DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN
DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Csak nagyon röviden szeretnék reagálni. Tisztán precíz, jogi értelemben Sepsey Tamásnak igaza van abban, hogy nem feltétlen szükséges a parlament felhatalmazását kérni a közalapítvány létrehozásához. Valóban, a kormány azt is megtehette volna, hogy egyáltalán nem hozza a parlament elé ezt az ügyet. Mi erről már a múltkor sokat beszéltünk, ezért most nagyon rövid lehetek.
Itt alapvetően három okból tartottuk ezt mégis fontosnak. Először is azért, mert az Alkotmánybíróság maga is az Országgyűlést jelöli ki mint e kérdés rendezésének - bár rossz szó -, megoldásának az intézményeként; tehát a parlamentet minden lépésről tájékoztatni kívántuk.
Másrészt fontosnak tartották ezt az érintettek, és ők maguk is kérték, és a mi előzetes megállapodásunkban benne volt, hogy erre parlamenti felhatalmazást is fogunk kérni.
Harmadrészt meg szerettük volna, hogyha ennek van egy széles körű, többpárti, ha lehet, valamennyi parlamenti pártot érintő támogatottsága. Erről szól ez a dolog. Valóban, jogi értelemben ez nem volt szükséges, nem is volt feltétlenül elkerülhetetlen, mi azonban mégis szükségesnek láttuk. És azt gondoljuk, hogy ezzel hibát semmiképpen nem követtünk el, mert nem igaz az, hogy ez bármilyen mértékig is hátráltatná a megoldást, hiszen az eredeti vállalásunk, illetve az eredeti előirányzott időpontunk az az év végéig terjed; ebben az érintettekkel megállapodtunk, és ezt nem érinti ez.
Ugyanez vonatkozik az ön által a határidőre vonatkozó megjegyzésre: az október 31-ét tartottuk jó határidőnek, tolódhat ez november 30-ig is, a lényeg az, hogy eltökélt szándék, hogy az év végéig a szükséges törvények szülessenek meg, tehát ebben a szándékban semmilyen változás nincs. Technikai okai lehetnek annak, részben a parlament túlterheltsége, hogy október 31-ig ezeknek a tárgyalása nem kezdődik meg, de valójában a szándék az arra irányul, hogy az év végéig le tudjuk zárni a kérdést.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem