DR. PÁLOS MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

DR. PÁLOS MIKLÓS
DR. PÁLOS MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Nyugtalanító hírek érkeznek az ország villamosenergia-termelésének 40 százalékát adó Paksi Atomerőműből. Szeptember 14-én a Nukleáris Biztonságtechnikai Felügyelet vezetőjétől tudta meg az újságolvasó közönség, hogy a 2. blokk főjavítása közben még augusztusban fedezték fel, hogy idegen testek kerültek a reaktortérbe. Az atomerőmű tájékoztatási főmérnöke egy nappal később akként nyilatkozott, hogy valószínűleg alkatrészkopás következtében milliméteres nagyságú fémtörmelékek kerültek a rendszerbe, ami szerinte nem rendkívüli esemény és nem nagy horderejű ügy. A tévé ugyancsak egy hírműsor kapcsán jelentéktelen fémreszelékeket említ. Szeptember 17-én az atomerőmű főmérnöke most már egy hőcserélő lemez letört törmelékéről nyilatkozik, ugyanakkor az újságok az atomerőmű műszaki szakembereire hivatkozva egy hét kilogramm súlyú védőtárcsa maradványairól beszélnek, melyet állítólag a tavalyi nagyjavításkor felejtettek a rendszerben.
Most már bizonyosnak mondható, hogy az elmúlt év novemberében keletkezett üzemzavar, aminek következtében egy szabályozórúd beszorult, ennek a következménye volt. Megdöbbentő és félelmetes hírek ezek. Most szereztünk tudomást arról, hogy az egyik atomerőművi blokk egy éven át üzemelt úgy, hogy számtalan fémtest apró darabokra töredezett, jelen volt a primérkörben, így többek között magában a reaktorban is. A fémtestek jelenlétét már az 1995. novemberi üzemzavar egyértelműen jelezte, intézkedés azonban nem történt. A csodával határos, hogy nem következett be súlyosabb baleset. Ezek a hátborzongató hírek igazolni látszanak azokat az aggodalmakat, amelyeket a Paksi Atomerőmű káeftésítésével kapcsolatban én magam 1996 februárjában itt a parlamentben felvetettem. Kérdéseim a következők: Miért nem adnak korrekt tájékoztatást a több hete (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) ismert eseményről; milyen a karbantartás és a biztonság, ahol egy hét kilogramm súlyú alkatrész ilyen hosszú ideig a legkritikusabb rendszerben tartózkodhat; és végül (Az elnök pohara megkocogtatásával ismét jelzi a felszólalási idő leteltét.) kérdezem a miniszter úrtól, ez a súlyos esemény nem függ-e össze az 1994. évi vezetés- és a szervezeti struktúraváltoztatással? (Taps a jobb oldalról.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem