DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Tisztelt elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Ennek a vitának a hangulatát a mai újságok néhány cikke már előrevetítette, amikor tudomást szereztünk arról, hogy a házbizottságban az esetleges elszabaduló indulatok miatt úgy döntöttek, hogy ne tévés időben kerüljön sor erre a vitára, hanem a szünet után. Én őszintén megmondom, ez idáig nem tapasztaltam ilyen elszabaduló vitastílust.
Egy történelmi oktatásban részesültünk már Gellért Kis Gábor részéről, csak ő nem tette hozzá, hogy azok a társadalmak valami oknál fogva a hanyatló korszakukat követően megszűntek. De ez nem értékítélet a bizonyos párkapcsolatok elismerésével kapcsolatban.
A Magyar Demokrata Fórum nem támogatja ezt a törvényjavaslatot ebben a formájában, mert véleményünk szerint a jogalkotó ily módon nem tudja a célját elérni. Ez nem jelenti azt, hogy ne ismernénk el az azonos neműek párkapcsolathoz való jogát, ne ismernénk el azt, hogy ehhez a kapcsolathoz, amennyiben a jogalkotó kívánja, jogkövetkezményeket fűzhet.
Azért kellett ezeket előrebocsátanom, mert ebben a Házban másfél éve, miniszterelnök úrral ellentétben éppen az a fajta stílus uralkodott el, hogy bármit mond az ellenzék, abban a pillanatban a kormánypártiak kiforgatják, és bár a hiteles jegyzőkönyvek mindig bizonyítják az ellenzék igazát, utólag kell magyarázkodni, hogy nem így mondtuk, nem így értettük, hanem ezt szánkba akarják adni. Tehát én most föl vagyok készülve, hogy holnap esetleg el kell majd magyaráznom, hogy mi nem a másság ellen vagyunk, mi nem a külön-, azonos neműek egymással való kapcsolatát tagadjuk, csak ezt állítják rólunk. De ezt, mondom, tudomásul kell venni.
Egy megjegyzés a kormány tevékenységével kapcsolatban. A Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága 1995. március 13-án hirdette ki határozatát. A kormány által beterjesztett törvénymódosítás három szakaszból áll. A 3. szakasz a hatályba léptető rendelkezés. Ebben az esetben valóban igazat kell adni a miniszterelnök úrnak, hogy az Igazságügyi Minisztériumban nem folyik megfelelő jogszabály-előkészítő munka, hogyha háromszakaszos törvény-előkészítéshez közel egy év kellett az Igazságügyi Minisztériumnak, és az államtitkár asszony is elismerte, hogy valóban nem egy nagy terjedelmű módosítás ez.
Ezt azért kellett elmondanom, mert a Magyar Országgyűlés van megint mulasztásban, alkotmányos mulasztásban, hogy az Alkotmánybíróság által előírt határidőre nem rendezte ezt a kérdést. Ugyanúgy, mint ahogy az ügynöktörvény kapcsán is a Magyar Országgyűlés van alkotmánysértő mulasztásban, és azt a törvényt sem tárgyaljuk most már hetek, hónapok óta, a mulasztásunk egyre nő és nő. Az valamivel nagyobb lélegzetű törvénymódosítás, mint ez. Tehát jó lett volna, hogyha a kormány megfelelően föltérképezi lehetőségeit, és ehhez képest akkor én se bántam volna, hogyha a Miniszterelnöki Hivatalban dolgozzák ki ezt a törvényjavaslatot és úgy kerül beterjesztésre.
Igen tisztelt Képviselőtársaim! Egy jogrendszernek értékeket kell a társadalom felé fölmutatnia. Önmagában az, hogy bizonyos dolgok lejátszódnak egy társadalomban, a Magyar Demokrata Fórum véleménye szerint nem jelenti azt, hogy azt a jogszabálynak mindenáron, közvetlenül és nevesítve kell szabályoznia.
Ezért őszintén megmondom, személy szerint nem tudok egyetérteni az Alkotmánybíróság azon indokolásával, hogy két személy tartós életközössége megvalósíthat olyan értékeket, hogy az érintettek személyi méltóságának egyenlő figyelembevétele alapján az együtt élő személyek nemétől függetlenül igényt tarthat jogi elismerésre.
(18.30)
Itt az "igényt tarthat jogi elismerésre" azt jelenti, hogy az államnak ebben az esetben közvetlenül szabályoznia kell ezt a jogintézményt. Közvetve gyakorlatilag minden jogintézmény szabályozva van a polgári törvénykönyv és a kapcsolódó jogszabályok által. Nem ok nélkül mondom ezt, hisz elhangzott előttem tudós képviselőtársaimtól, hogy az 1959. évi polgári törvénykönyv nem tartalmazott kifejezett jogi előírást a férfi és a nő élettársi közösségére, a bírói gyakorlat pedig a polgári jogi társasághoz nyúlt, és analógiával levezette a polgári jogi társaságból azokat a jogintézményeket, amelyek aztán - a bírói gyakorlatban kikristályosodva - végül az 1977-es novellában beépültek a polgári törvénykönyvbe.
Tehát nem helytálló az az álláspont, hogy ha egy jogszabály kifejezetten bizonyos életviszonyt nem szabályoz, akkor mögöttes jogszabályok által ne lehetne azt a jogviszonyt rendezni. A Magyar Demokrata Fórum véleménye szerint ebben rejlik a kormány helytelen megoldása. Az Alkotmánybíróság ugyanis egyáltalán nem azt mondta, hogy azonos jogintézménnyel kell szabályozni az azonos neműek és a különneműek együttélését, hanem azt mondta, hogy ez is egy járható út, és járható út az ettől eltérő szabályozás is. Véleményünk szerint azért kell eltérő szabályozást választani, és más jogintézmény megjelölését alkalmazni adott esetben az azonos neműek együttélésére, mert ez eleget tehet az Alkotmánybíróság kérelmének, hogy az Országgyűlés valamilyen módon szabályozza ezt az együttélést, de mégis egyfajta értékítéletet közvetít a társadalomnak, hogy az azonos neműek és a különneműek élettársi közössége a jogalkotó szempontjából más jogintézménynek minősül.
K. Csontos Miklós képviselőtársam utalt arra, hogy a magyar alkotmány védi a család, a házasság intézményét, és a fiatalok számára biztosítja az egészséges testi-lelki fejlődéshez való jogot. Ebből viszont az az alkotmányos alapelv is levezethető, hogy az Országgyűlés által elfogadott, legalizált párkapcsolatok esetében milyen példát állítunk a fiatalság elé.
A szakemberek által leírtak alapján megkockáztatható az a kijelentés, hogy nagyon sokan az azonos neműek iránti vonzódásukat nem azonnal érzik magukban felszínre törni, hanem kell egyfajta idomulás ehhez - minta. Ha ezeket a mintákat a társadalom mind nagyobb számban mutatja föl, akkor értelemszerűen ezeknek a mintáknak a követése egyre könnyebb és könnyebb lesz. Abban az esetben, amíg az illető választhat - mert biológiailag még választhat, hogy férfi és nő vagy egyneműeknek az életközösségét választja -, nem mindegy, hogy a jogalkotó a követendő érték tekintetében mit támogat. Akkor, amikor a magyar alkotmány a család intézményét kifejezett védelemben részesíti az élettársi közösséggel szemben - gondoljunk csak az öröklési jogszabályokra -, akkor is egy értékítéletet közvetít a társadalomnak, mert azt mondja, hogy a társadalom számára a család intézménye többet jelent, mint a férfi és a nő élettársi közössége. Ezt az alkotmányos megoldást, azt hiszem, hogy senki nem vitatja ebben a Házban.
Akkor viszont el kell gondolkozni azon, hogy ugyanebből a jogalkotói megfontolásból - és nem azért, mert itt az egyik képviselőtársam azt mondta, hogy ez egy ókonzervatív elgondolás - fogadjuk el azt, hogy a férfi és a nő élettársi közössége a társadalom szempontjából egy olyan mintát jelenthet a felnövekvő nemzedékeknek, amely külön jogi szabályozást igényel, és ettől eltérően, elfogadván azt, hogy egyneműek között is lehetnek párkapcsolatok, azokat is lehessen szabályozni, de ne ugyanolyan jogintézmény fogalma alatt.
Az Alkotmánybíróság is utalt rá, de minduntalan arra tetszenek hivatkozni, tisztelt kormánypárti képviselők - és ez egy kicsit feleleveníti bennem azt, hogy a politikai üldözöttek kárpótlásáról szóló törvény módosítása során is mindig az Alkotmánybíróságra hivatkoznak akkor, amikor az Alkotmánybíróság döntéséből nem következően bővíteni akarják a kárpótlandók körét -, hogy most is az Alkotmánybíróság az a fórum, amelyre lehet hivatkozni, hogy miért így akarjuk csinálni - holott az Alkotmánybíróság nem mondta, hogy így kell csinálni.
Meg kell vizsgálni mindazokat a jogszabályokat, amelyek az élettársi viszonyhoz jogkövetkezményeket fűznek, hogy valóban indokolt-e mindegyiknél a megkülönböztetést eltörölni, vagy vannak olyanok, ahol azt fönn kell tartani.
A kormány is egy ilyenfajta sugallatot tesz, amikor azt mondja, hogy jogszabály - és ez a polgári törvénykönyv értelmezése alapján vagy törvény vagy kormányrendelet - szűkítheti ezt az élettársi fogalmat. Igen ám, de ha eleve nem szűkítem, később nagyon nehéz lesz szűkíteni, mert akkor szerzett jogokat fog sérteni. Tehát akkor lett volna azért teljes a kormány előterjesztése jogtechnikai szempontból, ha mindjárt idehozza azokat az egyéb jogszabály-módosításokat, ahol az élettársi fogalomban fönn akarja tartani a megkülönböztetést, és ennek az alkotmányos indokai is megvannak.
A kormány ezt a lehetőséget fönntartja magának, de abban a pillanatban, hogy az Országgyűlés elfogadja ezt a módosítást, megkülönböztetés nélkül, utólag már nem lesz indoka a megkülönböztetést megtenni. A jövőre nézve lenne csak lehetőség, de miután ez a fajta jogviszonykör véleményem szerint lefedett, a büntetőeljárási törvénytől kezdve egészen az államigazgatási eljárási törvényig, a polgári törvénykönyvtől egészen a büntető törvénykönyvig, utána nincs nagyon módosítási lehetőség. Ezt jobb lett volna, ha előre megfontolja a kormány, és egységesen beterjeszti ezeket az elképzeléseket, mert különben ez a fajta különbségtétel teljes mértékben indokolatlan. Hozzá kell tennem egyébként, ha elfogadjuk azt az álláspontot, hogy ez egy alapjogi kategória, akkor viszont alkotmányjogilag tiltakozni kell az ellen, hogy egy kormányrendelet tehessen alapjogi megkülönböztetést és kormányrendeletre bízná a kormány, hogy élettársak jogviszonyán azonos neműeket vagy különneműeket lehessen érteni. Ez egy nagyon helytelen jogi megközelítés, és akkor a kormányrendeletet ki kellene vonni ebből a körből, és abban az esetben csak törvény tehessen ilyen megkülönböztetést.
Igen tisztelt Képviselőtársaim! Az élettárs fogalma - és ebben azért egy kicsit vitatkoznék Szájer József képviselőtársammal - az egyik legvitatottabb fogalom a gyakorlatban, mert az élettársi közösség fönnállásának nincsenek olyan könnyen kézzelfogható bizonyítékai, mint a házasságnak; tudniillik valaki vagy kötött házasságot és van róla okirata, házassági anyakönyvi kivonata, vagy sem. Az élettársaknál - és azt hiszem, gyakorló jogászok ezt tudják tanúsítani - igen hosszadalmas bizonyítási eljárásokat követően állapítja meg a bíróság, hogy állott-e fönn élettársi vagyonközösség, vagy nem állott fönn élettársi vagyonközösség. E tekintetben megint azt kell mondani, hogy az alkotmánybírósági határozat egy kicsit nem veszi figyelembe az élettársi közösség polgári törvénykönyvben rögzített fogalmát. Tudniillik az alkotmánybírósági határozat 3. pontja arról szól, hogy "ellentétesek az alkotmánnyal azok a jogszabályi rendelkezések, amelyek az érzelmi, szexuális és gazdasági közösségben házasságon kívül együtt élő és kapcsolatukat nyilvánosan vállaló személyekre nézve jogokat és kötelességeket állapítanak meg".
Tisztelt Képviselőtársaim! Ebből a fogalom-meghatározásból a polgári törvénykönyv sem korábban, sem most nem tartalmazza a szexuális kapcsolatot, és nem tartalmazza az élettársi kapcsolat nyilvános vállalását.
Itt olyanokat ír elő az Alkotmánybíróság, amelyek a bírói gyakorlat alapján nem képezték az élettársi közösségnek a kizárólagos fogalmi elemét.
(18.40)
Most nem kívánom bírósági határozatokkal untatni a tisztelt Házat, de ha megnézzük a polgári törvénykönyv magyarázatának az élettársi közösségre vonatkozó részét - elég terjedelmes -, ott idéznek olyan legfelsőbb bírósági határozatot, ahol a Legfelsőbb Bíróság elvi éllel rámutatott arra, hogy szexuális kapcsolat nélkül is fennállhat élettársi közösség. Adott esetben ott a példa azt mutatta, hogy egy 30 éves hölgy és egy 80 éves férfi között állt fenn élettársi kapcsolat, ahol nem valósult meg nemi kapcsolat, de az élettársi közösség érzelmi és gazdasági része megvalósult, és ezért a Legfelsőbb Bíróság megállapította az élettársi közösséget.
A nyilvánosságra hozatalról, ennek a nyilvánosság felé történő kimutatásáról Szájer képviselőtársam szólt, azt a részt nem kívánom megemlíteni. Tehát nem szükséges. Úgyhogy ezek után viszont nagyon nehéz helyzetbe kerül a jogalkalmazó, amikor egy büntetőügyben beidézett tanú azt fogja mondani, hogy ő élettárs, és ezért megtagadja a tanúvallomást. Mit fog csinálni ebben az esetben a hatóság? Lefolytatja majd a bizonyítási eljárást, hogy tényleg élettárs vagy nem élettárs? A tanúvallomás megtagadása - idézőjelbe téve - koronatanú esetében adott esetben a büntető ügyben eljáró hatóságnak az egyetlen bizonyítási eszköze. Az összeférhetetlenség esetében nagyon nehéz helyzetbe kerülhet az az illető, aki nem saját magáról állítja, hogy valakinek az élettársa, hanem mások állítják.
Én úgy gondolom, hogy ennek a kérdésnek az átgondolása az egyébként férfi és a nő közötti élettársi viszony jogi szabályozásának átgondolásával is együtt kell hogy járjon. Nagyon egyszerű volt az Igazságügyi Minisztérium ezen megoldása - ahelyett, hogy megnézte volna, hogy amikor '77-ben kodifikálták az élettársi közösséget, az elsősorban a vagyoni részre vonatkozott - mert a polgári törvénykönyv is a vagyonszerzésre állapít meg egy szabályt, és talán természetesnek is tűnik képviselőtársaimnak, hogy az élettársak a közösen szerzett vagyontárgyak esetében a szerzésük arányában lesznek tulajdonosok -, ehelyett felállítja azt a vélelmet, hogy ha nem állapítható meg a szerzés aránya, abban az esetben egyenlőnek kell tekinteni a szerzést. Tehát ennek a jogintézménynek is az eltelt lassan 20 év alatti fejlődését kodifikálni kellene.
Nem lehet ezt a problémahalmazt úgy megoldani, hogy - népiesen mondva - erre még ráteszünk egy lapáttal, és ugyanebbe a jogintézménybe az azonos neműek még kialakulatlan jogi problémahalmazát is besöpörjük, és majd a bíróságra bízzuk, hogy döntsön a kétes ügyekben, és majd a bírói gyakorlat kialakítja ezt. Korábban, éppen a polgári törvénykönyv egy másik módosítása kapcsán elmondtam, hogy új jogintézmények esetében a jogalkotó bűnös mulasztást követ el, ha a jogalkalmazó számára nem ad elég támpontot, hanem azt mondja, hogy ezt majd rendezi a jogalkalmazás. Ebben az esetben egyébként az azonos neműek együttélése vagyonjogi szempontból megoldható, ha a felek egymással szerződést kötnek. Tehát ez sem helytálló, hogy nem lenne jogi lehetőség a vagyonjogi kérdések rendezésére.
A tanúvallomással kapcsolatban a problémákat említettem. De hadd mondjak most egy másik oldalról vett példát! Két barát, akik nem élettársak, nem élnek együtt, testi-lelki jó barátok, érzelmi közösségben vannak. Azoktól elvárja a jogalkotó, hogy adott esetben az egyik barát feljelentse a másikat, holott legalább olyan érzelmi kapocs van közöttük, mint mondjuk egy férfi és egy nő élettársi kapcsolatában a férfi és a nő között.
(Az elnöki széket G. Nagyné dr. Maczó Ágnes, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Ebben az esetben meg kell tenni a tanúvallomást, feljelentési kötelezettség elmulasztása miatt elítélik. Ha ugyanez az érzelmi kapcsolat szintén fennáll két azonos nemű személy között, csak ők kijelentik, hogy élettársak, abban a pillanatban már lehetőségük van a tanúvallomás megtagadására, amennyiben most ezt a törvényjavaslatot elfogadjuk.
Igen tisztelt Képviselőtársaim! Az idő rövidsége nem engedi meg, hogy e jogintézmény számos buktatójáról lehessen szólni. Remélem és bízom benne, hogy mindaz, ami most elhangzott, képviselőtársaim számára nem azt jelenti, hogy mindenáron el kell ítélni az azonos neműek kapcsolatát. El kell fogadni! Az emberi méltósághoz hozzátartozik, hogy mindenki szabadon választhassa meg, kivel, hogyan, milyen módon kíván élni. De a társadalommal szemben érzett felelősség, a jövendő nemzedékekkel szemben érzett felelősség viszont arra kell hogy ösztökélje a jogalkotókat, hogy bizonyos mintákat a társadalom számára igenis követendő példaként állítson elő, és a joggal elősegítse ezeknek a mintáknak a követését, bizonyos mintákat pedig elfogadjon, toleráljon, de a követendő példákhoz hasonló jogvédelemben azért ne részesítse őket.
Ezért, összefoglalván a Magyar Demokrata Fórum véleményét, kérem képviselőtársaimat, hogy ebben a kormány által beterjesztett formában ne támogassák ennek a kérdésnek a megoldását. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiból.)
