DR. KÓNYA IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. KÓNYA IMRE
DR. KÓNYA IMRE (MDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A büntető törvénykönyv, amely az állam által büntetni rendelt cselekményeket és azok elkövetőire kiszabható büntetéseket határozza meg, egyfajta zsinórmértékül szolgál a társadalmi viselkedésre vonatkozóan, ezért állandóságához nyomós közérdek fűződik. Mégis, amikor nagy társadalmi, gazdasági, politikai átalakulások vannak, akkor feltétlenül szükséges a büntető törvénykönyv módosítása is, hiszen ezek az átalakulások - miként ez az utóbbi évek átalakulása során is tapasztalható - egyfajta szerkezeti változást is előidéznek a bűnözésben, tehát a bűnözés struktúrája megváltozik, és ehhez indokolt, hogy hozzáigazítsuk a büntető törvénykönyvet is.
A Néppárt javaslata egy viszonylag átfogó változtatásra irányul. A legalapvetőbb változtatás a rendkívüli súlyú, kirívóan nagy kárt okozó vagyon elleni és gazdasági bűncselekmények büntetésének a szigorítása. Ugyancsak szigorítani akarjuk a kirívóan súlyos erőszakos bűncselekményeket, továbbá a kiskorúak és az időskorúak ellen irányuló erőszakos cselekmények büntetését. Még néhány egyéb tételre is vonatkozik a javaslatunk, amit úgy ítélünk meg, hogy feltétlenül sürgős, hogy ezeket a súlyosbításokat egy átfogó szemléletet tükrözve a Btk.-ban végrehajtsuk. Ezért kérjük tisztelt képviselőtársainkat, hogy támogassák a Néppárt javaslatának a tárgysorozatba-vételét. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem