DR. SZABÓ IVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ IVÁN
DR. SZABÓ IVÁN (MDNP): Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Demokrata Néppárt képviselőcsoportja nevében a miniszterelnöki rövid, napirend előtti felszólalásban foglaltakkal kapcsolatban három dolgot szeretnék mondani.
Az egyik az, hogy Suchman Tamás miniszter úr ebben az ügyben valóban a héten nagyon sok nyilatkozatot tett. Ezek közül is az egyik bejelentése az volt, hogy ennek az ügynek a kivizsgálásával megbízta az ÁPV Rt. felügyelőbizottságát, melyről itt is többször hallottuk, hogy ha nem is közvetlen pártfunkcionáriusként, ami teljesen természetes számunkra, de a pártok bizalmából 6 párt képviselője a felügyelőbizottságban részt vesz.
Kérdésként vetődik fel, hogy e vizsgálat - amelyet tehát egy igen széles politikai érdeket megjelenítő felügyelőbizottság végez - eredményének megvárása előtt a miniszterelnök megbízta a KEI-t, amelyik kormányszerv; miért bízik jobban egy kormányszervben, mint egy hat parlamenti pártot is képviselő felügyelőbizottság vizsgálatában. Ez nem biztos, hogy a dolgok lényegére irányítja a dolgot. Van egy olyan érzésünk, hogy e mögött két dolog állhat. Jobb, ha a kormány a saját belső vizsgálatára támaszkodik, de úgy is fel lehet fogni, hogy a miniszterelnök úr nem bízik Suchman Tamás miniszter úrban, hogy a Házon belüli vizsgálat eredményes lesz. Ez az, amire egyébként itt előbb már Deutsch Tamás és Dávid Ibolya is utalt.
A mi részünkről azonban a felvetődő két kérdés sokkal izgalmasabb, mert ebben az ügyben az, hogy itt hihetetlennek tűnő sikerdíj-pénzekre egy szerződés jött létre az ÁPV Rt. részéről, ez a botránynak a jéghegycsúcsa. A mi megítélésünk szerint már amivel elindult ez az ügy, az az igazi botrány, hogy hogyan lehet a jelenlegi önkormányzati finanszírozás során és ilyen finanszírozási kondíciók mellett sikerdíjnak nevezni egy olyan megbízást, amelyben az önkormányzatokat jogosan megillető privatizációs bevételeket egy valóban monopolhelyzetben lévő szituációban megpróbálják valamilyen módon lebeszélni és egyáltalán ennek egy részének a hozzájutását egy megállapodáshoz hozzáterelni. És e mögött, ami még súlyosabb, azt kell mondanunk, az igazán érdekes dolog a lakosságnak a szituációja ebben az ügyben. Mert tisztelt képviselőház, ne felejtsük el, hogy az önkormányzatok jelenlegi finanszírozási helyzetében az önkormányzatok számára állami oldalról a támogatások csökkentése és a még jogosan megillető privatizációs bevételek elvonása is csak egyetlenegy működési feltételt biztosító forrást jelent, a lakosság további helyi adókkal való terhelését. Magyarul, Tocsik Márta azért kapott sikerdíjat, hogy a lakosság terhei közvetlenül növekedjenek, a lakosságtól még többet zsaroljanak ki, mert kénytelen abba a helyzetbe hozni az önkormányzatot, hogy az olyan adót is kivessen, amit se teste, se lelke nem kíván. Ez pedig támadás az önkormányzatiság elve ellen, és alkalmas arra, hogy a társadalom nagy részét az önkormányzatokkal fordítsa szembe, miközben az állam úgy tűnik, kívül van ezen a vonalon. És mi ezt a társadalmi hatást sokkal rosszabbnak és hosszabb távúnak ítéljük, mint magát azt, hogy Tocsik Márta akkora összeghez jutott, amilyen a mesében van.
Ezért magunk részéről támogatjuk a Fidesznek a vizsgálóbizottságát, de avval, hogy ezek a kérdések is kerüljenek vizsgálatra, hogy ez a közvetett állami elvonás mit jelent a lakosság részére, milyen üzenetet hordoz ez, kormány, önkormányzatiság és lakossági terhelés szempontjából. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem