DR. ISÉPY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. ISÉPY TAMÁS
DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök Úr! A lovagiasság szabályai szerint én szeretnék a miniszterelnök úr által felhasznált időn belül maradni, és először egy hiányérzetről szeretnék beszélni. Itt az ellenség segítségével most sikerült feltalálni egy fertőzött beteget, de szó sem esett magáról a fertőzésről, a fertőzés folyamatának a logikájáról, hogy terjed ez tovább, miért hiányzanak a gyógyszerek ezzel a fertőzéssel szemben. Hát mindig egy-egy lámpást kell gyújtani ahhoz, hogy egy ilyen fertőzött beteget megtaláljunk? És ilyenkor kell megígérni, hogy majd vizsgálatot rendelünk?
(15.20)
Magát a fertőző gócot kellene már megtalálni, és az egész fertőzési tünetet kellene valahogy felszámolni. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Én most nem is képviselőként, én ügyvédként, szünetelő ügyvédként szeretnék hozzászólni, mert kétségtelenül most jöttem rá, hogy elég gyengén ügyvédkedhettem, mert ilyen jó megbízást megtalálni... Lehet, hogy az embernek a gyomra nem vette volna be, de azért ez egy csodálatos megbízás, ami itt csak úgy kikerült, és hogyan, hogyan került ki?
Ügyvédként azért állítom, hogy valóban, ahhoz, hogy egy tényállást megismerjünk, ahhoz le kell folytatni a vizsgálatot, meg kell tudni az összetevőket, és akkor lehet majd utána nyugodtan nyilatkozni a helyzetről.
De azért addig már eljutottunk, hogy itt feltalálta valaki ezt a "Bokros-tőgyű", több oldalról fejhető tehenet. Torgyán elnök úr már rámutatott arra, hogy ezt fejte egyszer - az ÁPV Rt.-vel elég szép sikerdíj mellett szerződést kötött - valaki, a másik oldalról fejte a valaki által létrehozott további valakik, a kft.-k, holott az alaphelyzet az, hogy adva vannak az önkormányzatok, amelyeknek a privatizációs bevételből pénz jár. Nem juthatnak hozzá a pénzhez, csak ha ezeket az akadályokat legyőzték. Egyszer leadták a pénzt annak, aki közvetít, egyszer leadták a pénzt annak, aki a végállomásnál áll. Addig nincs pénz. Holott nyilván időben, összegszerűségben ezek az önkormányzatok érdekeltek, hogy egy legális pénzhez hozzájussanak.
Azért erről a fertőzésről kellett volna beszélni, hogy Magyarországon az a helyzet, hogy valaki legálisan megillető pénzhez csak ilyen buktatókon keresztül juthat hozzá, mert a dolognak ez a lényege, hogy ezt kellene felderíteni, hogy hogy terjedhetett ez a fertőzés, hogy eddig jutott, hogy milliós nagyságrendű összegeket lehet azoktól az önkormányzatoktól elvenni, és csak megfelelő baksis ellenében hozzájuttatni a privatizációs bevételhez, akik egyre több feladatot kapnak, egyre nehezebb anyagi körülmények között élnek.
Teljesen egyetértek azzal, hogy egy vizsgálatot le kell folytatni, de azért erre mintha alkalmasabb lenne egy országgyűlési vizsgálóbizottság, mint a Házon belüli vizsgálat, mert nyilvánvalóan egy országgyűlési vizsgálóbizottság (A jobb oldalról bekiabálás: Így van.) a nehézségek ellenére - mert tapasztaljuk a vizsgálóbizottságok működését, hogy azért keresztbe lehet tenni a lábakat egy vizsgálóbizottság előtt -, de nyilván az ÁPV Rt. felügyelőbizottsága vagy az országgyűlési vizsgálóbizottság olyan tények birtokába juthat, amelyek azért jobban rávilágítanak erre a fertőzésre.
Ígértem, csak annyit, amennyit a miniszterelnök úr beszél, köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem