SZŐDI IMRE

Teljes szövegű keresés

SZŐDI IMRE
SZŐDI IMRE (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az előttünk hozzászóló képviselőtársamnak az egyik mondatára szeretnék reagálni. Ő úgy fogalmazott, hogy a központi Nukleáris Pénzügyi Alapra nem nagyon van szükség, ezt az állam saját maga is betehetné ebbe az alapba. Én úgy ítélem meg, hogy pont a környezetvédelmi törvény, amelyet a tavalyi évben fogadtunk el, szorosan rögzítette azt az elvet, amely a nemzetközi gyakorlatban is széles körben elterjedt, tehát azt az elvet, hogy a szennyező fizet. Én úgy ítélem meg, hogy ez a pénzügyi alap pont ebből az elvből kiindulva hozatott létre, hogy elsősorban az, aki a nukleáris termeléssel foglalkozik, aki ennek a nukleáris ipar termékének, az energiának ez előnyeit élvezi, azok fizessék ezt az összeget be, ne pedig az állam. Mivel nagyjából mindenki használja ezt az áramot, én úgy hiszem, hogy ez optimális ilyen formában, és szükséges is, hogy bekerüljön a törvényjavaslatba.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem