverzifikáltan így osztjuk szét, ezzel nem érjük el azt a hatást, amit akarunk igazán. Tehát azt gondolom, hogy helyes lenne úgy eljárni - vagy legalábbis közgazdasági értelemben korrekten -, ha azt írnák ebbe a költségvetés-módosításba, hogy elköltünk 10 milliárdot, mert fontos céljaink vannak, ezek a következők. De azt írni az indoklásba fejezetcímként, hogy a magyar gazdaság fejlesztése és dinamizálása, ez, azt gondolom, hogy ez túlzás.
Azt hiszem, hogy szerencsésebb lenne egyszer olyan gazdaságpolitikai megfontolások alapján ilyen összegeket elkölteni, ami koncentrálja a fejlesztést. Vannak ilyen feladatok ugyanis, teljesen világos. Az a kérdés, hogy valaki egyszer feláll-e a minisztériumok közül, és azt mondja, hogy én pedig megmondom, lehet hogy nem tudja jól, de nem engedem szétosztani a tárcák között - "aki kapja, marja" alapon - az EGM-forrásokat, hanem megpróbálom koncentráltan, világos stratégia szerint felhasználni.
Hadd említsem meg, hogy a felhasználási célok között is vannak olyanok, amelyek nem kellőképpen alátámasztottak, azt gondolom, ami a 10 milliárd felhasználást illeti. Például a kis- és középvállalkozások fejlesztése a kamattérítés technikáján keresztül. Ez persze egy lehetséges - és már eddig is járt - technika, de tudjuk azt, hogy a kis- és középvállalkozásoknak nem a kamat nagysága önmagában a problémája. Hiszen azt is tudjuk, hogy önmagában az a fura helyzet állt elő a magyar pénzpiacon, hogy miközben számos vállalkozás pénzhiánnyal küzd, és nem tud hiteleket felvenni, mert kedvezőtlenek a kondíciók, vagy nem tudja elérni azt, hogy neki adjanak, eközben a bankok kifejezetten kihelyezési nehézségekkel küzdenek ezzel párhuzamosan.
(19.30)
Tehát én azt gondolom, hogy valamit ebben az ügyben kellett volna csinálni. Önmagában én nem várok nagy hatást a kamattérítés technikájának 500 millió forinttal történő feltuningolásából.
A közmunkákról az előbb szóltam. Megvallom őszintén, fontosnak és jónak gondolom azt, hogy a közmunka rendszerét valamilyen módon ki kell alakítani, vagy fejleszteni kell. Sőt, én ennél szigorúbb közmunkaalapon állok, a Fidesz-Magyar Polgári Párt szerint a közmunkát és - mondjuk - a munkanélküli-járadék fizetését egy ponton túl össze lehetne kapcsolni bizonyos közmunka-teljesítési kötelezettséggel.
Itt egy problémára szeretnék figyelni. A pótköltségvetés az, ugye, hivatkozik arra, hogy a közmunkákra egymilliárdot ad - bocsánat, nem pótköltségvetés, isten őrizz! hogy még egyszer... Figyelmeztessenek mindig!
Tehát a költségvetés módosítása az utal arra, hogy egymilliárd forintot kell a közmunkák rendszerének kialakítására és a finanszírozásra fordítani, miközben maga is egy mondatban arra utal, hogy egyébként majd ennek a szabályairól a Munkaügyi Minisztérium egy később kidolgozandó szabályban dönt. Mint ellenzéki képviselő, nagyobb megnyugtatásomra szolgálna az, hogyha előbb kialakítaná a Munkaügyi Minisztérium ennek a pontos mechanizmusát, és akkor meg tudom ítélni, hogy vajon ez az egymilliárd - egyébként helyes célra - el fog e folyni, vagy butaságokra fogjuk elkölteni, vagy le fogja nyelni a süllyesztő a Munkaügyi Minisztériumban, vagy pedig hasznos, jó, ügyes elosztásban valóban megdobja a magyar közmunka helyzetét.
Tehát én azt gondolom, hogy bizonyára önöknek a bizalma egymás iránt - főleg a tárcák között - osztatlan és erős. Ezért gondolják azt, hogy e felett el lehet siklani. Az ellenzék nem tud elsiklani efelett. Nem azért, mert bizalmatlan, hanem jobban szereti látni, hogy a kialakított mechanizmusok milyenek.
Hadd érintsek egy másik nagyon fontos területet, ami ennek a költségvetési módosításnak az egyik sarkalatos pontja. Ez az önök által is tárgyalt garanciavállalások ügye. Ez egyébként elég jelentős összeg, ugye 41 milliárd forintról van szó. Tudjuk azt, hogy ez letétben van a Nemzeti Banknál, nem lehet majd felhasználni csak akkor, hogyha pontos igények keletkeznek.
Itt egy másik kérdést kell azonban - mint ellenzéki képviselő - felvetnem. Ugye, még önök is emlékeznek arra, amikor Horn Gyula egyik tavaszi, dolgozó napján kinyitotta az iratszekrényét, és abból hirtelen 600 milliárdos, az előző kormány által - úgymond - vállalt kötelezettség zuhant ki, majd a rákövetkező héten a szekrény másik részéből még 300 milliárd is kiborult ennek kapcsán. És akkor még szerencse, hogy a másik szobába nem nyitott be, mert akkor még megemelkedett volna nyilván ez az összeg.
Azért beszélek róla ilyen ironikusan, mert önök által is nyilván tudott, de aztán a vitában is kiderült, hogy ez az összeg ez nem pontos, és sokan nem tudták - és mai napig nem tudják -, hogy hogyan jött ez az összeg ki. Mert az előző kormányzat - bár vállalt a privatizáció kapcsán, ahogy önök is egyébként, garanciát és kötelezettséget -, de hát nem ebben az összegben és mértékben, és főleg nem titkos kormányhatározatban. De ez egy alkérdés. Ez csak azt mutatja, hogy a magyar kormányfő élénken és kiemelten foglalkozik az állami garanciavállalások ügyével, vagy azokkal a garanciavállalásokkal, amelyek a privatizációhoz kapcsolódnak.
Ennek kapcsán, mint ellenzéki képviselő, számomra megnyugtató lenne, hogyha mondjuk az ÁPV Rt. vagy a Pénzügyminisztérium úgy nagyjából felvázolná, hogy ugyan milyen, mekkora összegű garanciákat vállaltak, hogy azok vajon a 41 milliárddal köszönő viszonyban vannak-e vagy sem; hiszen az ÁPV Rt., mint tudjuk, a tavasszal, amikor ez az ominózus 9 milliárdos ügy volt, annak kapcsán több százmilliárdos - ám már az önök két kormányzási éve vállalt - garanciavállalásról beszélt, ennek kapcsán ez a 41 milliárd soványnak tűnik.
Vagy nem egészen világos, hogy akkor abból az ÁPV Rt. bevallott számból - ami nem hivatalos formában az ÁPV Rt. szóvivője által közölt adat -, ebből akkor most mennyi az, ami valószínűleg le fog futni, mennyi amit nem hívnak le? Hadd emlékeztessem önöket arra, hogy nem közömbös sem az önök, sem az ellenzék számára az, hogy az állam a privatizáció vagy egyéb kapcsán, milyen összegű, milyen fajtájú, milyen feltételek mellett lehívható állami garanciát vállal?
E nélkül hogyan döntünk a 41 milliárdról? Sehogy. Rossz szívvel. Majd megszavazza a kormányzati többség. Nyilván majd a frakcióülésen valaki feláll, és megkérdezi, hogy aztán ugyan mondja már meg a pénzügyminiszter, hogy hogy is állunk ezekkel a garanciákkal? De az ellenzék is megkérdezi ezt, és kifejezetten kívánatos lenne, hogyha ennek az ügynek úgy kerülne a végére pont, hogy valaki felállna, és beszámolna erről pontosan. Addig az ellenzék számára ez a garanciavállalás - így - megszavazhatatlan.
Mondhatnám ezt - egy kicsit tompított éllel - a reorganizációra is. Ugyanis a reorganizáció kapcsán már kiderültek olyan dolgok, amelyek legalábbis kétségeket ébresztenek az emberben. Emlékezzünk csak a D4D Gépgyár reorganizációs átszervezésére és környezetvédelmi támogatására, amit nem használtak fel környezetvédelmi beruházásként. Ugyanakkor a borsodi reorganizációs program kapcsán erre kifizettették a félmilliárd forintot. Ez azért aggasztó. Legalábbis az ellenzék számára az, és remélem, hogy a kormánypárti képviselők egynémelye elgondolkozik azon, hogy hogy van az, hogy reorganizációs döntést hozunk félmilliárdos környezetvédelmi beruházásról a D4D privatizációs ügyében, majd ezt nem teljesíti a D4D, és az állam újra beruházza azt a környezetvédelmi beruházást, amire már egyszer kifizette a pénzt. Ez azért aggodalomra ad okot, ezért ilyen formában, ilyen részletezéssel a reorganizációs összeg sem fogadható el. Elismerve azt, hogy a reorganizáció fontos, lényeges, olyan ügy, amelyről mindenképpen beszélni kell egy költségvetés kapcsán.
Hasonlóképpen az ÁPV Rt. ügyét érinti az önkormányzatok versus ÁPV Rt. ügyben keletkezett 65 milliárdos, tehát 53 plusz 12 milliárdos követelésállomány az ÁPV Rt.-vel szemben. Önök azt írják az indoklásban, -meg a normaszövegben is -, hogy a költségvetés kialakításakor ezek nem voltak kalkulálhatók, és nem voltak számolhatók.
Én azt állítom, hogy ez nem igaz. Akar államtitkár úr még emlékszik arra a mozgalmas időszakra, amikor háromszor is interpelláltam - részben a pénzügyminisztert, részben pedig a privatizációs minisztert - annak kapcsán, hogy a Legfelsőbb Bíróság a fellebbviteli eljárás kapcsán precedens - vagy legalábbis precedens értékűnek felfogható - döntést hozott a dunaújvárosi rt. ügyében, ahol 2,9 milliárd forint kifizetésére kötelezte az ÁPV Rt.-t. Ez a költségvetés előtt volt, novemberben - tehát amikor még nem született meg a költségvetési törvény -, ott lehetett akkor kikalkulálni azt, amit egyébként mások, akik az önkormányzatok követeléseivel parlamenti szinten foglalkoztak, amit mondtak, hogy ez 60 milliárdos követelésállomány lesz, durván.
Hasonlóképpen a közszolgáltató hálózatok - itt elsősorban a villany- és a gázhálózatról van szó -, azokból részesedést az önkormányzatok számára egy olyan döntésben hoztunk, ami szintén a '96-os költségvetési döntést megelőző időben született. Tehát nem igaz az, hogy ezeket nem lehetett akkor kalkulálni.
Lehetett kalkulálni, csak nem kalkulálták. Azért nem kalkulálták, mert arra gondoltak, hogy majd ráérünk később. Vagy azért nem kalkulálták, mert nem úgy működik az ÁPV Rt. vagy a Pénzügyminisztérium, hogy fel tudják mérni, hogy az egyes helyzetekben mekkora következményei lesznek az adott döntési szituációnak, miközben egyébként minden, a jó döntéshez szükséges információ rendelkezésre áll. Egyébként ez az alapigazság végighúzódik ezen a költségvetési módosításon, hiszen például az IFOR ügye, az is elhangzott itt a parlamentben, ha emlékeznek, hogy nem másfél milliárd lesz, hanem legalább három. 2,5-3 közötti összeg lesz, amit kénytelenek leszünk kifizetni. Önök be is hozták ezt a 2,8 milliárdos összeget. A honvédelmi miniszter erről beszélt.
Hasonlóképpen az önkormányzatok támogatásának ügyében többször elmondta - az önkormányzati kérdés tárgyalásánál - a költségvetési vitában az ellenzék, de egyébként kormánypárti oldalról is ezt halványan megerősítették, hogy kevés lesz az az összeg, amit a költségvetés beállít, és azok sem - legalábbis remélem - nem levegőbe beszéltek, hanem számok alapján érvelték azt meg, hogy az önkormányzati támogatás miért kevés, és miért kell több.
Most ezek mind visszaigazolódnak, tehát nem igaz az, hogy nem lehetett ezt kalkulálni. Rossz döntést hoztunk. A kormánypárti többség rossz döntést hozott egy rossz előterjesztés alapján. Ez egy sor tételre igaz, ezért azt gondolom, hogy legalábbis eufemizmus húzódik végig a javaslaton, amikor úgy fogalmaz, hogy bizonyos körülmények akkor nem voltak ismerhetők, és az azóta beállt fejlemények kapcsán kell ekkora jellegű módosításokat hozni.
Nem vitatom, hogy ilyenek történhetnek. Valószínű - például a privatizáció kapcsán - voltak ilyen döntések, de például az ÁPV Rt.-vel ez az önkormányzati döntés nem ilyen volt, a HM-et érintő kérdések egy része nem ilyen volt, az önkormányzatokat érintő döntések nem ilyenek voltak.
Hadd térjek még néhány szó erejéig ki a Honvédelmi Minisztériumra. Ugye emlékeznek talán arra, hogy Keleti György - bár a költségvetés nem tartalmaz ilyen előirányzatot - T-72-eseket vásárolt olcsóért a Fehérorosz Köztársaságtól, mintegy alkalmi áron, és erre hivatkozván a költségvetés fejezeti előirányzatait nem különösebb szigorúsággal tartotta be.
(19.40)
A mi értelmezésünk szerint akkor Kövér László képviselőtársam interpellált is ebben az ügyben. A honvédelmi miniszter megsértette a költségvetési törvényt. Ilyen előirányzat nem volt benne, ezt bele kellett volna venni, tartalmaznia kellett volna. A finanszírozás módjára való hivatkozással mondták önök azt, hogy ez nem tartozik a központi költségvetés ügyébe. Miszerintünk továbbra is idetartozik, legalább meg kell állapítani, hogy a kormányzat konzekvens álláspontot visz, ugyanis ennek most legalább a költségvetés módosításában benne kellett volna lenni, de hát nyilvánvalóan önök továbbra is azt gondolják, hogy ez nem az a kérdés, aminek szerepelnie kell a költségvetésben vagy a költségvetés módosításában. Holott egyébként az összeg nagyságrendje, az meglehetősen jelentős. Hiszen a T-72-esek, azok valami 4 milliárd fölötti összegbe kerültek, a pontos szám még nem jött ki és nem végleges.
Ugyanakkor lázasan és nagy intenzitással módosítja ez az előttünk fekvő javaslat azt a 44 milliós tételt, ami a HM költségvetésében változik, miközben nagyvonalúan erről a 4 milliárd fölötti összegről megfeledkezik. Ez jelentős probléma és olyan aránytalanság, ami elfogadhatatlan számunkra.
Még két apróságról szeretnék beszélni. Az egyik a médiákhoz kapcsolódik. Addig, amíg Magyarországon nem rendezzük azt, hogy most kell-e fizetni tévé- meg rádiódíjat, addig ez minden költségvetési vitában előjön és minden költségvetési módosításban is vissza fog köszönni. Ugyanis Magyarországon teljesen világos, hogy igen sokan, akik hallgatnak rádiót és néznek tévét, egyáltalán nem fizetnek rádió- és tévédíjat, miközben a rádió és a tévé a bevételei tervezésekor, ugye, úgy tesz, mintha ez egyébként általában olyan lenne, amit fizetnek az emberek. Ráadásul ennek az ellenőrzése teljesen megoldatlan. Önök is tudják, hogy a rádió- és tévédíj beszedése, annak ellenőrzése, az azzal kapcsolatos jogi ügyletek, azok teljesen rendezetlenek. Szeretném, hogyha valaki majd hozna nekem egy olyan határozatot, amikor valamilyen hatóság felrótta azt, hogyha valaki nem fizetett tévé- és rádiódíjat. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy valami újabb hatóságot kellene felállítani, ami ezt ellenőrzi. Hanem egyszerűen tudomásul kéne venni azt, amit a technikai fejlődés meg a jólét növekedése már az életben kialakított, nevezetesen, állítom: a tévé és a rádió ma közjószágként fogható fel. Éppen ezért felesleges ezért érte díjat szedni. Amúgy sem tudunk díjat szedni érte, ennek az ellenőrzése megoldatlan, tudomásul kell venni, hogy olyan közjószág, legalábbis a közszolgálati tévé és rádió, amit finanszíroz a központi költségvetés vagy nem tudom én kicsoda, és ez finanszírozza is.
Azt gondolom, hogy ezt a helyzetet ha kalkuláljuk és egyszer belátjuk ennek a tévé- meg rádiódíjnak a tarthatatlanságát, akkor legalábbis az erre való hivatkozással visszaköszönő költségvetési módosítások nem jönnek ide elénk többet. Tekintettel arra, hogy néhány önkormányzati részkérdésben még Balsay István úr néhány érdekes gondolatot önök elé tár, én nem is venném tovább a figyelmüket igénybe. Azt gondolom, hogy érveink kapcsán, ami abból kiszűrődik, a Fidesz részéről ez a költségvetési módosítás nem támogatható.
Ennek a fő indokai rövid összefoglalással. Az államháztartási vagyonmérleg hiányában felmérhetetlen az, hogy a privatizációs bevételek és kiadások mekkora változást okoztak az államháztartás egészében. Így ezt a döntést egy ilyen részkérdéssel támogatni nem lehet. Másik ügy, hogy az megítélésünk szerint a tb-hiány, annak finanszírozásának módja kellett volna, hogy szerepeljen ebben a törvényben. Nem szerepelt benne. Harmadrészt, a garanciavállalásoknak, mint nagyobb összegeknek szerepelnie kellett volna benne, hogy milyen jellegű és milyen nagyságrendű ez a garanciavállalás. Ez sem szerepel benne. Ezért, bár részkérdésekben akár egyet is érthetünk a kormánnyal, de ezek olyan súlyú kérdések, ami megakadályoz minket abban, hogy ezt a költségvetési módosítást - és nem pótköltségvetést - támogassuk. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
(Az elnöki széket dr. Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke foglalja el.)
