CSÉPE BÉLA

Teljes szövegű keresés

CSÉPE BÉLA
CSÉPE BÉLA (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elnök úr által idézett törvény ebben az évben augusztus 19-ét a honfoglalás emlékünnepévé tette, amely munkaszüneti nap is volt. Az én javaslatom szerint a továbbiakban is maradjon augusztus 19-e a honfoglalás emlékünnepe, anélkül azonban, hogy munkaszüneti nap legyen.
Ezt elsősorban az indokolja, hogy ennek az országnak, ennek a népnek igen nagy szüksége van a nemzeti tudat erősítésére. Általános jelenség a jelennek élés. A mindennapok problémái a nemzeti tudatunkat igen sokszor elhomályosítják. Vannak fölmérések, amelyek siralmas eredményt mutatnak ezen a téren. Az ifjúság tudatából is hiányzik egy erős, jó értelemben vett, nem szélsőséges nemzeti tudatnak a kialakulása. Ez mindenkor a múltban kell, hogy gyökerezzék. Ha a múltban, a hagyományokban tud gyökerezni egy nemzeti közgondolkodás, akkor tud igazán a jövőbe is bizalommal tekinteni.
Ezek nagyon súlyos dolgok, amikre itt most hivatkozom, és ez a rövid idő nem is ad alkalmat arra, hogy részletesebben erről beszéljünk. Azonban ezzel az indítványommal, szerény mértékben - elismerem, hogy nem egy nagy jelentőségű indítvány -, azonban szerény mértékben azt szeretném elősegíteni, hogy minden évben ez a nemzet egy emléknapként tartsa számon a honfoglalást, és ehhez csatlakozik a következő nap, ugye, az augusztus 20-a, amely tulajdonképpen a magyar keresztény államalapításnak az emlékünnepe. Ez a kettő így együtt képes igazán arra, hogy évenként ápoljuk ezt a nemes hagyományt. Ezért kérem, hogy támogassa a tisztelt Ház - ismétlem, szerény - javaslatomat, amely nem jár azzal, hogy munkaszüneti nappá is váljon. Köszönöm szépen. (Taps a KDNP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem