DR. VASTAGH PÁL

Teljes szövegű keresés

DR. VASTAGH PÁL
DR. VASTAGH PÁL igazságügy-miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! 1977-ben került sor egy Európában átfogó, a terrorizmus visszaszorításáról szóló egyezmény kidolgozására és aláírására. Ezt megelőzően 1957-ben és 1959-ben két, hasonlóan átfogó egyezményt dolgoztak ki, amely a kiadatásra és a bűnügyi jogsegélyre vonatkozik. 1993-ban Magyarország mindkét egyezménynek részesévé vált, az európai kiadatási és bűnügyi jogsegélyegyezménynek egyaránt. Ugyanakkor az 1957-ben és 1959-ben aláírt egyezmények nem reflektálhattak még azokra az eseményekre, amelyek a nemzetközi terrorizmus időközbeni elterjedéséből következtek. Ezért az 1977-es strasbourgi egyezmény lényegileg a részes államok számára azt a kötelezettséget írta elő, hogy ne tekintsék azokat a cselekményeket politikai bűncselekményeknek, amelyekre egyébként nem vonatkoztatható a kiadatási és a jogsegélyegyezmény, amelyek tipikusan terrorista jellegű bűncselekményeknek minősülnek. Mi ehhez az egyezményhez kívánunk csatlakozni, és ez jelentős lépést jelent a magyar jogfejlődésben a bűnözés elleni nemzetközi küzdelemben.
Szeretném arról is tájékoztatni a tisztelt Házat, hogy az 1977-es strasbourgi egyezmény 13. cikke lehetőséget ad a részes államok számára, hogy fenntartásokat tegyenek az egyezmény alkalmazásával kapcsolatban. Magyarország a kormány javaslata alapján szintén fenntartással kívánja az egyezményt elfogadni. A jelenleg 24 részes állam közül 14 állam hasonlóképpen tett fenntartást arra vonatkozóan, hogy a bűncselekmény jellegének megítélésekor megfelelően figyelembe veszi a bűncselekmény jellemzőit, és egyedi elbírálás alapján minősíti, hogy politikai vagy nem politikai jellegű cselekményről van szó. Ezzel kapcsolatosan szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét arra is, hogy az 1996. évi XXXVIII. törvény, amely a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szól, egyértelműen úgy foglal állást, hogy a fenntartás nem terjedhet ki a szándékos emberölésre és a szándékos emberölést magában foglaló cselekményekre. Mindezekre figyelemmel, valamint annak a fejlődési tendenciának a figyelembevételével is, amely az Európai Unióban újabb kiadatásra és jogsegélyre vonatkozó egyezmények kidolgozásában már kitapintható, kérem a tisztelt Házat, hogy fogadja el az országgyűlési határozatot az 1977. évi strasbourgi egyezmény megerősítéséről.
Köszönöm. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem