DR. CSEHÁK JUDIT

Teljes szövegű keresés

DR. CSEHÁK JUDIT
DR. CSEHÁK JUDIT (MSZP): Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Nem fogom megismételni azt a magánvéleményemet, ami teljesen egybeesik a bizottság álláspontjával. Azonban ennek a rendkívül bonyolult társadalombiztosítási költségvetésnek és az ennél még bonyolultabb zárszámadási törvénytervezetnek néhány sajátosságára és a főszámok alakulására szeretném felhívni képviselőtársaim figyelmét.
Valójában szó volt már arról, a számvevőszéki bizottság képviselője említette, hogy a 1994-es év sajátos volt abból a helyzetből kifolyólag, hogy az 1993-ban megalakult önkormányzatok számára ez volt az első olyan év, amikor az egész évet az önálló önkormányzatok irányíthatták. Természetesen sajátos volt abban a tekintetben is, hogy ebben az évben választották szét, már amennyire lehetett, a Nyugdíjbiztosítási és az Egészségbiztosítási Alapot.
Igen fontos és politikai szempontból is figyelembe veendő körülménynek tartom, hogy az 1994. évi költségvetést az előző kormány és az előző parlament készítette az önkormányzatokkal együtt vagy azoktól eltérően, de végül is a második félévi végrehajtás a jelenlegi parlamentre, illetve a jelenlegi kormányra maradt. Ez a helyzet sajátos következményekkel jár.
Szeretném emlékeztetni a zárszámadás adatai közül önöket arra, hogy bérpolitikai intézkedésre került sor '94. elején helyesen, azonban a költségvetés hárommilliárd forinttal kevesebbet tartalmazott, mint amennyi a bérfejlesztésre szükségessé vált.
Nagyon fontos körülmény az, hogy 14 százalékkal tervezték a '94. évi nyugdíjak emelését, miközben a Pénzügyminisztérium prognózisa 18 százalékos bérnövekedést vetített előre, és miközben ugyancsak az előző kormány intézkedései következtében létrejött egy olyan alaphelyzet, ami azóta sem ismétlődött meg és előtte sem volt rá példa, hogy a bruttó béremelkedés elmaradt a nettó bérnövekedéstől, hiszen a társadalombiztosítási járulékok adómentességet élveztek és ettől év végére egy 24,5 százalékos bruttó, de több mint 27 százalékos nettó bérnövekedés következett be.
Világosan látszik, hogy ez körülbelül 30 milliárddal nagyobb nyugdíjemelési kiadást jelentett, miközben a 10 százalékos nyugdíjemelésre tulajdonképpen az egész tervezett évi keret már el volt költve az I. félévben. Ebből a 30 milliárdból persze a többlet-béremelkedések következtében befutott 5 milliárd járulékbevételi többlet valamennyit ellentételezett, de ezt a jelentős tételt a II. félévben kellett fedezni, illetve a fedezetéről a II. félévben kellett gondoskodni.
A tervezetben szerepelt egy olyan követelmény is, hogy a kormánynak 16 milliárdnyi vagyont kell átadni a társadalombiztosításnak. Ez nem történt meg az I. félévében és a kormány ezt ugyancsak sajátos eszközökkel próbálta meg valamilyen módon pótolni a II. félévben.
Összegezve, a számvevőszéki jelentés megállapításait figyelembe véve megállapíthatjuk, hogy mind a bevételek, mind a kiadások jelentős mértékben eltértek a tervezettől. Tulajdonképpen pótköltségvetést kellett készíteni. Én magam is kifogásolom, hogy a kormány ezt a pótköltségvetést, bár erre volt kezdeményezés, nem terjesztette be.
Meg kell állapítani, hogy éppen az alultervezett kiadási tételek miatt az évközi módosítások következtében a reform mértékű lépések elsősorban az egészségügy területén elmaradtak, hiszen az ügyeletre, fogászati ellátásokra, egyéb reformintézkedésekre tervezett kiadásokból kellett a bérfejlesztés többletét megfinanszírozni.
Sajnos az Állami Számvevőszék által a megelőző években is kifogásolt alapproblémák ebben az évben is jellemzőek voltak. Nem módosult sem a társadalombiztosítás törvényi környezete, sem pedig nem módosultak azok a szabályok, melyek alapján a társadalombiztosításnak egy gazdaságosabb, jobb gazdálkodást lehetett volna végeznie, ezek sem változtak.
Tehát ismét bebizonyosodott az, hogy a jelenleg meglévő költségvetési előírások nem teljesíthetők maradéktalanul, de nem alakultak ki az új szabályok sem a társadalombiztosítás számára. Valójában egy 42 milliárdra növekedett hiány mellett sem mondhatjuk el, hogy a nyugdíjak kivételével a pénzbeni ellátások reálértékét sikerült volna megőrizni, és a természetbeni ellátások színvonala is tovább csökken.
Nagyon röviden a bevételek alakulásáról: Mint említettem, 5 milliárdos többletet jelentett a bevételeknél az a bérnövekedés, ami 1994-ben váratlanul bekövetkezett. Elmaradt ugyan a 16 milliárdos vagyonátadás, de ehelyett a kormány 16,2 milliárd forintot készpénzben fizetett ki a társadalombiztosításnak a MÁV-tartozások fejében, és változott utána a korábbi törvények vagyonátadásról szóló előírása is.
Az összes bevétel tulajdonképpen 24 milliárdos többletbevételt jelentett a tervezettnél. Természetesen még ez sem biztosította a nullszaldós költségvetéseket.
A kiadási előirányzatok teljesüléséről énmagam végignéztem azokat az állami számvevőszéki jelentéseket - hiszen szakmailag próbáltam megítélni a kiadások teljesülését - , amelyeket a Számvevőszék ebben az évben igen újszerűen és nagyon hasznosan elkészített.
Készített egy jelentést az alapellátásról '94-ben. A kórházi teljesítmény-finanszírozást vizsgálva áttekintette öt fővárosi kórház gazdálkodását, végignézte a mentőszolgálat és a betegszállítás körülményeit, megvizsgálta a vérellátást és a Nyugdíjfolyósító Főigazgatóság tevékenységéről is készített egy jelentős dokumentumot.
A nyugdíjkiadásoknál, már amikor a költségvetési vita folyt, mellettünk, ellenzékiek mellett a Számvevőszék is jelezte, hogy nem lesz elegendő a nyugdíjkiadásokra tervezett összeg, valójában ez jelentős mértékben alultervezett keretként maradt meg. Ezért 29 milliárd többletnyugdíj-kiadás vált szükségessé 1994-ben ahhoz, hogy a törvényes előírásoknak megfelelően tudja a kormány és a parlament a nyugdíjemeléseket végrehajtani. Az Egészségbiztosítási Alapnál érdekes módon nem változott jelentősen az egészségügy működésére fordított költségek kerete, ez mintegy 170 milliárd forint. Sajnos azonban az egészségügyi béremeléseknél a gyógyszer, a táppénz, a rokkantnyugdíj keretében jelentős túllépések voltak.
Mint említettem, elmaradtak a reformintézkedések, a szakmai fejlesztések támogatására sajnálatos módon 3,5 milliárd helyett csak 2,3 milliárdot fordítottak. A CN-klinikáról sokat hallottunk és olvastunk, ennek az ügynek a rendőrségi vizsgálata folyik. Mint az Állami Számvevőszék ezt megállapította, szabálytalan körülmények között adtak előleget egy magán-részvénytársaságnak.
A háziorvosi ellátás kerete igen jelentősen módosult, mintegy 35 százalékkal emelkedett. A járóbeteg- és a kórházi keret érdemben nem változott.
(18.50)
Összefoglalóan azonban, a részjelentések alapján is meg lehet állapítani, hogy ezek a többletek sem tudták biztosítani azt, hogy minőségében változzon a háziorvosi ellátás, és hogy valódi teljesítményfinanszírozási elemek kerüljenek be a finanszírozási elvek közé.
A privatizációról elmondhatjuk azt, hogy a privatizált szolgáltatások befogadása még ma sem szektorsemleges, és hogy hiányoznak azok a törvényi előírások, amelyek több igazodást adhatnának az önkormányzatoknak ahhoz, hogy ez valóban törvényesen és ne lobbyszempontok alapján kerüljön be a támogatási körbe.
A kockázatkezelő keretből 350 millió forint megmaradt, azonban az Állami Számvevőszék a felhasznált összegből megkifogásolt egy 100, illetve egy 150 milliárdos felhasználást, mert egyiket a működési költségek között kellett volna a társadalombiztosításnak elszámolnia, és erősen vitatható a 150 milliárd felhasználása - tulajdonképpen média- és PR-fejlesztő célokra.
Sajnos a gyógyszerkeret mintegy 10 milliárddal lépte túl a tervezettet, és mintegy 6 milliárd volt a táppénzkeret többlete.
Elmondhatjuk tehát, hogy a 42 milliárd hiányból a jelentős hiányt a nyugdíjkiadások növekedése okozta, de igen jelentős volt - majdnem ugyanekkora - a gyógyszer-, a táppénzkeret és a bérfejlesztési többlet önmagában is.
Nem kívánok beszélni a működési kiadások alakulásáról, a vagyonkezelés, a befektetések, a járulékbehajtás ügyeiről. Bár ezek rendkívül fontosak volnának, de én nem vagyok számszaki szakember, és biztos akad közgazdász számvevőszéki bizottsági tag, aki ezeket nálam nagyobb szakértelemmel veheti sorra.
Befejezésül figyelmébe ajánlanám a parlamentnek azokat az ajánlásokat, amelyeket a Számvevőszék a parlament figyelmébe ajánlott. Azt ajánlja a Számvevőszék a képviselőknek, hogy a gazdálkodási és a vagyongazdálkodásra vonatkozó törvények szülessenek meg, mert enélkül nem lehet rendet tenni a társadalombiztosítás gazdálkodásában; hogy biztosítsuk a jogi kereteket ahhoz, hogy külön törvény szabályozza majd a Nyugdíj- és az Egészségbiztosítási Alap gazdálkodását. Erről szólt a számvevőszéki bizottság tisztelt képviselője. De nem elegendő egy törvényt módosítani: feltehetően két-három törvény módosítására lenne szükség ahhoz, hogy ezek a szabályok rendezve legyenek.
Javasolják azt, hogy az önkormányzati irányításra vonatkozó törvényt is tekintse át a parlament, valamint kérik azt, hogy módosító indítványokkal változtassuk meg azokat a számszaki adatokat, amelyeket a Számvevőszék megkifogásolt, és amelyek még az auditált költségvetés, zárszámadás mellett is tulajdonképpen korrigálandók, és amelyeknek az igénye felmerült.
Ezek közül az ajánlások közül tulajdonképpen kettő megvalósult - az önkormányzati igazgatásról részben hoztunk már határozatot, részben pedig most foglalkozik vele a parlament, a módosító indítványok benyújtásra kerültek. Ami előttünk álló, nem könnyű feladat, az a gazdálkodási, a vagyongazdálkodásról szóló törvény és a külön biztosítási alapok működését biztosító törvénymódosítások előterjesztése, elfogadása. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem