HORN GYULA

Teljes szövegű keresés

HORN GYULA
HORN GYULA miniszterelnök: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Meghallgatva képviselőtársaim felszólalásait, a következő megjegyzéseket kívánom tenni.
Én megértem a Fideszt, hiszen ellenzékben volt az előző időszakban és nem tudhatta azt, hogy volt-e vagy milyen megállapodás, vagy miért nem sikerült megállapodásra jutni az akkori kormányzatnak az önkormányzatokkal. De Szabó Iván pénzügyminiszter - egykori pénzügyminiszter - urat végképp nem értem. Tudniillik ön azt mondotta az előbb, hogy az önkormányzatokat jogosan megillető pénzt nem fizették ki nekik. Miniszter úr, egykori, miért nem fizette ki ön annak idején az önkormányzatoknak az őket megillető jogos pénzeket? (Taps az MSZP padsoraiban.) Wekler Ferenc képviselőtársam már elmondotta, hogy ez 5 éve húzódó ügy. És lehet vitatni, és a vizsgálatnak rá kell mutatni arra, hogy etikus vagy etikátlan, jogszerű vagy jogszerűtlen volt a megbízás, amelyik '96 januárjában született, de az tény, nem lehet elvitatni, hogy az ÁPV Rt. vezetése megoldást keresett, hogy a költségvetés több tíz milliárdos terheit csökkentse. Másfelől pedig megfelelő módon kielégítse az önkormányzatok igényeit. Erre törekedett az ÁPV Rt. (Moraj.) És nekem meggyőződésem, hogy a volt kormánypárt tagjainak nincs erkölcsi alapjuk ma szemrehányást tenni a kormánynak. Ezt hangsúlyozni szeretném. (Taps az MSZP padsoraiban.)
A másik dolog. Ami a hatpárti felügyelőbizottságot illeti. Tájékoztatást kértem csütörtöki napon - múlt hét csütörtökön -, hogy a felügyelőbizottság mit szólt az ügylethez. Közölték, hogy nem emelt kifogást a szerződéskötés ellen a felügyelő-, a hatpárti felügyelőbizottság. Én annak mindenképpen örülök, hogy a felügyelőbizottság elindította a maga vizsgálatát. És hogy Torgyán József képviselőtársamnak válaszoljak: Mi az, hogy kikre bíztuk? Világosan elmondottam, hogy arra a Kormányzati Ellenőrzési Irodára bíztuk ennek a vizsgálatnak a lefolytatását, amely pártsemleges, amely az eddigi eredményeivel is bizonyította, hogy hitelesen végigviszi ezeket a vizsgálatokat.
A harmadik dolog. Tisztelt Képviselőtársaim! Én egyszerűen nem tartom ízlésesnek azt, hogy egy széles körű vizsgálatot, amelyet a felügyelőbizottság, a Kormányzati Ellenőrzési Iroda lefolytat, ennek végigvitele - ami néhány nap csupán - előtt önök bármit is előre leszögezzenek, hogy kit, miért, milyen felelősség terhel. Én magamnak ilyen jogot nem vindikálok. Kérem az önök megértését és kulturáltságát is abban, hogy várják meg a vizsgálat eredményeit, és annak alapján mondjanak ítéletet, amit a vizsgálat meg fog állapítani.
A harmadik, amit alá szeretnék húzni, az a következő. Képviselőtársam, Torgyán József vetette föl: 1996. első félévében a feltárt korrupciós visszaéléses s a többi ügyek száma 680, ez év első felében.
(15.40)
Ez körülbelül annyi, mint amit 1995 egészében, egész éve alatt feltártak. Tehát szó sincs arról, hogy a kormány szemet hunyna, vagy elkenné a dolgokat. Önök is tudják nagyon jól, hogy borzasztó nehéz ezeket az ügyeket megfelelő módon kezelni, és főképpen bizonyítani.
De bármiféle bejelentés érkezik a kormányhoz vagy a kormányszervezetekhez, egyetlen olyan ügy nem marad kivizsgálatlanul, amelyet bejelentenek. Ezek folynak, és ha lassan is, de elérünk valami eredményt ezen a területen. Aki józanul gondolkodik, tudja nagyon jól, hogy ez egy folyamat. Mindenütt vannak, sajnos, visszaélések, és a kormányok mindenütt arra törekednek, hogy ezeket visszaszorítsák. Erre törekszik a mi kormányunk is.
És végül: én nyitott vagyok abban, hogy megvizsgáljuk - ha a vizsgálat következtetései erre mutatnak - a közbeszerzési törvény alkalmazását a privatizációs területre, vagy sem. Minden esetleges olyan törvénymódosítást is, amely szükséges. Az én részemről pedig változatlanul megvan az a bizalom Suchman Tamás iránt, amelyet eddigi tevékenységével kiérdemelt. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem