DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA
DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA
DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Én nagyon jól tudom, hogy a tisztelt Ház is, a közvélemény is már az 1997-es költségvetés, azon belül is a személyi jövedelemadó-táblák előkészületeinek a lázában él. Talán ezért is nem kíséri kellő érdeklődés ezt a nagy fontosságú törvényjavaslatot, amelyről immár hetek óta folyik az általános vita.
Az is igaz, hogy akár egyetlen gombnyomással vita nélkül is túlléphetnénk rajta, erre való kormánypárti igény itt-ott halkan meg is fogalmazódott. Az érvelés az volt, hogy az 1995. évi zárszámadás jó, csupán néhány apró szabálytalanság rontja a képet.
Mi, kereszténydemokraták azonban úgy véljük, hogy ettől sokkal fontosabb ez a törvénytervezet, mivel csupán e zárszámadás alapján értékelhető - és ez többek között kötelessége az Országgyűlésnek - az államháztartás vitelének törvényessége és szabályszerűsége, minősíthetők a gazdálkodás eredményei, csak így ítélhető meg a kormány felelőssége az Országgyűlés által elfogadott költségvetés végrehajtásával kapcsolatban.
Ezért kötelezi az államháztartásról szóló törvény a mindenkori kormányt arra, hogy az adott költségvetési év gazdálkodásáról beszámoljon az Országgyűlésnek, s persze, ami még fontosabb, ezen keresztül az egész országnak. A cél az, hogy a közpénzekkel folyó gazdálkodás átlátható és ellenőrizhető legyen. Az államháztartási törvény előírja a kormánynak, hogy a zárszámadással együtt be kell nyújtani a beszámolóját az ÁPV Rt. tevékenységéről és a társadalombiztosítási alapok költségvetésének végrehajtásáról is. Persze, jó lett volna, ha a képviselők az ÁSZ-jelentésben megállapított hiányosságokra, törvénysértésekre tett PM-észrevételeket is időben megkaphatták volna.
Elismerem, hogy a társadalombiztosítási alapok létrehozása ugyan csökkentette a központi költségvetés és a társadalombiztosítás pénzügyi összefonódását, a kapcsolat azonban még így is rendkívül szoros. Ezért rendelkezik úgy az államháztartási törvény, hogy ezeket a zárszámadásokat együtt kell tárgyalni, hiszen csak így szerezhető meg a kellő áttekintés a centralizált pénzek gazdálkodása felett. Ennek a kötelességének - már-már közhely, évek óta mondjuk - a kormány most sem tett eleget, megakadályozva ezzel annak a lehetőségét, hogy az Országgyűlés tényleges kontrollt gyakoroljon a kormány és a társadalombiztosítási alapok felett. Ezzel jelentősen szűkíti az Országgyűlés, és ezen belül különösen az ellenzék alkotmányban rögzített jogkörét.
Itt szeretném megköszönni az Állami Számvevőszék munkáját, a tőlük kapott jelentés újra egy látlelet arról, hogy évek - 4-5 év - után még igen messze vagyunk attól, hogy a törvényhozó hatalmi ág gyakorolhassa a végrehajtó hatalmat, ellenőrző funkcióját. Hogy az államháztartás elszámolási rendszere átlátható, számonkérhető és ellenőrizhető legyen. Egyben azonban szeretném jelezni az Állami Számvevőszéknek, hogy mi, kereszténydemokraták nem értünk egyet azzal a javaslatukkal, amely a beszámolási kötelezettség átütemezésére irányul.
(Az elnöki széket G. Nagyné dr. Maczó Ágnes, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Az Országgyűlés ugyanis nem mondhat le arról a jogáról, hogy összességében is átfogóan tekintse át a megelőző év gazdálkodását. Ebből következően a társadalombiztosítási alapok zárszámadása nem tehető későbbre, mint a központi költségvetésé. A központi költségvetés zárszámadásának tárgyalása sem tolható tovább, mert úgy nem lehet költségvetésről vitatkozni - lassan már ezt tesszük -, hogy a megelőző év gazdasági adatait nem ismerjük. A gazdasági, pénzgazdálkodási folyamatok viszont nem teszik lehetővé, hogy a társadalombiztosítási alapok zárszámadása jóval előbb elkészüljön és külön tárgyalható legyen. Figyelemmel az Országgyűlés nyári szabadságára, ez gyakorlatilag áprilisi benyújtást feltételezne, ami a mai információs adatfeldolgozási szinten úgy véljük, hogy teljességgel megoldhatatlan. Ezért nekünk egy roppant egyszerű javaslatunk van, az időpontok változtatása helyett csupán annyit kérünk és javaslunk, hogy egyszerűen be kell tartani a törvényeket.
A gazdálkodási folyamatok feletti áttekinthetőséget két formában lehet lényegesen megzavarni. Az egyik az, ha nem adnak adatot, a másik pedig, ha olyan mennyiségű adatot bocsátanak a képviselők rendelkezésére, amelyeknek ellenőrzése fizikailag lehetetlen. Ez utóbbi esetben már csak hab a tortán, ha a benyújtott törvényjavaslat tárgyalását a lehető legközelebbi időpontra tűzik ki. Most ez történt.
(18.30)
(Jegyzők: dr. Kávássy Sándor és Szili Sándor)
Az Állami Számvevőszék jelentése is foglalkozik ezzel, bár helyzetéből fakadóan teljesen érthető, hogy kisebb hangsúlyt helyez rá. A konzisztens, összefoglaló, rendszerező táblák, anyagok hiányából a benyújtott anyag csupán egy erre szakosodott nagy szervezet számára jelenthet némi információt, amelynek van ideje, szakembere, hogy az adatok tömkelegéből információkat legyen képes kinyerni.
Elismerem, államtitkár úr, hogy a PM apparátusa hihetetlen nagy munkát végzett. Ez esetben azonban azt gondolom, hogy a kevesebb több - és lényegesen jobb - lett volna. Jól jellemzi ezt a tényt az is, hogy az egyes előirányzatok változását, más, jobb szintre kerülését a zárszámadás nem tartalmazza, csak azt, hogy a teljesülés nulla.
Ezt követően aztán még több ezer oldalt át lehet persze lapozni, és még akkor sem biztos, hogy egyértelműen megállapítható, hogy az adott előirányzatok más jogcímen fel lettek-e használva, avagy csak megtakarításként kell őket elkönyvelni.
Már említettem, hogy az ÁSZ-jelentés egyértelmű látlelet a zárszámadás alkalmatlanságáról, néhány apró szabálytalanságot mégis szeretnék itt most megemlíteni.
Például azt, hogy a kormány egyszerűen figyelmen kívül hagyta a költségvetési törvényben rögzített kezességvállalási korlátot, és azt mintegy 11 milliárd forinttal túllépte. Még emlékszem Horn Gyula miniszterelnök úr drámai bejelentéseire, amelyben két év után pont e témában mutatott visszafelé, az előző kormány ilyen jellegű törvénysértéseire.
Talán célszerű lenne akkor most ezt a gyakorlatot abbahagyni. Hogy például a tb-alapok kezelői elmulasztották törvényi kötelezettségüket, hogy 5 milliárd forintot meghaladó hiány esetén pótköltségvetési törvényjavaslatot kell benyújtaniuk a kormánynak. Hogy a Pénzügyminisztérium az alkotmányban rögzített ellenjegyzési kötelezettség teljesítése nélkül vett fel devizahitelt, és az MNB azt folyósította is. Hogy a Pénzügyminisztérium 1996. január helyett - szabálytalanul - 1995 decemberében utalt vissza a Magyar Nemzeti Banknak 27,2 milliárd forint adóelőleget, amivel mind a jegybank mérlege, mind a központi költségvetés hiánya jelentősen megváltozott.
Amennyiben az Állami Számvevőszék jelentése helytálló, és én hiszek benne, akkor az egyik esetben a Pénzügyminisztérium, mind az MNB alkotmányellenesen járt el, a másik esetben pedig a központi költségvetés és a Magyar Nemzeti Bank mérlegének valódisága is megkérdőjelezhető.
Hogy például a közvagyonról, az elkülönített állami alapokról, a kormányzati beruházásokról az előterjesztő nem adott a Magyar Országgyűlésnek áttekinthető, hiteles elszámolást.
Mindezek miatt - egyetértve az ÁSZ-értékeléssel, hogy az egyes területeken tapasztalt fejlődés mellett, például a kincstár felállítását mi is pozitívként értékeljük - a költségvetés végrehajtásának valamennyi szintjén sértettek meg törvényi előírásokat, törvényi felhatalmazás és hatáskör nélkül teljesítettek pénzügyi tranzakciókat, valamint hogy az 1995-ös zárszámadás nem alkalmas arra, hogy megbízható, áttekinthető képet adjon a költségvetés teljesítéséről, hogy bárkit is képes legyen meggyőzni arról, hogy a költségvetés teljesítésében közreműködő szervezetek képesek elszámolni a rájuk bízott vagyonnal és pénzösszegekkel. Vagyis a több kilóra tehető anyag nem ad hiteles, megbízható és kielégítő információt az adófizetők pénzével és a nemzeti közvagyonnal való gazdálkodásról, emiatt a kereszténydemokraták ezt a törvénytervezetet még általános vitára is alkalmatlannak tartották.
Hogy Keller képviselőtársam ellenzéket érintő vádját cáfoljam, magam is azt gondolom, amit ő, hogy igenis érdemes megvizsgálni és értékelni az 1995-ös év gazdaságpolitikáját, amely a zárszámadásból visszatükröződik.
Persze én három hete várok erre a felszólalásra, közben, ugye, volt a kormány kétéves munkáját, elsősorban nyilván a gazdaságpolitikáját értékelő vitanap. Néhány gondolatot azért hadd szóljak erről.
Az 1995-ös év volt az első, amelyben már teljes egészében szociálliberális kormányunk gazdaságpolitikája nyilvánul meg. E kormány gazdaságpolitikájában a legelső és legfontosabb cél a belső fogyasztás visszafogása volt. A megszorítások miatt azonban, ez már elhangzott a kereszténydemokraták szájából, hogy a magyar termékek egyre nagyobb mértékben szorultak ki a belső piacról, külföldön pedig - pontosan a gazdaságfejlesztés hiánya miatt - ma is még eladhatatlanok, vagy csak igen veszteséggel értékesíthetők.
Nincs tehát elegendő árbevétel, nem nő a foglalkoztatottság. Ha csak a saját megyémre gondolok, az elmúlt két év után is - változatlanul - 20 százalék, egyes térségekben 40-50 százalékos a munkanélküliség, egyetlen új munkahely sem teremtődött. Nincs tehát a költségvetés kiadásait fedező adóbevétel, így a költségvetés nem jut kellő bevételhez. Fentiek miatt a kis- és középvállalkozások jelentős része ellehetetlenül.
A szociálliberális kormány a gazdasági stabilizáció címén olyan akciósorozatot indított be, amely rövid távon - el kell ismerni - javította a makrogazdasági mutatókat, tehát sikeresnek mutatható fel. Ennek melléktermékeként azonban végzetesen és véglegesen kettészakadt a társadalom, a szegények rendkívül széles, és a gazdagok nagyon szűk körére.
A szociálpolitikai megszorítások az amúgy is fogyófélben lévő nemzetben maradandó változásokat és károkat idéznek elő. A stabilizáció címén államháztartási reformnak csúfolt szociálpolitikai megszigorításokkal kikényszerített tizen-egynéhány milliárd forintos költségvetési megtakarítás óriási pusztítást végzett a társadalmi közérzetben, a biztonságérzetben és a közgondolkodásban.
Ezt az elkövetkezendő két évben már nem valószínű, hogy pozitív irányba vissza lehet fordítani.
Az 1995-ös év gazdaságpolitikájának tehát, véleményünk szerint, jelentős vesztesei vannak: a családok, kis- és középvállalkozások, nyugdíjasok, gyermekeink, és ez több, mint a magyar nemzet kétharmada, mert ez a nemzet jövője. Ennek az összegnek a többszörösét lehetett volna megtakarítani igazi államháztartásireform-lépésekkel, a feketegazdaság elleni hatékonyabb harccal, a belső államadósság állománycsökkentésével.
A stabilizált mutatók - várhatóan - rövid időn belül ismét romlani fognak, hiszen a lefagyasztott gazdaság képtelen eleget tenni a vele szemben támasztott követelményeknek. Mindez indok és persze kényszer is a növekedés elősegítésére, hisz a '96-os költségvetés módosítása, a privatizációs kamatbevételek már erről szólnak. A '97-es költségvetésben megfogalmazott gazdaságpolitikai célok is erről szólnak, de ezek azonban már egy egészen más társadalmi környezetben fognak lezajlani. Akár költői kérdés is lehet ezek után, hogy mely politikai erőnek vagy erőknek értéke a beindult polgárosodási folyamat leállítása, a társadalom tudatos kettészakítása.
A beindult gazdasági fejlődés ugyanis már csak a szűk gazdasági elitnek jelent még lehetőséget a további gazdagodásra, a létminimum alá süllyedtek döntő része azonban már képtelen lesz önerőből javítani a helyzetén. Ők ettől kezdve rászorulnának a gondoskodó államra, amelynek a megszüntetésén most dolgoznak, a szociálisan érzékeny kormányunknak talán ez is sikere lesz, ezáltal egzisztenciálisan, politikailag, pszichésen teljesen kiszolgáltatottá fognak válni.
A fentieket támasztja alá az infláció ismételt elengedése is. Közismert, hogy az infláció révén lehet leginkább megcsapolni az alacsony jövedelműek bevételeit, illetve növelni kiadásait. A tehetős réteg társadalmi, politikai pozíciója révén mindig meg fogja találni annak a lehetőségét, hogyan őrizze meg megtakarításainak reálértékét, de a napi megélhetéssel küszködők nem tudják majd kivédeni a kenyér és a hús árának az emelkedését.
(18.40)
A reálkeresetek ritkán látott mértékű visszaesése - természetesen - ismét csak a szegényebbeket, a bérből és fizetésből élőket sújtotta. Ennek összekapcsolása a termelékenység növekedésével meglehetősen félrevezető, mert 1994-ben legalább ilyen mértékben nőtt a termelékenység, anélkül, hogy a lakosság fogyasztása drasztikusan csökkent volna.
Természetesen a nemzetgazdaság rengeteg mutatóját fel lehet még sorolni a helyzet javulásának bizonyítására, de sajnos legalább ennyi marad annak igazolására, hogy ez a gazdaságpolitika eleve elhibázott. Lehet azt állítani, hogy az 1994-es növekedés nem tört meg, de ennek ellentmond például az építőipar teljesítményének katasztrofális visszaesése, ami nem csak a kormányzati beruházások visszafogásának volt az eredménye.
Mindenképpen figyelemreméltó a társasági adó tervezettet lényegesen meghaladó növekedése, amely nemcsak a nagy összegű feltöltés miatt következett be, hanem - egészen biztos - az alacsonyabb adókulcs miatti nagyobb bevallási hajlandóság is szerepet játszott benne. Ennek ellenkezője állítható azonban a fogyasztáshoz kapcsolt adók és a lakossági befizetések esetében, ahol viszont feltétlenül szerepet játszott a fogyasztás drasztikus visszafogása.
A privatizációs bevételek ugrásszerű növekedése csak a költségvetés szempontjából jelent egyértelműen pozitív tényt, amely - elismerem - fontos. Vitathatatlan, hogy a tavalyi évben a privatizációs bevételek eredményeképpen javult a költségvetés egyensúlya, tartani lehetett a költségvetési hiány tervezett mértékét.
De milyen áron? Az év végi végkiárusítás keretében eladtuk az energiaszektor legértékesebb stratégiai vagyontárgyait, a szolgáltatókat, a többségi tulajdon vagy a működtetés szempontjából meghatározó rész külföldiek kezére került. Az egyszeri értékesítésből következően ez a költségvetési bevétel többé azonban nem fog megismétlődni. Pedig a költségvetésről kialakult kedvező kép csak ennek az egyszeri bevételnek köszönhető. Enélkül távolról sem lenne ilyen rózsás a helyzet. És akkor még nem szóltam a fogyasztók kiszolgáltatott helyzetéről, a folyamatosan várható energiaárak tükrében.
Végül szeretném leszögezni, hogy a kereszténydemokraták minden olyan törekvésben, amely az elszámolás rendszerét javítja - és erre az ÁSZ számtalan javaslatot tett -, partnerek lesznek, azonban az előttük lévő zárszámadásra, az elkövetett törvénysértések, az általunk elhibázottnak megítélt gazdaságpolitika s annak társadalomra gyakorolt negatív hatásai miatt nemmel fogunk szavazni. Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps.)
