DR. DOBOS KRISZTINA

Teljes szövegű keresés

DR. DOBOS KRISZTINA
DR. DOBOS KRISZTINA (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Úgy gondolom, hogy a Torgyán József frakcióvezető úr által felvetett kérdés sokkal mélyebb, mint hogy röviden el lehetne ezt hallgatni. Hiszen miről van szó? Itt ma már nemcsak átmenő vagy tranzitország vagyunk kábítószerkérdés tekintetében, hanem célállomás is. Ezt több nyugati újság megfogalmazta, és természetesen a hazai újságok is. Úgy hiszem, hogy ma már nemcsak a 18-19 éves korosztály, hanem ahogy a hírekből és az iskoláktól halljuk, a 14-15 éves korosztály is veszélyeztetett. És ahogy Pokorni Zoltán képviselőtársam emlegette, azok az úgynevezett 48 órás bulik, amelyek a középiskolákban megjelentek, azok bizony részben azt szolgálják, hogy különböző kábítószer-kezdeményezéseket folytatnak a gyerekek, és 48 órán keresztül valamilyen buliban vesznek részt, ahol bizony könnyen rászokhatnak a kábítószerre.
Azonban nem elég ezeket a tényeket elmondani. Nem elég, hanem sokkal inkább már cselekedni kellene, meg kellene erősíteni a rendőrségnek azt a részlegét, amelyik kábítószerellenes programmal foglalkozik; meg kellene találni azt a programot, hogy az iskolák, a szülők összefoghassanak és megóvják a gyerekeiket. És azt gondolom, hogy itt nagyon komoly szerepe lehetne az egyháznak is.
Azt hiszem, hogy ez a hozzászólás akkor lesz eredményes, hogyha a költségvetési vitában, ami most már nemsokára előttünk lesz, valóban a költségvetés megfelelő összeget fog szánni a rendőrségnek, illetve ezeknek a civil szerveződéseknek, hogy meg tudják védeni a gyerekeket. És azt hiszem, hogy ez a kábítószer elleni küzdelem mindenkinek, legyen az szülő, pedagógus vagy pedig csak egyszerűen szomszéd, fontos feladata. Többek között ezért is, a gyerekeink érdekében megyünk mi ki október 5-én az utcára, és úgy gondoljuk, hogy valóban meg kívánjuk védeni a gyerekeinket. Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem