DR. BALSAI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. BALSAI ISTVÁN
DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Tisztelt Országgyűlés! Szeretném eloszlatni azt a téves álláspontot vagy annak indokait, amelyet az imént ismertetett elnök asszony, amely szerint a házbizottság arra a következtetésre jutott volna, hogy ilyen kérdésekben nem lehet módosító javaslatokat előterjeszteni, ezek személyi kérdések.
Tisztelt Országgyűlés! 1994-ben személyi kérdésként három, úgynevezett átvilágító bírót választott ez az Országgyűlés, hatéves történetének egyik eseményeként, majd az önök többségének álláspontja szerint az erre vonatkozó határozatot hatályon kívül helyező határozattal kapcsolatban fárasztottuk itt egymást jó néhány órán keresztül, személyi kérdést illető kérdésben. Én magam legalább hat módosító indítványt terjesztettem elő ehhez a személyi kérdéssel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslathoz.
Én remélem, hogy fog módot találni a tisztelt Országgyűlés bizalmunkat élvező vezetése és tisztviselői kara, hogy erre a felvetésre reagáljon, a házbizottság álláspontját korrigálja, és ezt a teljesen a gyakorlattal és a Házszabállyal ellentétes álláspontját felülvizsgálja. Köszönöm a szót. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem