DEMETER ERVIN

Teljes szövegű keresés

DEMETER ERVIN
DEMETER ERVIN (MDF): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A baj kisebb lenne, ha csupán arról lenne szó, hogy egyes napilapok másként vagy más formában tették közzé az alapszerződést.
A probléma gyökere az, hogy Kovács László külügyminiszter becsapta a parlamenti pártokat és becsapta a határon túli magyarságot, (Taps az ellenzék padsoraiban.) de becsapta miniszterelnökét, Horn Gyulát is.
1996. augusztus 15-én, egy csütörtöki napon délután telefonhívást kapott valószínűleg minden frakcióvezető, amelyben a külügyminiszter úr jelezte, hogy tájékoztatást kíván adni a magyar-román alapszerződésről és annak végleges formájáról, amiben a szakértők megegyeztek Bukarestben.
Másnap, 16-án reggel 8 órakor többen a Külügyminisztériumban jártunk, ahol a külügyminiszter úr hivatalosan, az országgyűlési képviselőcsoportok tájékoztatására átadta a román-magyar alapszerződés tervezett szövegét. Nem ezt az alapszerződést írta alá Temesváron Horn Gyula miniszterelnök.
Valószínű, hogy Horn Gyula is véglegesnek tekintette ezt a tervezetet, mert 1996. augusztus 20-án a miniszterelnök közölte, hogy minden körülmények között aláírják az alapszerződést, az ellenzék és a határon túli magyarság szándéka ellenére is. Tehát ez is azt bizonyítja, hogy augusztus 20-án Horn Gyula miniszterelnök is véglegesnek tekintette ezt a szerződést.
Ezután igen furcsa, hogy augusztus 21-22-én tényleges és érdemi változások kerültek az alapszerződés szövegén átvezetésre - erre bizonyára lesz még alkalmunk, hogy ezt megnézzük.
Ezek után én tisztelettel kérdezem a külügyminiszter úrtól, illetve helyette az államtitkár úrtól: ki tért el az eredetileg elfogadott és hivatalosnak tekintett szövegtől? Milyen felhatalmazás alapján tért el? És végül tisztelettel kérdezem, hogy miért nem tájékoztatták akkor erről is az erdélyi magyarságot és a parlament politikai pártjait? Várom a válaszukat. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
(15.50)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem