DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A jelenlegi törvényi szabályozás változtatását sok lényeges körülmény indokolhatja. Mint ismeretes, számtalan gond, probléma, óriási veszteség, felesleges költség jellemzi e terület eddigi működését. Gondoljunk csak a bankkonszolidáció lebonyolításának tapasztalataira, irányítási-ellenőrzési hiányosságaira. Arra tehát, hogy költöttek el mind ez idáig több százmilliárd forintot e terület stabilizációjára való hivatkozással.
Érdemes végiggondolni, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy e közel 400 milliárd forintos ráfordításnak volt-e egyáltalán haszna. Az ÁSZ-jelentésből tudjuk, hogy a bankokat e tranzakció keretében nemcsak kétes kinnlévőségeitől szabadították meg, hanem veszteségeket is elszámoltak ezzel kapcsolatban. Itt utalunk arra az aggályunkra, amelyet eddig a Nemzeti Banknál kezelt 2023 milliárd forint nem kamatozó tételnek kamatozó tétellé történő, a költségvetéshez való átvitelével kapcsolatos aggályaink, amelyekről korábban már részletesen szóltunk, de itt érdemes rá visszautalni.
Hadd hivatkozzunk arra, hogy nem ellenőrizték eddig megfelelően a pénzek felhasználását, és a konstrukció kidolgozása sem volt megfelelő. Azóta is folytatódik a kétes kinnlévőségek felhasználása, újabb konszolidációkra kerül sor. Olyan szabályozásra van tehát szükség - a Független Kisgazdapárt álláspontja szerint -, melyek legalább a jövőre nézve mérséklik a gazdasági anomáliákat, szakszerűtlenségeket és visszaéléseket. A törvényi változtatásnak is ezt a célt kell szolgálnia. Egyes bankok súlyos működési zavarai bankcsődökhöz vezettek. Az okok a rossz gazdálkodás, a szabályok be nem tartása - sőt, az esetek egy részében azok durva megsértése -, ésszerűtlen kockázatvállalás. Ennek során a befektetők pénze részben elveszett, illetőleg veszélybe került, amit csak állami pótlással sikerült elhárítani.
Néhány példa, és ebből látni fogják, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy milyen bajok voltak a pénzügy területén. Az Ingatlanbankra utalok, a Szil és Vidéke Takarékszövetkezetre, Gávavencsellő Takarékszövetkezetre, az Ybl Bankra, az Állami Vállalkozói Bankra, Vállalkozói Takarékszövetkezetre, az Iparbankra, a Konzumbankra, a Dunabankra; és hogy felidézzem az önök emlékezetében, az állami megsegítés mértéke a Dunabank esetében 4,3 milliárd forintot tett ki. Ezek mind igazolják a felsorolást érintő bankokat illetően, hogy milyen összegek folytak itt el. De hadd utaljak arra, hogy az Innofinance Bank, a Heves és Vidéke Takarékszövetkezet vagy akár az Agrobank ügyletei kapcsán is milyen állami pénzeszközök kerültek felhasználásra.
(10.30)
(Az elnöki széket G. Nagyné dr. Maczó Ágnes, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Hiszen az utóbbi indult egy 6 milliárd forintos állami csomaggal, majd ezt követte egy újabb 9 milliárd forintos juttatás, amely az Agrobank, Mezőbank házasságkötése alkalmából került a nevezett pénzintézetekhez. Megjegyzendő, hogy az Iparbank és a Dunabank stabilizációja az elmúlt évben is folytatódott, hiába hivatkoztam, ugye, az előbb a 4,6 milliárd forintos csomag odaadására.
Fontos azonban, ezen bankok csendes felszámolásba mentek át. Ezek a bankcsődök az ellenőrzés és a káros folyamatok megakasztási mechanizmusának hiányát mutatják. További igen lényeges körülménynek ítéli meg a Független Kisgazdapárt azt a tényt, hogy a szabályozás változtatását a jövedelmek és a teljesítmények összhangba hozásának is indokolnia kellene. Az állami bankoknál fizetett bérek és juttatások elszakadtak az ország helyzetétől, és elszakadtak a teljesítménytől is.
Az igazgatótanácsi és felügyelőbizottsági tagság pozícióit és jövedelmeit felelősség nélkül bocsátották az érintettek rendelkezésére. Csillagászati összegű juttatásokról van itt szó. Itt utalhatnék akár az Agrobankra, akár az egyéb, csődbe jutott bankokra, hogy az igazgatótanácsok és a felügyelőbizottságok úgy működtek, hogy soha semmiféle felelősséget nem kellett vállalniuk a hatalmas állami pénzeszközök elfolyása kapcsán, holott ők ezért kiemelten magas juttatásban részesültek.
Az Állami Bankfelügyelet is a szerint a hamis logika szerint működik, hogy a magas jövedelmek automatikusan jó munkát eredményeznek. A Független Kisgazdapárt interpellációiban többször szóvá tette az itteni jövedelmeket, luxus személygépkocsikat, annál is inkább, mivel például az eddig a magyar államnak 16 milliárd forintjába került Agrobank-botrány egyik szereplője az Állami Bankfelügyelet volt, márpedig az Állami Bankfelügyeletnél 1995-ben több jutalmat fizettek ki, mint bért.
Ez egy olyan indokolatlan többletjuttatás, amely semmilyen vonatkozásban nem hozható szinkronba nevezett pénzintézetek teljesítményével, hiszen az Állami Bankfelügyelet képtelen volt kézben tartani az eseményeket, pedig jogszabályi előírás folytán is ez lett volna a feladata.
Külön megérne egy misét, hogy miként lehetett olyan szerződést kötni, hogy a 16 milliárd forintos hiányt produkáló Agrobank egyik banki vezetője végül is 40 millió forint végkielégítést kapjon. És még mondja valaki, ugye, ezek után azt, hogy az MSZP nem szociálisan érzékeny kormány? Amikor szociálisan milyen érzékenyen juttatott 40 millió forintot az érintett személynek.
A bankfelügyelet még több jövedelmet akar. Ez a most beterjesztett törvénymódosításnak az alapja. A korábbi változatban a köztisztviselői törvény alól akartak felmentést kapni. Most pedig a köztisztviselői törvény lehetőségeit tágítják ki a számukra.
További fontos elemnek tartja a Független Kisgazdapárt a változtatás indokoltsága vonatkozásában, hogy az ügyfelek kiszolgáltatottsága is egyenesen igényli a jelenlegi helyzeten való változtatást. Ebben a körben különösen szembeötlőek, hogy a bankcsődök, botrányok, értékpapírügyek kapcsán milyen helyzetbe kerültek az ügyfelek.
Az állampapírokon kívül megszűnt a befektetés állami garanciája. Egy nagyon lényeges elemnek tartja a Kisgazdapárt. Az ehelyett bevezetett betétbiztosítás csak névre szóló betétekre vonatkozik, és bankonként csak egymillió forintra. Az összeg az infláció ellenére évek óta változatlan, ami a befektető kockázatának növekedését jelenti, márpedig minden jogállami követelményrendszerrel összeegyeztethetetlen, hogy ne a bankok kockázatvállalása, hanem a betétesek kockázatvállalása növekedjék egyoldalúan. A nem névre szóló befektetésekre nincs garancia. A befektetési kedvezményeket az ügyfelek nem mindig vehetik igénybe, és - itt külön felhívjuk arra a figyelmet, hogy vélt szabálytalanságok esetében - nem is ismerünk olyan esetet, ahol az APEH ne az ügyfelek kárára döntött volna, ami a pénzügyi vonalon lévő anomáliákat még inkább szembeötlővé teszi.
A Független Kisgazdapárt további tényként kíván hivatkozni arra a körülményre, hogy a pénzintézetek, értékpapírügyletek területén nagyon jelentős javításra szorulna a szolgáltatások színvonala. Ez is feltétlenül a változtatás indokoltsága mellett szóló tényező. Itt arra utalnánk, hogy ez is része az ügyfelek kiszolgáltatottságának. A jogi szabályok változtatását az alacsony szolgáltatási színvonal javítása is szükségessé teheti. Ma ugyanis hosszadalmas az ügyfelek várakoztatása, hiányos a tájékoztatásuk, a sokszor hibás ügyvitel is az ügyfelek kárára ténykedik.
A megtévesztő reklámra is felhívja a Független Kisgazdapárt a figyelmet. A pénzhelyettesítő technikák alacsony elterjedtsége ugyancsak akadálya a modern banki szféra kialakításának. Igen lényegesnek tartjuk utalni arra, hogy Budapest - földrajzi adottságai révén - regionális pénzügyi központtá volna fejleszthető.
A Független Kisgazdapárt ezzel kapcsolatos gondolatait a kormány és a főpolgármester is korábban magáévá tette, a célt kisajátította, csak a feltételekről feledkezett meg. A szabályozásnak is elő kellene mozdítania az ilyen irányú fejlődést.
További utalásunk a különböző pénzintézetek tevékenységi körével kapcsolatos. Ugyanis az sokszor túl széles, ami az eredeti profil háttérbe szorítását eredményezi. Hadd hivatkozzam arra, hogy egyes bankok ma már nem is annyira pénzügyi tevékenységet folytatnak, mint ingatlanügyekbe bonyolódnak. Lásd a miniszterelnök úr ingatlanügye, vagy hivatkozhatnék a médiaügyekre, újságok vásárlására, a televízió területén való megjelenésükre és egyéb vásárlásokra, amelyek nem a banki profilba tartoznak, hanem a politika körébe.
Aktív ellenőrző szerv kell a pénzügyek területén, amely a szektor hivatalos határain kívül is vizsgálódik. Felfogja a jelzéseket, és külön felkérés nélkül is lép. Ezt a Független Kisgazdapárt feltétlenül megvalósítandónak tartja. Hadd hivatkozzam például a közelmúltbeli ügyre. Ennek az igényünknek a megfogalmazása kapcsán, amikor is a Nemzetbiztonsági Hivatal ezredese a munkahelyén háborítatlanul üzemeltethetett egy bankot. Szerződéseket gyárthatott úgy, hogy erről sok százan tudtak, mégis zavartalanul űzhette ezt a tevékenységét.
(10.40)
Hogy milyen baj van a bankok, a pénzügyek területén, igazolja, hogy az idegenforgalmi bevétel 5 milliárd USA-dollár, a hivatalos beváltás pedig csak 2 milliárd USA-dollár, miközben a deviza hiánya részben indokolja a kormány különböző, kellemetlen lépéseit.
Hadd utaljak arra, hogy Magyarországot a pénzmosás egyik központjának is tartják, de a rossz hírünk cáfolata érdekében mi alig teszünk valamit. A szükséges változtatásokat a három testből álló előterjesztés alig szolgálja, ugyanis központi gondolata egy új “vízfej” létrehozása a bank és értékfelügyelet összevonásával, csillagászati összegű jövedelmek biztosításával. Ugyanakkor a kötelezettségek, a feladatok és az ütőképesség tekintetében a fizetésekhez hasonló igényességet nem észlelünk.
Ezért tehát mi az előterjesztést szükségesnek és fontosnak ítéljük meg, de - amint az általam végül is 8 csoportba foglalt kifogásaink igazolják - számos helyen kell tovább módosítani a három testből álló törvényt ahhoz, hogy az a Független Kisgazdapárt számára - és ezen keresztül természetesen az ország számára is - elfogadható legyen. Köszönöm a türelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem