DR. ISÉPY TAMÁS
DR. ISÉPY TAMÁS
DR. ISÉPY TAMÁS, a KDNP képviselőcsoport részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy némi formabontással külön is üdvözöljem a versenytörvény tárgyalása alkalmával a Gazdasági Versenyhivatal körünkben megjelent elnökét.
A Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónokaként abban a szerencsés vagy balszerencsés helyzetben vagyok, hogy 1990. október 15-én előterjesztője lehettem a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló, végül 290 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal és 1 tartózkodással az 1990. évi LXXXVI. törvényként elfogadott törvényjavaslatnak.
Helyzetem azért nem annyira balszerencsés, hogy a kormányzati pozíció változása miatt ma ellentétbe kellene kerülnöm az 1990-ben elmondottakkal, sőt nyugodt szívvel megismételhetem az akkori expozéban elhangzott azt a mondatot, hogy a verseny önmagában nem egy önérdekű működési elv, mert a közérdekkel ellentétes, és egy túlhajtott konkurenciaharc alááshatja magát a piacgazdaságot, ezért alkották meg a fejlett nyugati országok a verseny elfajulását megakadályozó és a tisztességes üzletvitel etikáján alapuló versenytörvényeket.
Azt hiszem, napjainkban megalapozottan senki sem vitathatja, hogy a piacgazdaság eredményes működésének elengedhetetlen feltétele a magatartási szabályok pontos megfogalmazása, és egy versenytörvény valójában a piacgazdaság alkotmánya.
Az 1990-es vitában is felmerült, de talán már eldöntött kérdés, hogy akkor miért nem a tisztességes magatartás szabályait fogalmazza meg a törvény és miért a negatív oldalról keresi a megoldást és közelíti meg a magatartásokat. A válasz kézenfekvő, hiszen minden sértő hátsó gondolat nélkül beletörődve tudomásul kell venni, hogy a gazdasági verseny mindenütt a világon kiélezett, élesben megy a játék, és a piaci élet szereplői általában sehol sem a Grál-lovagrendből kerülnek ki, éppen ezért a tényállási elemek pontos összerakásával azt kell megfogalmazni, hogy ebben a nyüzsgő, lökdösődő versenyben mi minősül tisztességtelen, megengedhetetlen magatartásnak, ezeket kell kiszűrni és egyértelműen, körültekintően szabályozott eljárás lefolytatásával szankcionálni, hogy a verseny tisztasága a tisztességes részvevők számára biztosított legyen, és a célegyenesben ne lökhessék le őket a pályáról.
(11.20)
Lassan rögeszmévé fajuló megszállottsággal keresem egy törvényi szabályozás gyökereit, mert egy törvény csak akkor válik értelmessé és egy jogkövető magatartás kialakítására alkalmassá, ha a múltba visszanyúlva nyomon követjük, hogy a jogi szabályozás hogyan befolyásolja vagy követi a változó társadalmi viszonyokat és a gazdasági fejlődést. A jogtörténet egyértelműen bizonyítja, hogy ahol a termékek és szolgáltatások körében - bármilyen szűk keretek között is - felmerült a kereslet és a kínálat viszonya, azonnal törekedtek valamilyen jogi szabályozásra és a szabályba ütköző magatartások szankcionálására. Már a régi kínai és iszlám jog is tilalmazta a tisztességtelen gazdasági magatartást. A mai szabályozások körében is kifejezésre jutó fogalmi meghatározások pedig már először a római jogban jelentkeztek, és a Gazdasági Versenyhivatal csak irigyelheti Zénó császár 483-ban meghozott konstitúcióját, mert ott a szankciók között szerepelt a teljes vagyonelvonás és az életfogytiglani száműzetés. Hát ilyen szankcionálási lehetőségek ma már nincsenek.
A középkori feudális rendszerben monopolisztikus intézmények működtek, tehát gazdasági versenyről nem nagyon lehetett szó, habár a céhrendszerben is megjelentek már a tisztességtelen magatartást tiltó szabályok.
A klasszikus, hosszú távú gazdasági verseny startpisztolyát valójában a kapitalizmus dörrentette el. Az erők szabad játékát biztosító elv alapján minden megengedett, ami előnyös és haszonnal jár, és illetéktelen beavatkozásnak minősül bármilyen jogi korlátozás.
A versenypályán rövidesen elszabadult a pokol: létrejöttek a gazdaságilag túlhatalmú vállalkozások, és az erkölcsi gátlástalanság jegyében elszaporodtak a tisztességtelen, károsító magatartások. A korlátlan szabadság tehát hamarosan visszaütött, és a XIX. században már érvényesülni kezdtek az oltalmi tendenciák - és ez a folyamat a század végére felerősödött. A francia Code Civil még a kártérítésre vonatkozó általános jellegű szabályokat alkalmazta a verseny tisztességével össze nem egyeztethető magatartásokra. Az USA-ban 1890-ben meghozott Sherman Act pedig már tilalmazta a kereskedelmet korlátozó bármilyen megállapodást, szövetkezést, összebeszélést, valamint a kereskedelem monopolizálását.
Nálunk a kúriai gyakorlat - a tisztességtelen versenycselekményeket polgári jogi deliktumnak tekintve - tagadta a joganyag különállását, és a tisztességtelen versenyről először a kor európai színvonalán álló jogszabály, az 1923. évi V. törvény rendelkezett. A törvény általános szabályként rögzítette, hogy üzleti versenyt nem szabad az üzleti tisztességbe vagy általában a jó erkölcsbe ütköző módon folytatni, és valójában öt konkrét tényállást tartott kiemelésre és szabályozásra érdemesnek. Olyan szép fogalmak jelentek meg benne, mint az áru reklámozásánál a "szédelgő feldicsérés" - a bitorlást és utánzást tiltotta, a hírnév- és hitelrontást; ebben a törvényben szerepelt először az a szép fogalom, hogy "hólabda-szerződés"; végül tiltotta az üzleti vagy üzemi titok elárulását vagy jogosulatlan felhasználását.
A törvény elég hosszú életű volt. Jelentős részét még a Ptk. és a Ptké. is hatályban tartotta.
Az 1923. évi V. törvényt a tisztességtelen gazdasági tevékenység tilalmáról szóló, az akkori viszonyokhoz mérten is tisztességes, 1984. évi IV. törvény, ezt pedig a már említett és ma hatályban lévő törvény váltotta föl.
Az általános vita a törvényjavaslat egésze vagy egyes részei szükségességének és szabályozási elveinek, továbbá részletes vitára bocsáthatóságának megvitatásából áll. A hivatkozott rendelkezés betartásával először a törvényjavaslat szükségességével szeretnék néhány mondat erejéig foglalkozni. A jelenleg hatályban lévő törvény 1990-es parlamenti vitájában - akkor ellenzéki, ma kormánypárti színekben - elhangzott felszólalás szerint ez egy olyan két-három számmal nagyobb kabát, amelybe csak remélhető, hogy a serdülő delikvens egy idő után, és remélhetőleg minél rövidebb idő után belenövi magát.
Hát hogyan is állunk ma ezzel a kabáttal? Belenőtt a delikvens, vagy kinőtte, ezért át kell alakítani? Netán annyira lehordta volna, hogy feltétlenül egy új, modernebb szabású kabátra lenne szüksége? Gazdasági helyzetünk alakulását és a piac fejlődését figyelve nem hiszem, hogy bárki ijedten azzal csapná össze a kezét, hogy "Jesszusom, mekkorát fejlődött ez a gyerek! Hat év alatt legalább egy métert nőtt, szépen meg is testesedett, és majd' szétreped rajta a kabát!"
Ugyanebben a felszólalásban hangzott el az a tárgyilagos mondat is, hogy az akkori törvényjavaslat a szabadon megválasztott parlament elé terjesztett eddigi legigényesebb és legkonzisztensebb gazdasági törvénytervezet. Lehet tehát, hogy akkor valóban lötyögős volt a kabát, de elismerten jó anyagból, jó szövetből készült, és a serdülő sem cseperedett annyit, hogy feltétlenül új kabátért kiabál, sőt, nagyobb igazítást sem követel.
Érdemes azt is közelebbről megvizsgálni, hogy valóban új-e ez a kabát, tehát hogy az előterjesztés megfelel-e egy új törvény követelményeinek vagy még a törvénymódosítás mértékét sem éri el. Bárki számára azonnal szembetűnővé válik, hogy a korábbi törvény hatvanhét paragrafusából harmincegy, vagyis megközelítőleg a törvény fele, foglalkozott magával a tisztességtelen piaci magatartással, és a másik fele tartalmazta az eljárási és az akkor teljesen új intézményre, a Gazdasági Versenyhivatalra vonatkozó szabályokat és az egyéb rendelkezéseket, míg a jelenlegi, kilencvennyolc paragrafusból álló törvényjavaslat megoszlása egyharmad-kétharmad, vagyis kétharmad rész foglalkozik a Gazdasági Versenyhivatallal, eljárási és egyéb kérdésekkel, és egyharmad jut a szabályozni kívánt tiltott magatartásokra.
De vajon akár az egyharmadra beszorult érdemi rendelkezések, akár a kétharmadra megnövekedett eljárási szabályok tartalmaznak-e olyan újdonságot vagy lényeges változást, ami indokolja egy új törvény megalkotását? A versenyszférában lassan már nagyon nehéz valami forradalmi újdonságot kitalálni. A törvényjavaslat a tisztességtelen piaci magatartások vonatkozásában lényegében átveszi a hatályos törvény rendelkezéseit, itt csak azt kell megnézni, hogy az előterjesztő mit akar az új törvény szükségességét alátámasztó újdonságként ünnepeltetni. Azt remélhetőleg nem, hogy a "piaci magatartás" fogalmát jogtudományi kategóriából és magából a törvény címéből törvényi tényállássá lépteti elő, mert a törvény hatálya alóli menekülés útját kevésbé zárja el a mostani törvényjavaslat 1. §-a mint a hatályos törvény részletesebb rendelkezése. Újításként azt se nagyon lehet elfogadni, hogy a hatályos törvény 5. §-ának (3) bekezdés e) pontjának megszigorításával csak az minősül üzleti titoknak, aminek titokban tartása érdekében a jogosult a szükséges intézkedéseket megtette. A javaslat változatlanul tisztességtelennek minősíti a versenytárgyalás tisztaságának megsértését, ugyanakkor a zárórendelkezések között egy laza mozdulattal hatályon kívül helyezi a versenytárgyalásról szóló törvényt, azzal az indokolással, hogy a közbeszerzésekről szóló törvény miatt ez feleslegessé vált, tehát a kógens szabályai feleslegessé váltak.
(11.30)
Diszpozitív szabályként történő fenntartását az indokolta volna, hogy honnan lehet majd tudni, hogy ki szegi meg a versenytárgyalást, ha a versenytárgyalás fogalma jogszabályilag meg nem fogalmazott törvényi tényállás.
A hatályos törvény "A fogyasztók megtévesztésének tilalma" fejezetcímének "A fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalma" címre történő átkeresztelésével nem hozott tartalmilag semmi újat. Az összehasonlító reklámra vonatkozó rendelkezés mellőzése pedig - a gazdasági reklámtevékenységről szóló és előkészítés alatt álló, tehát még nem létező törvényre hivatkozással - a fogyasztók érdekét sértő vállalkozás. Hiszen a most mellőzött tilalmat úgy a Gazdasági Versenyhivatal, mint a bíróságok is következetesen és gyakran alkalmazták; meg is szűnt a név szerint megnevezett versenytárs és árujának a pocskondiázása. A törvény hatálybalépése előtt azonban szabad a pálya, ha addig a beígért törvények meg nem születnek.
Valóban újdonság a jogharmonizáció - és ezen belül a vertikális kartelltilalom - bevezetése. Feltételezésem szerint a teremben ülők kivétel nélkül hívei az európai integrációs folyamatnak. Azonban valahogy néhányunkat megdöbbenthet az a csillapíthatatlan jogharmonizációs düh, ami eluralkodott a jogalkotásunkban, holott maga az indokolás is helyesen hivatkozik arra, hogy az európai megállapodás 62. cikkéből nem következik ilyen mértékű jogharmonizációs kötelezettség. A 67. cikk puha fogalmazása is csak az "amennyire lehetséges" kifejezést használja. Túlzott tehát ez a lihegés akkor, amikor az Unióban már benn ülő tagállamok önmaguk se nagyon törik a kezüket és a lábukat ahhoz, hogy a jogalkotási szuverenitás teljes feladásával, azonnal és rögtön harmonizáljanak.
Sajnos az idő lejártának közeledtével, ennyi negatívum után, befejezésül és váratlanul egy pozitív csattanó: a hiányosságai és a szükségtelensége ellenére a Kereszténydemokrata Néppárt támogatja a törvényjavaslatot; mert minden olyan törvényjavaslatot támogat, amely a jó erkölcs elfelejtésével, de a tisztesség érvényesítésével rendet akar teremteni a piaci versenyben, és bízik abban, hogy a módosító javaslatok a felsorolt hiányosságokat kijavítják. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a KDNP padsoraiban.)
