POKORNI ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kábítószerrel kapcsolatban számos legenda, mítosz és igen komoly ténysor áll a rendelkezésünkre. Nem tudok - a magyar rendőrség legalábbis nem tud - óvodák, iskolák körüli beetetésről, én ezt a legendák sorába sorolom. De számos olyan tény van, ami azt bizonyítja, hogy Magyarországon a kábítószer tekintetében a földcsuszamlás közben vagyunk. Az a veszély, amire ezelőtt 5-10 évvel ezelőtt külföldi elemzők úgy hívták fel a figyelmet, hogy fel kell készülnünk rá, ez a veszély ez itt van, a nyakunkon van, és ezt a veszélyt nem a klasszikus kábítószerek elterjedése jelentette, hanem azok az anfetamin származékok, amiket discódrogként vagy speedként vagy más extasy-ként emlegetnek.
(16.00)
Bárhol előállítható, fillérekért szétszórható, a diákok, a gimnazisták és az egyetemisták számára is elérhető, olcsó méregről van szó, aminek a veszélyére, drámai terjedésére föl kell hívni a figyelmet, és ilyen értelemben osztom a frakcióvezető úr aggodalmát. Az is megáll, hogy a Ház felelőssége nem hangsúlyozható eléggé. Hiszen Magyarországon a rendőrség a drog elleni küzdelemben, a kábítószer elleni kereskedelemben rossz körülmények között van, összehasonlítva Magyarországon, mondjuk Budapestet, ahol 8-10 ember foglalkozik a drog elleni küzdelemmel, nincsen Budapest lakosságánál kisebb város, ahol ne ennek a tízszerese, több mint száz ember végezné ugyanezt a munkát. Támogatjuk az eseti bizottság fölállítását, amely ezzel a kérdéssel foglalkozik. Kezdeményezni fogjuk az oktatási bizottság kereteiben egy nyílt vitanap megtartását; nem itt a plenáris ülésen, hanem ott, ahol a szakértők, az érintettek is elmondhatják a javaslataikat. És számon kérjük a kormányon - mindaddig, amíg meg nem születik -, (Az elnök a pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) hogy tegye le az asztalra azt a stratégiát, a drogellenes stratégiát, amellyel hosszú évek óta adós a mindenkori magyar kormány.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem