TÓTH PÁL
TÓTH PÁL
TÓTH PÁL (MSZP): Hangsúlyozottan kétperces, mert én a Torgyán képviselő úr hozzászólásához szeretnék nagyon röviden, a tárgyszerűség kedvéért néhány megjegyzést fűzni.
Igen, a vagyon kérdése az egy nagyon fontos kérdés, és ezzel az egész dologgal kapcsolatban éppen a legtöbb félreértés és rosszindulatú félremagyarázás történt a közvéleményben, a nyilvánosságban meg a nem nyilvánosság terén is.
Néhány pontosítás. Először is fölhívnám a képviselő úr figyelmét arra, hogy a Sztójay-, majd az azt követő nyilas kormányok rendeletei alapján a zsidóktól kényszerletétbe helyeztetett, elkobzott, elvett arany, ékszer, pénz és egyebek, azok nem szovjet hogyhívjákba (sic!) kerültek - nem emlékszem, hogy milyen kifejezést használt -, tehát nem a szovjetek "zabrálták" el, ezeket a nyilasok vitték ki Nyugatra, majd később két aranyvonat révén tért haza Magyarországra Párizsból és Frankfurtból. Ennyit erről a dologról.
Nem igaz az a legcsekélyebb mértékben sem, hogy a németek vették el a zsidó vagyont, majd azt a németektől elvették a szovjetek, tehát a szovjetektől kell kérni vissza. Ha így is történt volna, a békeszerződés - amit ön nagyon jól ismer, képviselő úr - eleve lehetetlenné tesz egy ilyen konstrukciót, ha így történt volna, de nem így történt.
A második: a német kárpótlás, amit ön megemlített, föl is vetett, sajtótájékoztatóján is elmondott. Igen, ennek is utána kell nézni. Nemcsak nekünk jutott eszünkbe, néhai Antall József miniszterelnök úrnak is, aki erről a kérdésről 1993-ban igen részletes kimutatást készíttetett. A dolog annyi, hogy nem 3 millióról volt szó, hanem 100 millióról, tehát nagyságrenddel többről. Arról volt szó, hogy ez három részletben jött valóban, először jött kilencvenvalamennyi, aztán három, majd hatmillió, és az is kiderült, hogy az utolsó fillérig ezt a német (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) kárpótlást arra használták fel, amire kell. Köszönöm. Elnézést. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)
(19.10)
