DR. SZEKERES IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. SZEKERES IMRE
DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! A Ház rendje szerint felváltva kell megszólalnunk, természetesen nem lett volna kifogásom, ha előttem Isépy frakcióvezető úr kap szót, de ahhoz ragaszkodni szeretnék, hogy a szocialista képviselőcsoport is el tudja mondani a véleményét. Köszönöm szépen. (Bekiabálás: Halljuk!) Én úgy gondolom, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnöke kormányzati felelősségének megfelelően egy olyan ügyben, amely a közvéleményt is közvetlenül érinti és érdekli, és minden politikai párt számára fontos kérdés, egy nagyon jelentős bejelentést tett a Házban, amennyiben tájékoztatta a Házat arról, hogy vizsgálatot indít ebben a kérdéskörben, és lehető legrövidebb időn belül a tények teljes ismertetésével mind a parlamenti frakciókat, pártokat, mind a közvéleményt tájékoztatni fogja ennek a vizsgálatnak az eredményéről.
Úgy gondolom, hogy az a korrekt és tisztességes eljárás, ha ezt a vizsgálatot megvárjuk, és utána alakítunk ki véleményt mindarról, amiről a közvélemény - legalábbis a sajtón keresztül -, vélt vagy valódi tényekről eddig tájékoztatást kapott.
Ugyanakkor szeretném azt hangsúlyozni, hogy pontosan a kormánypártok érdeke az, hogy minden egyes felmerülő kétség vagy gyanú esetében gondos és alapos vizsgálat történjen, mert így biztosítható az a társadalmi támogatottság, amelyet eddig - és remélem ezután is - élvezni fognak.
Ugyanakkor nagyon fontos az, hogy egy ilyen vizsgálat esetében, amely több mint hatéves problémának a felszámolására irányul, mindenki őrizze meg a mértéktartását, mert az önkormányzatokban nem csak kormánypárti polgármesterek és képviselők, hanem éppúgy vannak az SZDSZ, a Fidesz, a Kisgazdapárt, a Kereszténydemokrata Néppárt, az MSZP, a Magyar Demokrata Fórum és a Demokrata Néppárt politikusai is, és gondolom, senkinek nem érdeke az országban, hogy az önkormányzatok ellen bármilyen politikai hangulatot is keltsen. A szocialista frakció határozott véleménye az, hogy a vizsgálatnak meg kell történnie, és erről részletes és kimerítő tájékoztatást kell a közvéleménynek kapnia. Bízom benne, hogy a miniszterelnök által tett lépések eredményre is fognak vezetni, és ezt a tájékoztatást megkapjuk.
Köszönöm szépen. (Taps a baloldalról.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem