DR. TOKAJI FERENC
DR. TOKAJI FERENC
DR. TOKAJI FERENC (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Eme késői órában igen nagy fontosságú törvényt tárgyalunk. Én magam csak azt sajnálom, hogy ilyen szűk körben tehetjük, de végül is, hogy tárgyalhatjuk, egy előrelépés. Közismert, hogy amíg a törvényjavaslat a Ház elé kerül, időnként igencsak hosszú utat tesz meg.
(20.10)
Az előkészítő munka során jó néhány változatot dolgoztak ki, álláspontok, elképzelések egyeztetésére, sokszor változtatására kerül sor. Az előterjesztés végső formába öntését különböző érdekek is motiválták. Ma egy olyan törvényjavaslatot tárgyalunk, amelynek első változatait, a politikai, gazdasági előkészítő munkáit már évekkel ezelőtt megkezdték. Egy olyan törvényjavaslatot tárgyalunk, amely külföldön évtizedes múlttal és sikerrel rendelkezik.
E törvényjavaslatot, elképzelését és egyes koncepcióit jó néhány képviselőtársammal együtt huzamosabb ideje ismerjük, foglalkozhattunk velük. A Pénzügyminisztérium többszörösen átdolgozta, szakértőkkel egyeztette, a nagypolitika ennek létrehozását korábban már támogatta. A most tárgyalt törvényjavaslat nagy és komoly előrelépést jelenthet egy átfogó, új lakáskoncepció megteremtésében.
Örömmel és várakozással tekintek a lakás-takarékpénztárakról szóló törvény elé. Ugyanakkor sajnálom, hogy ennek elkészítésére, Ház elé terjesztésére csak most kerül sor. Meggyőződésem, hogy a kelleténél ez több időt vett igénybe.
Miért tartom fontosnak a lakástakarékpénztár-törvényt? Mert a törvény elfogadásával egy új konstrukció jött létre. A korábbi évtizedben alkalmazott különböző állami támogatási rendszertől a lakás-takarékpénztár eltért, mivel nem a hitelt, hanem a takarékosságot támogatja. A támogatás időtartamában legalább négy évet ír elő. Természetesen ennél hosszabb is lehet. Ez azt jelenti, hogy a takarékosságban a középtávú megtakarítást ösztönzi. Közismert, hogy a lakás megvételéhez szükséges saját erő összegyűjtésének ösztönzésére számos országban állam támogatja az ilyen típusú szerződéseket. Ezek keretében az előtakarékoskodó kedvezményes feltételekhez, hitelekhez is juthat.
A lakás-takarékpénztárakról szóló törvénytervezetünk a német Bauspar-modellre épül. Ez nem új már, hisz már az 1920-as években is működött, sőt a második világháborúban, az újraépítésben Németországban rendkívül jelentős szerepet játszott.
E modell átvétele azt jelenti, hogy a pénztárak zárt rendszerben működő, specializált pénzintézetek lennének. A lakás-előtakarékoskodó szerződésben kötelezettséget vállal, hogy az általa meghatározott összeget előre meghatározott rendszerességgel befizeti a pénztárba. A pénztár pedig a takarékoskodó által elhelyezett összeg függvényében ugyancsak a szerződésben foglaltak alapján lakás célra kölcsönt nyújt a betétesnek. A szerződésben betéti és hitelkamatot is meg kell határozni, ennek mértékét rögzíteni.
A szerződés időtartama alatt az ne legyen módosítható. A kamatlábak az inflációtól és a piac alakulásától így függetlenek. A konstrukció nagy előnye, hogy az ügyfél előre tudja, hogy milyen összeghez juthat hozzá a megtakarítási szakasz végén, illetve milyen terhei lesznek a kölcsön törlesztésekor.
A törvényjavaslat más országokhoz hasonlóan tehát támogatást nyújt a megtakarítónak. A betéti oldal támogatása több okból fontos: részben mert megtakarításra ösztönöz, részben az alacsonyabb kamatozású betétek reálértékének vesztését ellensúlyozza.
Véleményem szerint a beadott módosító javaslatokkal együtt ez a törvény, egyes tagadó felszólalások ellenére is, előrevivő, kísérletképes. Miért mondom én ezt, és miért vélem? A támogatásnál a figyelembe vett lakás célú felhasználások köre igen széles. Igénybe lehet venni lakás vagy családi ház építéséhez, lakás vagy családi ház vásárlásához, bővítéséhez, korszerűsítéséhez, felújításhoz, helyreállításhoz; továbbá közművek és kommunális építmények kialakításához; sőt, társasházi lakások tulajdonosainak, illetve lakásszövetkezetek tagjainak közös tulajdonában álló épületrészek felújításához, korszerűsítéséhez.
Tisztelt Képviselőtársaim! A napokban megkaptuk a hatástanulmányt, a háttéranyagokat, rendelkezésünkre állnak további előterjesztések. Aki elmélyült benne, és aki hozzájutott külföldi szakanyagokhoz, valamint újságokhoz, amelyek úgyszintén tárgyalták ezt a témát, igencsak vegyes és érdekes képet kaphatott.
Jómagam az elmúlt év végén felmérést készítettem a saját választói körzetemben, amelynek eredményét ezúton röviden ismertetem. Több mint 900 felmérőlapot osztottunk ki, amelynek célja az volt, hogy a várható konstrukció ismertetése mellett meg akartuk állapítani, hogy ez a kezdeményezés milyen elfogadásra talál. A felmérést nem kötöttük névhez, lehetett - úgymond - névtelenül válaszolni. A felmérés kizárólag önkéntes alapon két várost és hat községet foglalt magába. Közel 800-an adták megválaszolva vissza a felmérőlapot. A megkérdezettek több mint 60 százaléka érdeklődést mutatott. Ezek közül az érdeklődők 58 százaléka felújítást, komfortfokozat-bővítést, infrastruktúra-fejlesztést szeretne. A többiek részben lakásvásárlást és -építést terveznének. A megkérdezettek egyharmadát szülők vagy nagyszülők tudnák kisebb mértékben támogatni.
Hibaként jelölték meg a várakozási időtartam hosszúságát. Elsődlegesen attól tartottak, hogy az életkörülményeik romlanak, ezért a vállalt kötelezettségeiknek nem tudnak majd eleget tenni, és ebből hátrányuk fakadna. Több munkáltató fölvetette, hogy dolgozói részére hajlandóságot mutatna ilyen támogatás esetleges finanszírozására.
Hozzá kell tennem: ez nem tömeges mérséklés, nem jótékonysági alapon történne. Emellett szinte minden válaszoló kiemelte a biztonság kérdését, a befektetések garantálását. Jó nevű pénzintézetbe, ismert és kellő garanciával bírt intézményekbe adnák a pénzüket. Ez világosan mutatja a magyar gazdasági morálról alkotott képet a társadalom berkein belül.
A lakástakarékossági előszerződésben a lakás-takarékpénztárral szerződést köthet a természetes személyek mellett a lakásszövetkezet is a törvény szerint a tulajdonában vagy a tagjainak közös tulajdonában álló épületrészek felújításához, korszerűsítéséhez szükséges pénzügyi források biztosítására.
Miről is van itt szó? A törvény magyarán beemeli a lakásszövetkezeteket a szerződők körébe. Itt jegyzem meg, más választása aligha lehet, mivel közel egymillió ember van érintve ezen a téren. Nem beszélve arról, hogy ezeknek a szervezeteknek döntő többsége évtizedek óta jól működik. Számos állami feladatot átvállaltak, lényegesen megkönnyítik a lakástulajdonosokkal és a használókkal való együttműködést. Ha ez nem lenne, igencsak rázúdulna ez a feladat az állam egyes intézményeire.
Örömöm azonban mégsem lehet maradéktalan, mivel ha a lakásszövetkezet nem lakásonként köthet szerződést a közös helyiségek felújítására, rendezése nem megnyugtatóan megoldott. Ha egy lakásszövetkezet egy szerződést köthet, menjünk el egész a végletekig, akkor az egésznek az égvilágon semmi értelme nincs. Több ezer fős lakásszövetkezeteknél ez nem tétel.
Sajátos a helyzet, ha épületenkénti megosztásról beszélünk. A helyzet némiképpen jobb, de azért gondoljunk csak abba bele, hogy mekkora eltérések vannak, például egy 15 emeletes toronyház és egy kétszintes épület között. Magyarán: egyazon elbírálás alá esnek, mind a kettő. Ha valaki veszi azt a fáradságot, hogy számba veszi a közös helyiségeket, hogy mely épületben mennyi van, mindjárt látja a különbséget. És ha vesszük, hogy esetleges infrastruktúra-fejlesztésre, felújításra fordítanák, akkor még inkább meglepő képpel találkozunk.
Milyen is ez a kép akár a fővárosban, akár vidéken? A lakásszövetkezeti részekben a lakások zöme panelház. A következő évtizedben ránk fog zuhanni ezek felújítása, korszerűsítése. 30-40-50 éves épületek, ezeket nem több száz évre tervezték vagy tervezhették, de ennek a technológiája nem alkalmas ilyen hosszú időtartamra. Ezért sürgős felújításra szorulnak. Kényszerhelyzet van, a lakók önmaguk nem biztos, hogy minden feladatot meg tudnak oldani. Sőt, többségük a költségek, saját költségek fedezésével is kimerül.
Ezért a lakásszövetkezetekben jelentős számú panelház miatt át kell gondolni, hogy mit tegyünk. Én javaslom azt, hogy lakásonként kössenek szerződést, és végső esetben, ha nem megy, akkor épületenként. Mindezek alapján nagyon fontos ama módosítás elfogadása, hogy lakás célú felhasználás szempontjából a lakásszövetkezeti állandó használati joggal rendelkező személyt úgy kelljen majd tekinteni, mintha tulajdonos lenne. Ez a szövetkezeti törvény sajátosságából fakad. A részletes vitában erről majd módosító javaslatokkal külön fogok szólni.
Ugyancsak sajátos a helyzet, amikor a törvénytervezet az állami támogatás mértékét a kormányrendeletben állapítja meg. Hosszú távra a bizalom fenntartása és megőrzése érdekében az én véleményem szerint jobb megoldás ezt törvényben szabályozni, esetleg számtalan későbbi problémát mellőzhetnénk. Állami támogatás mértéke a megtakarítási évben a lakás-takarékbetét számára teljesített 40 százalék, azaz 36 ezer forint a mi javaslatunk. Alapvetően fontosnak tartom. Volt itt szó 40 százalékról, 30 százalékról, leszálló és csökkenő inflációról.
(20.20)
Véleményem szerint a 30 százalékra való leszállás nem kifejezetten szerencsés. Egy: növekedne az egy családra, vagy pontosabban egy főre jutó kötelező megtakarítási ráta, így például 7500-ról 10 000-re el akarja érni a maximumot. Ez ellentmondana a következő alapelveinknek. Egy: kizárhatna bizonyos rétegeket. Kettő: nem ösztönöz majd további megtakarításra. Három: a fiatalok ellehetetlenülését segítené elő.
Az előterjesztő, úgy látszik, megfeledkezik azon kitételről, hogy ez a forma akkor - és nagyon hangsúlyoznám, kizárólag akkor - fog működni, ha megéri. Azon érvelés, hogy csökken az infláció, ezért 30 százalékot kell adni, szerintem elfogadható, de át kell gondolni. Ugyanis, ha valóban 100 ezer lakásban számolunk - és ez egy hatalmas összeg -, az bizalom, megértés és fizetőképességen múlik. Én úgy gondolom, hogy ebben az első időszakban, amikor négy évig csak betétgyűjtés folyik, nem igazán jó üzenet a 30 százalék a társadalomnak.
Egyébként véleményem szerint - lehet, hogy én rosszul számoltam - nincs nagyságrendű többletkiadás, bár - hozzátenném - lenne, hisz' akkor sok megtakarító lenne, a költségvetés részéről; kár lenne egy jónak induló jogszabályt egy rossz klauzulával rontani.
Ezért módosító javaslatot nyújtottunk be több képviselőtársammal együtt, és ehhez próbálunk majd támogatást szerezni. Átgondolás tárgyát képezi minden esetben - néhány képviselőtársammal szintén támogatom azt a javaslatot -, amennyiben a megtakarítási idő elérné a 8 évet, a lakástakarékoskodó, illetve a kedvezményezett - hisz' a kettő elválhat egymástól - a betétjét, illetve lakás célú felhasználás esetén is a betétjével a lakás célú felhasználás esetén is jogosult az állami támogatásra és annak jóváírt kamatfelvételére.
Tény, hogy ezen esetben az állami támogatásban részesül az is, aki nem lakás célra használta fel a betétjét, miközben a költségvetés az ilyen irányú felhasználást támogatja. Viszont a takarékoskodó a közösség rendelkezésére bocsátotta a pénzét, nem fogyasztásra költötte, alacsony kamaton tartotta, nem szólva arról, hogy az életkörülményekben is beállhat változás, amely az eredeti célt megváltoztatta. Megjegyzem: más országokban is hasonló konstrukció van.
Az általános vitában elutasító és támogató véleményeket is hallottunk. Én szeretném hozzátenni, hogy a jelenlegi törvénytervezet önmagában nem oldja meg a lakáskérdést. De más, ehhez igazodó jogszabályokkal a későbbiekben kifejezetten hatékony lehet. A lakás- és annak finanszírozása körüli helyzetet meg kell változtatni, ennek egyik eszköze ez és nem a végső célja - mint ahogy a múlt héten hallhattuk ezt éppen egy tévényilatkozatban.
A teljes tagadás, elutasítás szerintem nem megalapozott, akár az inflációra, akár másra hivatkoznak. A felszólalók elfelejtik azt, hogy az ingatlanpiac területén óriási ármozgások vannak egyes vidékek és például a főváros között. Tehát egy megtakarított egymilliós, vagy a hitellel együtt egymilliós összeg például Békés megyében egy másfél szobás lakást is jelenthet - vagy 1 millió-1 millió 500 ezer forintért lehet vásárolni -, ugyanezért az összegért lakáshoz Budapesten nem lehet jutni, illetve olyan minőségű lakáshoz, amit annak lehet minősíteni. Tehát a hatás is más vidéken és más bizonyos centralizált környezetekben.
Kétségtelen, hogy ez a kezdeményezés, törvénytervezet, ha elfogadjuk, a középrétegeket kedvezményezi. A piaci indíttatást azonban nem szabad és nem is kell tagadni. Oly sokszor elhangzott a parlamentben, hogy az állami gondoskodást több területen fel kell váltani, ki kell egészíteni az öngondoskodásnak. Pontosan ezt segíti elő ez a törvény, és ezért kell ezt támogatnunk.
Bízom benne, ami a második világháború után sokkal rosszabb helyzetben bevált Németországban, majd most a régióban, például Csehországban, az a magyar viszonyok közepette is - megfelelő szabályozással - életképes lesz.
Tisztelt Ház! Mindezek alapján a törvényjavaslatot, remélem, az előrevivő módosításokkal együtt, ajánlom elfogadásra, és köszönöm a benne lévők, illetve benne dolgozók munkáját. (Taps a kormányzó pártok oldaláról.)
