DR. SZABÓ IVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ IVÁN
DR. SZABÓ IVÁN (MDNP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Nagyon röviden. Nagyon örülök annak, ha nem lesz az összeférhetetlenségi törvényből pártvita, de ezt, kedves Szekeres képviselőtársam, nemcsak kormányra jutva, hanem ellenzékben is meg kell fogadni. Az előző ciklusban, bizony, a Szocialista Párt nagyon gyakran élt a korrupció vádjával, amit kormányra jutva nem igazán tudott egyetlenegy konkrét esetben sem bizonyítani az akkori kormánypárttal szemben. Szeretnék arról is csak röviden emlékeztetést adni, hogy a Magyar Demokrata Néppárt képviselőcsoportja, mikor látta, hogy az összeférhetetlenségi törvény belátható időn belül nem megy át a Házon, a vagyonnyilatkozatát önként nyilvánosságra hozta, a sajtó rendelkezésére bocsátotta, mert megítélésünk szerint ebben az ügyben a teljes nyilvánosság az, ami megoldást hozhat. Nyitva van az út, hogy ezt a többi frakció is kövesse.
Végül pedig a teljesség kedvéért, ha itt elkezdünk versenyt futni, hogy ki mikor javasolta már, legyen szabad visszamennem 1835-re, amikor Deák Ferenc javasolta már ennek az összeférhetetlenségi törvénynek az akkori magyar nemesi országgyűlésben az elfogadását, és őt mint akkori reformellenzékit a Néppárt jogelődjének tekinti, tehát mi is bedobjuk a kalapunkat ebbe a versenybe. (Nevetés. Taps az ellenzéki pártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem