DEMETER ERVIN

Teljes szövegű keresés

DEMETER ERVIN
DEMETER ERVIN (MDF): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Teljesen egyértelmű, hogy az egyik ellenzéki párt frakcióvezetője a közpénzek esztelen pazarlásáról beszélt. Lehet mondani, hogy hozzászólásának érvanyaga ilyen vagy olyan, azonban nem lehet elvitatni, hogy egy élő problémára hívta fel a figyelmet. És én kicsit furcsának tartom, hogy a Szocialista Párt frakcióvezetője magát a tényt és a felszólalást is kérdésessé teszi.
Szeretném önöket emlékeztetni, hogy a gazdasági élet és a politikai élet szereplői között jól kitapintható összefonódások vannak, amikor ez előtt talán nem egész egy héttel a Médiahajón Visegrádon a politológusok, a politikai elemzők beszélgettek, kész tényként kezelték, hogy a gazdasági élet szereplői és a politikusok között olyan súlyos összefonódások vannak, amelyek a magyar közélet tisztaságát veszélyeztetik. De szeretném önöket arra is emlékeztetni, hogy amikor az új kormány hivatalba lépett, az egyik intézkedéséből, a forint leértékeléséből pontosan az a gazdasági társaság húzott jelentős hasznot, amelynek igazgatótanácsában - mit ad Isten - éppen az akkor már pénzügyminiszternek kinevezett személy foglalt helyet. De szeretném önöknek a figyelmét felhívni arra is, hogy mind a mai napig késik az összeférhetetlenségi törvény, ami az országgyűlési képviselőknek szabályozná a gazdasági társaságokhoz való viszonyát, és szeretném arra is felhívni a figyelmüket, hogy az a vizsgálóbizottság, amely a képviselők vagyongyarapodását kívánja vizsgálni azért akad el, mert nem teszik meg azt a gesztust, hogy azt mondják, hogy ha a törvény nem írja elő, hogy vagyonnyilatkozatot kell tenni a ciklus közepén csak az elején meg a végén, miért nem lehet ezt egy önkéntes szándékkal megtenni?
Én a Magyar Demokrata Fórum részéről kijelentem, a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőcsoportja hajlandó vagyonnyilatkozatot tenni a jelenlegi állapottal is, és ezzel elhárul az akadály attól, hogy ez a parlamenti vizsgálóbizottság létrejöjjön (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), mert szükség ahhoz, hogy az Országgyűlés és az országgyűlési képviselők tisztasága megmaradhasson.
Köszönöm a figyelmét elnök úr. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem