PANCZA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

PANCZA ISTVÁN
PANCZA ISTVÁN (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1995. évi XLII. számú, az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló törvénymódosításról törvényjavaslatot nyújtottam be. Az eredeti törvény szövege, annak 2. §-a g) bekezdése az alábbiak szerint egészül ki: "A szolgáltatást végző a szerződésben rögzített kötelezettségeinek elmaradása esetén nem jogosult a szolgáltatási díj beszedésére".
Tisztelt Ház! Nagyon sok kistelepülésen előfordul az a hibás gyakorlat, hogy az 1995. évi XLII. törvény 2. § b) pontja alkalmazásával a helyi önkormányzatok megpályáztatják a közszolgáltatást, majd a pályázatot elnyerő az ugyanezen paragrafus c) pontja szerint megköti a szolgáltatási szerződést a település lakóival. Ezt követően gyakran előfordul az is, hogy egy idő után a település lakói a szolgáltatást nem kapják meg, így például a háztartási hulladék elszállítása elmarad, vagy azért, mert nem keletkezik hulladék, vagy mert a szolgáltató nem teljesíti a szerződésben foglalt kötelezettségeket, viszont az ezért járó díjat követelik a lakosságtól.
Az ilyen jogszerűtlen eljárás ellentétben áll a polgári törvénykönyv szerződésekre vonatkozó szabályaival, de miután mégis gyakran tapasztalható az élet fentebb vázolt területén, az előfordulási gyakoriság indokolja, hogy az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló törvény is rögzítse azt, hogy a szolgáltatási díj csak az elvégzett szolgáltatások után jár, és ennek rögzítését ezért tartom különösen is fontosnak, mert a megkötött szerződéseket így ezen elv szerint lehetne módosítani, illetve az új szerződéseknél már eleve lehet ezt az elvet törvényesíteni. (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) Kérem önöket, hogy támogassák módosító javaslatomat. Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem