CSÉPE BÉLA

Teljes szövegű keresés

CSÉPE BÉLA
CSÉPE BÉLA (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én is kénytelen vagyok most az időt növelni két perccel, tudniillik Szekeres frakcióvezető úr azt mondta, hogy a házbizottságban nem hangzott el az az igény, amit Demeter frakcióvezető úr mondott.
Én tudom igazolni, hogy elhangzott, meg lehet nézni a jegyzőkönyvben. Most a házbizottság természetesen mindig foglalkozik azzal a problémával, hogy melyik az a fontosabb törvény, amely a tévé nyilvánossága elé kerüljön. Pillanatnyilag a probléma az, hogy a zárszámadás - amely valóban a mi felfogásunk szerint is oda való, - most kiesett belőle a '96. évi költségvetés módosítása miatt, ami szintén nagyon fontos.
Azt javaslom a tisztelt Háznak, elnök úrnak - mivel a költségvetés zárszámadása úgy szerepel a napirendünkben -, hogy az általános vita lehetőség szerinti lezárása, mint ahogy tudomásom szerint még sok hozzászólás van hátra, akkor ne történjék meg a lezárása, és a házbizottság a következő ülésen találja meg a módját annak, hogy a következő héten az elmaradt szónoklatok ebben a zárszámadásban a tévé nyilvánossága előtt folyjanak le. Köszönöm szépen.
(16.20)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem