SZABÓ LAJOS
SZABÓ LAJOS
SZABÓ LAJOS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, hogy megkomponálni sem lehetett volna jobban ezt a mai befejezést, mert Béki Gabriella részéről egy problémafelvető hozzászólást hallottunk. Én megpróbálok néhány gondolatban is reagálni, és néhány előnyösebb oldalát is bemutatni a lakás-takarékpénztáraknak. És néhány dologban visszareagálni Rubovszky képviselőtársam véleményére is és Béki Gabriella véleményére is.
Való igaz, hogy a magyarországi lakáshelyzet - sajnos - ma már igen távol áll attól, amit megoldottnak tekinthetnénk. A lakás-takarékpénztárak egyik elemét képezik annak a lakáspolitikai koncepciónak, amelynek célja, hogy a korábbiaknál hatékonyabban és szélesebb körben támogassa a lakáskörülmények javítását célzó önerős kezdeményezéseket.
A magyar lakásszektor legfőbb problémáját ma egyrészt az állomány silány állaga jelenti, amely az elmaradt felújítások eredménye, másrészt pedig a lakások kívántnál alacsonyabb szintű komfortfokozata, amely viszont folyamatos korszerűsítés hiányát mutatja. Ezek a problémák nem azért alakultak ki az évek során, mert az ott lakóknak nem lett volna igényük lakásuk minőségének javítására, hanem mert nem rendelkeztek az ehhez szükséges anyagi fedezettel. A lakásszektor problémái, régóta tudjuk ezt, állami támogatás nélkül nem oldhatók meg. Az állam szerepvállalása tehát továbbra is elengedhetetlenül szükséges Magyarországon.
E szerepvállalást vagy legalább egy részét azonban ideje lenne piacosítani, hiszen ezúton érhető el legbiztosabban a kívánt cél. A receptet ugyanakkor nem nekünk kell kikísérletezni. A lakás-takarékpénztárak intézménye számos országban már hosszú évtizedek óta sikeresen működik, és - ahogy a példa mutatja - folyamatosan képes megfelelni a változó piaci igényeknek.
Németországban 1924 óta, Ausztriában pedig 1925 óta működnek lakás-takarékpénztárak, és itt szeretnék visszareagálni a két hozzászólásra, Rubovszky képviselőtársaméra és Béki Gabrielláéra, hogy azokban az országokban az indulás éveiben az ország gazdaságát a maihoz képest magasabb, de csökkenő tendenciájú infláció jellemezte. Csakúgy, mint Szlovákiáét és Csehországét 1992-ben és '93-ban, amikor a lakás-takarékpénztárak rendszere bevezetésre került.
A csökkenő inflációs gazdaságokban, mint amilyen reményeink szerint a magyar gazdaság is lesz, ez a hitelintézeti forma nemcsak kiválóan be tudja tölteni a szerepét a lakásfinanszírozás piacán, hanem hatékonyan tudja segíteni az infláció további mérséklődését is. A lakás-előtakarékoskodás ugyanis rendszeres megtakarítást kíván. Ezek a megtakarítások pedig egyrészt értelemszerűen csökkentik a fogyasztási javak iránti keresletet, másrészt viszont megjelennek a pénzpiacon, ahol ugye, a kínálat nő, a kamatok pedig csökkenhetnek.
A közép-európai régió további közös vonása, hogy - ellentétben például az angolszász országokkal - a lakás, lakhatás feltételeinek megteremtése ezekben az országokban történelmileg is kötődik az állam szociális szerepvállalásához. És nagyon igaza van Béki Gabriellának, tudatosan fel kell vállalnunk, mint ahogy fel is vállalja a törvénytervezet benyújtója azt, hogy ezt a szerepvállalást ugyanakkor az állam nem oly módon kívánja betölteni, hogy személyre szóló vizsgálat alapján, bürokratikus módon dönt a rászorultság tekintetében. Hanem olyan normatív és piackonform intézkedések révén, amelyek egyéb gazdasági érdekeivel is összhangban állnak, azok elérését is képesek támogatni.
A magyarországi lakáshelyzet számos más, fontos hasonlóságot is mutat azokkal az országokkal, ahol a lakás-takarékrendszer már sikeresen működik. Ezekben az országokban jellemzően magas a magántulajdonú lakásállomány aránya. Magyarországon talán a legmagasabb. Az összehasonlítás kedvéért 90 százalék. Ez a lakásállomány azonban nem könnyűszerkezetes, mobil technológiával készült. Ezért elkerülhetetlen a rendszeres felújítás.
Ráadásul Kelet-Közép-Európa rendszerváltással küszködő országaiban a lakásállomány tipikusan leromlott állapotban van. A javítás azonban olyan terhet ró a tulajdonosokra, amelyet azok kizárólag önerőből nem képesek megfinanszírozni. A lakás-takarékrendszer egyik legfontosabb eleme, hogy az állami támogatás és az alacsony kamatú hitel feltételként szabott. A lakás célú felhasználás a korábbi lehetőségeknél jóval tágabb határokat szab a felvett hitel elköltéséhez, és valóban, minden lakással, lakhatással kapcsolatos beruházás finanszírozható belőle.
Megszűnik a korábbi támogatásokból jól ismert méltányolható lakásigény fogalma. Nem csupán új lakások vásárlására vagy építésére lesz fordítható az állami támogatás és a lakás-takarékpénztártól felvett kölcsön, hanem bármely lakás célú megvalósításra, legyen az lakótelepilakás-vásárlás vagy házépítés, bővítés, felújítás, korszerűsítés, helyreállítás vagy modernizálás.
A lakás-takarékrendszer tehát a gyakorlatban már bebizonyította, hogy képes hatékonyan orvosolni azokat a problémákat, amelyekkel a rendszert bevezető országok tipikusan küszködtek. Hiba lenne azonban azt gondolni, hogy a gazdasági fellendüléssel a lakás-takarékpénztárak vesztenek a jelentőségükből. A makroökonómiai mutatók évről évre e megtakarítási forma népszerűségének növekedését bizonyítják.
Németországban például a lakás-takarékpénztárak szerződésállománya 1986 és '94 között 25 százalékkal emelkedett, és az időszak végére meghaladta a 30 milliót. Ausztriában szintén dinamikusan nő azon lakások és házak száma, amelyet a lakás-takarékhitelből építettek. 1986-ban 585 ezer, 1995-ben pedig már 880 ezer ilyen lakás vagy ház épült, amely 10 év alatt több mint 50 százalékos növekedést jelent.
És ami a mi példánkból, ahogy Béki Gabriella is mondta, sokkal meghatározóbb: Csehország és Szlovákia, hároméves fennállásuk alatt a lakás-takarékpénztárak Csehországban - mint, ahogy mondatta - több mint egymillió. Szlovákiában körülbelül 450 ezer lakás-előtakarékossági szerződést kötöttek. Tehát mindkét országban immár a lakosság 10 százaléka kapcsolódott be az előtakarékossági programba. És ha ez a dinamizmus tartható és folytatható, akkor ez a forráshiányos helyzet a hitelek kihelyezésének időszakában is kezelhető, és én csak remélni tudom, hogy Béki Gabriella ezen irányú aggályai nem fognak bekövetkezni.
Magyarországon a piac igényli ezt az új lehetőséget. A leendő lakás-takarékpénztárak pedig gyakorlatilag készen állnak. A lakás-takarékpénztárak kereteit meghatározó és a biztonsági garanciákat tartalmazó törvény alapján a leendő pénzintézet feladata lesz az üzleti tervekben az általuk kínált konstrukciót meghatározni.
Meggyőződésem, hogy sem az önerős hitelarányt nem célszerű e törvényben előírni, sem a működési költségeket szabályozni. Ezek kialakítása a piaci szereplők között a verseny egyik legfontosabb terepe lehet, és eredménye mindenképp az ügyfelek javát fogja szolgálni.
Tisztelt Ház! Magyarországon hasonló körülmények között kerül bevezetésre a lakás-takarékrendszer, mint Közép-Európa többi országában. A rendszer alkalmas a magyarországi adaptálásra, és a lakás-takarékpénztárak növekvő nemzetközi szerepe garancia arra is, hogy ezen intézmények nemcsak a bevezetést követően, hanem hosszú távon is hatékonyan segítik majd a lakásállomány minőségi, mennyiségi gyarapodását.
Mindenképp el kell azonban mondani azt, hogy a lakás-takarékpénztár nem csodafegyver a lakásprobléma megoldására, csak egy jól átgondolt, kidolgozott és hatékonyan működtetett lakáspolitikai koncepció részeként tud eredményesen működni.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
