DR. PUSZTAI ERZSÉBET

Teljes szövegű keresés

DR. PUSZTAI ERZSÉBET
DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mondanám azt is: tisztelt miniszterelnök úr, de időközben távozott a teremből. Rendkívül fontos kérdésről van szó és nem csodálom, hogy kínosan érzi magát a Magyar Köztársaság miniszterelnöke. Éveken keresztül hallhattuk a legkülönfélébb korrupciós vádakat, választási kampánycélokra is felhasználva és most akasztják a hóhért, tisztelt képviselőtársaim. Miniszterelnök úr már megint erkölcsi alapról beszélt, holott az előző kormány azért nem tudott fizetni, mert bírósági per tárgyát képezte az állam és az önkormányzatok közötti tulajdoni hányad. A bírósági per '95 nyarán eldőlt, tehát jogerős bírósági ítélet után kötött az állami privatizációs szervezet olyan szerződést, amiben le akarta faragni az önkormányzatok tulajdonhányadát.
Ez milyen erkölcsi alap, tisztelt képviselőtársaim? És még valami. Az előző évek összes vádaskodása ellenére egyetlen hasonló jellegű korrupciós ügyletet nem tudott kideríteni a jelenlegi kormány az összes vizsgálatával együtt. Most pedig egymilliárdos ügylet van előttünk, amit nem is tud letagadni a kormány. Én azt hiszem, erkölcsi alapról ilyen esetben a miniszterelnök talán jobb, ha nem beszél.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem