DR. SUCHMAN TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SUCHMAN TAMÁS
DR. SUCHMAN TAMÁS ipari és kereskedelmi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Ön mint jogász nagyon jól tudja, amit ön most felolvasott, az szóról szóra megfelel a valóságnak. Az is megfelel a valóságnak, hogy amikor többen ellenzéki képviselők szóvá tették, hogy a titkos záradékot - amely az esetleges áremelésekre vonatkozott - szeretnék megismerni, azt mondtam, ez teljesen jogos kérés, tekintettel arra, hogy tudom, hogy nincsen titkos záradék.
Az áremelések tekintetében a törvény, illetve a kormányhatározat, amelyek a privatizációs tenderek és információs memorandumok mellékletét képezték, irányadóak e tekintetben, s ezek természetesen a szerződés mellett vannak. Akkor arról nyilatkoztam, hogy meggyőződhetnek arról az ellenzéki képviselők, hogy a szerződések nincsenek titkos záradékkal lezárva. Ma is ugyanezt az ajánlatomat, felajánlásomat, kötelességemet vállalom, és én ezt tényleg kötelességemnek tartom, és erről meggyőződhetnek.
Ön azonban nagyon jól tudja, és én tudom, hogy ön azt tudja, hogy az ilyen jellegű szerződések, amelyek ugyan ön szerint nem magánjogi szerződések, természetesen magánjogi szerződések, hisz ezekben az ügyletekben az ÁPV Rt. mint gazdasági társaság ugyanolyan magánjogi szerződő fél, mint hogyha ez Kovács és társa vagy bármilyen részvénytársaság lenne.
Valóban van a titoktartásra vonatkozó rendelkezés. Én szeretném, hogyha, mondjuk, politikai és nemzetközi botrány nélkül lenne lehetséges az, hogy önök a szerződést teljes mértékben elolvassák, mert semmiféle takargatnivaló nincs benne. Továbbra is tartom, hogy a szerződést a rendelkezésükre bocsátjuk, és van olyan párt, amelyik már szakértőstől bejelentkezett, és továbbra is tartom, de délelőtt, hallom, hogy ez ügyben vita keletkezett, hogy vannak olyan részei a szerződésnek, amelyek a partnerek megkérdezése (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) nélkül nem hozhatók nyilvánosságra.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem