DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót. Igen tisztelt Elnök Úr! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, a Ház tényként megállapíthatja, hogy a tervezett szöveg, majd később az aláírt szöveg között igen lényeges eltérések vannak. Így többek között olyan kérdésekben, mint például: szerepel az augusztus 13-i és 14-i szövegváltozatban az a kifejezés, hogy "a kisebbségek oktatására vonatkozóan igényeiknek megfelelően" teszik meg a szükséges intézkedéseket. Ez a szöveg a végleges aláírt szöveget illetően, tehát augusztus 21-22-re már úgy változott, hogy "szükségleteiknek megfelelően" teszik meg a szükséges intézkedéseket.
(15.40)
Egyértelmű tehát, hogy lényeges szövegbeli eltérések vannak. A kérdés az, hogy mi az oka annak, hogy kevesebb mint 10 nap alatt a magyar kormány feladta a Bukarestben augusztus 13-14-én kialkudott szövegváltozatot, amely sokkal kedvezőbb a magyarságra nézve, mint a később, augusztus 21-22-én elfogadott, illetve aláírt szövegváltozat.
Egyértelmű, hogy ez a kérdés nem maradhat vizsgálat nélkül, annál inkább sem, miután a Magyar Hírlap valóban közzétette a korábbi, tehát az augusztus 13-14-i szöveget. A magyar kormány nem jelezte, hogy ettől el kívánna térni. Márpedig az aláírt szöveg számos területen sokkal kedvezőtlenebb megfogalmazást tartalmaz, mint az augusztus 13-14-i szöveg.
Ezért a Független Kisgazdapárt csatlakozik ahhoz az igényhez, amely ellenzéki oldalról vizsgálóbizottság felállítását látja szükségesnek. Köszönöm a türelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem