DR. SZEKERES IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. SZEKERES IMRE
DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Azt gondolom, hogy az ügy sokkal fontosabb annál, mint hogy ilyen hangnemben és ilyen módon folyjon ebben a Házban a magyar-román alapszerződésről a vita. Gondolom, a ratifikáció során lesz módja minden frakciónak kifejteni a véleményét.
Én két dologra szeretnék reagálni. Az egyik: nem a valóságnak megfelelően fogalmaztak azok, akik azt állították, hogy a kormány, vagy annak bármely képviselője nem tájékoztatta a közvéleményt, beleértve a politikusokat is, arról, hogy szakértői szintű egyeztetés még hátravan.
Második: úgy gondolom, hogy a szöveg elemzése nagyon fontos és a ratifikáció során meg is kell tennünk. De a lényeg a szöveg legfontosabb politikai megállapodásaiban és megállapításaiban rejlik, és azt hiszem, hogy érdemben erről kell majd vitatkoznunk.
Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem