TARDOS MÁRTON
TARDOS MÁRTON
TARDOS MÁRTON (SZDSZ): Igen tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A szabaddemokraták a három előterjesztett törvényjavaslatot egyértelműen hasznosnak, fontosnak és lényeges kérdésre vonatkozó előrehaladásnak tekintik, és ezért támogatják.
Én tulajdonképpen csak a hitelintézetekről szóló törvényhez szeretnék most hozzászólni. Kollégáim a későbbiekben, a vita folyamán el fogják mondani a másik két törvénytervezettel kapcsolatos véleményüket.
Az előzőekben a gazdasági bizottság elnökeként, vagy a gazdasági bizottság e kérdésben megbízott szakértőjeként szólaltam föl, és említettem, hogy bankok nélkül, méghozzá egymással versenyző bankok nélkül nincs piacgazdaság, és ezért a bankrendszer kialakulása az elmúlt éveknek a gazdasági élet területén az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb vívmánya.
A magántulajdonban lévő bankrendszer kialakulása az igazi vívmány. A versenyző bankok kialakulása lesz az igazi vívmány. De ugyanakkor, amikor tudjuk, hogy szükségünk van bankrendszerre, szükségünk van nem egy, hanem sok egymással versenyző bankra; tudjuk azt is, hogy ez egy olyan tevékenység, amelyet nagyon szigorúan szabályozni kell.
A szabályozás problémái közül azonban kettőt meg kell egymástól különböztetnünk. Vannak olyan kérdések, és én az előzőekben csak ezekről beszéltem, amelyek azzal függnek össze, hogy a bank tulajdonosa viszonylag szerény tőkével nagyon nagy pénzek fölött rendelkezik, nagyon nagy pénzeket mozgat, a betétesek pénzeit mozgatja, és ezért a betétesek védelemre szorulnak.
Mivel a bankok nagyon nagy pénzek fölött rendelkeznek, ezért az ország érdekei is megkövetelik a bankrendszer és az egyes bankok stabilitását. Ez a törvény ezekkel a kérdésekkel foglalkozik, s ezt az ügyet kívánja rendbe hozni.
Természetesen egy átalakuló, a központi tervutasításos rendszerből a piacgazdaság felé közeledő, és most már a piacgazdaságot elérő gazdaságban más problémák is adódnak. Nevezetesen az, hogy a tervutasításos rendszerben ugyan volt bank, de nem volt versenyző bankrendszer, nem volt magántulajdon, amely a bankok tevékenységét befolyásolta. Nem utolsó sorban, ez a mono-bankrendszer egy olyan gazdaságot finanszírozott, amely gazdaság az elszigetelt kelet-európai feltételek között működött.
Miért mondom ezt így, különleges hangsúllyal? Azért, mert a bankok úgy működnek, hogy hiteleket nyújtanak, és a hitelekért fedezetet kérnek a kamat megfizetése mellett. A hitelek biztosítékát a fedezetek jellemzik. Egy olyan gazdaságban, ahol a bankrendszer kliensei, a bankrendszer ügyletfelei egy teljesen új struktúrában kell hogy megjelenjenek, mert a régi termelési struktúrájuk, tevékenységi struktúrájuk veszteségessé vagy folytathatatlanná vált. Természetesen a bankrendszer is krízisbe került.
Már itt, a parlament nyilvánossága előtt is rámutattam arra, hogy a Magyarországon működő - és 1989-ig lényegében állami kézben lévő - üzleti vagyon olyan mértékben zsugorodott össze, hogy az önmagában véve is egy súlyos gazdasági krízis feltételeit teremti meg. A bankrendszerben ez a krízis természetesen még sokkal fokozottabban igaz, hiszen olyan bankok alakultak meg a kétszintű bankrendszer megalakításával, amelynek a föltőkésítése nem volt arányos a tevékenységi körük nagyságával, a hitelezési tevékenységük nagyságával, és amelyeknek a fedezetéül szolgáló - a bankrendszerben szeretnek használni elegáns nyugati szavakat - kollaterálisok értéke pedig ugyanúgy összezsugorodott, mint ahogy összezsugorodott a magyar üzleti tőke általában.
Ennek következtében a bankrendszer ahogy kialakult, egyúttal rögtön krízisbe is jutott, és így a konszolidációra szükség volt. A bankrendszer, amelynek konszolidálására szükség volt, az egyúttal egy átalakuló, tulajdonviszonyait, vezető struktúráját tekintve egy teljesen új rendszer volt, amelynek nem voltak tradíciói, hiszen a II. világháború előtti magyar bankrendszernek a nyomait sem tudtuk volna fölfedezni az 1980-as években, vagy az azt megelőző évtizedekben.
Ez magyarázza, hogy azok a kérdések, amelyekről Torgyán József itt az előzőekben beszélt, azok érdekes kérdések, de tulajdonképpen nagy részben olyan következményei az átalakulásának, amelyek elkerülhetetlenek. Elkerülhetetlenek azért, mert a bankrendszer tőkefedezeti rendszere összeomlott, és ez nem véletlen, hanem szükségszerűség. A bankrendszer többszintűségének a kialakulása idején nem lehetett egyszerre minden kérdést úgy szabályozni, hogy ez egyik napról a másik napra rendbe jöjjön.
(10.50)
És a bankrendszer újonnan kialakult vezető funkcionáriusainak a kiválasztásában sem lehetett azt biztosítani, hogy azok megint a bankrendszerben szokásos eleganciával, prudensen viselkedjenek minden ügyben. Ezzel nem akarom védeni a bankokat. A bankrendszer átalakulása, a bankrendszerben kialakult jövedelmekben, a bankok székházépítési tevékenységében rengeteg olyan dolog van, ami súlyosan kritizálandó, és én evvel a kritikával nemcsak egyetértek, hanem képviselem is, szabaddemokrata barátaimmal együtt.
Nyilvánvaló, hogy ezek a hibák azonban az átalakulás időszakában nagyrészt elkerülhetetlenül jelentkeztek, ez az elkerülhetetlenség nem teszi indokolatlanná, hogy szigorú vizsgálatokat folytassunk ezekben az ügyekben, hogy megbüntessük azokat, akik itt súlyos hibákat követtek el, hogy ne engedjük őket a bankrendszerbe visszatérni, és ez nagyon szorosan kapcsolódik már a konkrét témához, amiről most beszélnem kell. Nevezetesen a törvényes szabályozásról.
Én úgy ítélem meg, hogy a betétesek védelme, az ország gazdaságának védelme - és ez a különleges helyzet - különlegesen szigorú bankszabályozást követel Magyarországon, és ha kritika illeti meg ezt az előterjesztést, ami ma előttünk van, akkor érdekes módon az a kritika illeti meg, és ezt a bankárok egy része el is mondja, hogy sokkal szigorúbb, mint az a nyugat-európai normák szerint szokásos. Nem ellentétes a nyugat-európai normákkal, annak a rendszernek a jegyében fogalmazódik meg, de inkább szigorú.
Mi az a lényeges kérdés, ahol ezt a szigort érvényesíteni kell, és ahol még gondolkodni kell, hogy a tételesen előterjesztett szöveg jó-e, vagy nem? Ki lehet bankvezető? Ezt a kérdést a Bankfelügyeletre bízza, vagy nagyrészt a Bankfelügyeletre bízza a törvény. És ez egy zavaros helyzetet teremt. Én azt hiszem, szerencsésebb lenne, hogyha a törvény maga mondaná ki azokat a feltételeket, amely feltételek mellett a tulajdonos a Bankfelügyeletbe és a bankvezetésbe vezetőket javasolhat, és a Bankfelügyelet joga csak arra korlátozódna, hogy ezeknek a törvényben előírt szabályoknak a betartását biztosítja-e az adott bank, vagy nem, a kinevezésekkor.
Az, hogy diszkrecionális joga van a Bankfelügyeletnek megállapítani x-ről vagy y-ról, hogy ő megfelel-e, vagy nem felel meg, ez nem látszik igazán szerencsésnek. Lényeges kérdés ebben azonban az, ami összefügg az előző problémával, hogy biztosítani kell a gazdasági életben általában is, de különleges súllyal a bankrendszerben, hogy azok az emberek, akiket az élet folyamán a bíróságok rajtakaptak, hogy nem a törvényes kereteknek megfelelően gazdálkodtak, visszaéltek a nekik adott jogaikkal, azok ne kezdhessék zavarmentesen egy új bankban a tevékenységüket. A követelmény a bankrendszerben a tisztességes viselkedésre és a törvények betartására az előzőekben elmondottak alapján különlegesen fontos.
Ebben a vonatkozásban még két kérdést szeretnék kiemelni. A bankrendszer új szabályozása foglalkozik avval az intézménnyel, amit OBA-nak rövidítenek, és amelynek az átalakulását a törvény előírja. Amely felügyeli és elősegíti a bankok sikeres működését, és megóvja az országot attól, az a feladata, hogy megóvja az országot attól, hogy egy-egy nagyobb bank csődjével vagy kritikus helyzetbe jutásával az ország gazdasági folyamatainak a zavartalansága biztosítható legyen.
Ennek az új szabályozása és az ehhez való szabad tőkék biztosítása - hiszen a beavatkozás az pénzbe kerül, pénz nélkül nem tud preventív intézkedéseket hatékonyan tenni ez az intézmény - ez egy nagyon fontos feladat, amellyel úgy gondolom, hogy a részleteket tekintve a vita során még foglalkoznunk kell. És nem csak a vita során, hiszen ez nem alapjában véve egy törvényes kérdés, hanem egy olyan kérdés, amit a gazdálkodás gyakorlatában kell megoldani.
Másik fontos, ugyancsak jelentős kérdése az országnak, hogy a bankok között szerepelnek a takarékszövetkezetek is. Magyarország falvaiban nincsenek a nagybankoknak fiókjai, sőt, tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy a nagybankok, az igazi bankok alapjában véve elég kevés helyen vannak jelen az országban. A hálózatuk szélesedik, de messze-messze nem jut el minden olyan területre, ahol gazdasági tevékenységet folytatnak, ahol állampolgárok vannak. Egyedül a Takarékszövetkezet az, amely olyan széles hálózattal rendelkezik, hogy ténylegesen minden faluba eljut.
A kérdés, hogy a takarékszövetkezetek szabályozása és a takarékszövetkezetekkel szemben megfogalmazott tőkekövetelmények szigorúsága lehet-e azonos mértékű a bankrendszerrel általában megfogalmazott szigorúsággal. És én azt gondolom, hogy közös érdekünk, hogy a magyar faluban is a gazdaság fölvirágozzon, hogy a magyar faluban is megtalálja a bankrendszerhez az állampolgár a kapcsolatot, és ehhez az kell, hogy a takarékszövetkezetek élve maradjanak, a takarékszövetkezetek jól működhessenek, és én nagyon remélem, hogy ez ugyancsak módosító javaslatokkal elérhető lesz.
Most visszaélve azzal a helyzettel, hogy itt vagyok, szeretnék két olyan kérdésről is beszélni, amely az előttem szóló fölszólalásban hangzott el. Nevezetesen arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank gazdasági tevékenysége és a hitelintézeti törvény nincs egymással kapcsolatban, és az a probléma, hogy van államadósság, és ennek egy részét nulla kamatozással kezelték, ez nem hitelszabályozási kérdés. (Az elnök pohara kopogtatásával figyelmeztet az idő leteltére.)
A másik pedig az, hogy indokolt - és én fölhívtam erre a figyelmet - minden visszaélő bankkal és bankvezetővel szemben törvényesen föllépni, és szigorúan föllépni. Ez történt az Agrobank esetében is, az Agrobank vezetését, támogatását, illetve fölmentését a bíróság ítélte meg, és a pénzügyminiszter lép föl ez ellen a bírósági döntés ellen.
Tehát azok az információk, amiket erre kaptunk, azok arról szólnak a valóságban, hogy a Pénzügyminisztérium szigorúan veszi a követelményeket a banki vezetőkkel szemben, és ezt még a bírósággal szemben is megvédi, ezt az álláspontját, nem pedig arra, hogy pazarolni kívánja az állam vagyonát. Ez nem azt jelenti, hogy minden rendben van ebben az ügyben, és nem kell további ügyekben föllépni, és szigorúan föllépni (Az elnök ismét figyelmeztet a pohara kopogtatásával az idő leteltére.) olyan bankokkal szemben, amelyek nem tartották be az előírt szabályokat.
Föl kell lépni, szigorúnak kell lenni, de ott kell föllépni és úgy kell föllépni, ahogy ezt a törvény előírja. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)
(11.00)
