PÁSZTOHY ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

PÁSZTOHY ANDRÁS
PÁSZTOHY ANDRÁS, a mezőgazdasági bizottság alelnöke, a bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A mezőgazdasági bizottság megtárgyalta a benyújtott törvényjavaslatot.
A vita során a bizottság többsége tudomásul vette, illetve egyetértett az alábbiakban megfogalmazottakkal. A gazdaság egészében, így a költségvetést érintően is jelentős változások történtek az eltelt időszakban, de összességében a költségvetés hiánya - mint az már elhangzott - nem változik az eredeti előirányzatokhoz képest. Szerkezetében azonban - úgy a bevételi, mint a kiadási oldalon - jelentős változásokkal kell számolni, mely igényli a költségvetési törvény módosítását.
A mezőgazdasági bizottság érthető módon, elsősorban az agrárgazdasággal összefüggő kapcsolatait, hatásait vizsgálta a törvénymódosításnak. Egyértelmű, hogy az agrártámogatás túllépése tekintetében is indokolt a törvény korrekciója, melynek kettős oka van.
Egyrészt az 1995. évi exportalapot bővítő reorganizációs fejlesztési támogatások 1996. évi áthúzódó hatásaiból adódik, mintegy 5 milliárd nagyságrendű kifizetést jelent. Másrészt az exportszerkezet, illetve exportvolumen módosulásából, illetve bővüléséből következik.
Emlékeztetőül meg kívánom jegyezni, hogy már az 1996. évi költségvetési javaslat tárgyalásakor bizottságunk felhívta a figyelmet arra, hogy a piacrajutási támogatási rendszert megalapozottabban és körültekintőbben kell kialakítani.
Több képviselőtársunk véleményében megfogalmazódott az az igény, hogy a költségvetési módosítás vegye figyelembe a belső átcsoportosítások lehetőségeit, valamint ne folytatódjon az a helytelen gyakorlat, hogy kiszámíthatatlan, áthúzódó teljesítéseket görgetünk magunk előtt.
A jelenlegi feszültségek oldására - úgy ítéli meg a bizottság többsége, hogy - a kormányzat, áttekintve a tapasztalatokat, azokat vegye figyelembe a későbbiek során az agrártámogatások mértékének és belső szerkezetének kialakításánál. Továbbá vizsgálja felül az exporttámogatási mérték nemzetközi vonatkozásait, melyről tájékoztassa a bizottságot is.
Mindezek alapján a mezőgazdasági bizottság 19 igen, 2 nem, 4 tartózkodás mellett a benyújtott törvénymódosítási javaslatot általános vitára alkalmasnak tartotta, azzal, hogy javasolja a költségvetési törvény hatalmazza fel a kormányt arra, hogy a piacrajutási támogatást a forrásátcsoportosítással, illetve a költségvetés módosításában szereplő 15 százaléka mértékéig - indokolt esetben - túlléphesse.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem