KUNCZE GÁBOR

Teljes szövegű keresés

KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR belügyminiszter: Elnöknő! Tisztelt Képviselőtársaim! A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló törvényjavaslat elfogadása esetén új fejezetet nyithat a hazai tűzvédelem történetében: hatvan év után ismételten törvény szabályozza majd azokat a feltételeket, amelyek az ország tűzbiztonságát és a tűzoltóság működését meghatározzák.
Az általános vitában részt vevő frakciók vezérszónokai egyaránt megfogalmazták, hogy régen várt és kiemelkedő fontosságú törvényjavaslat került a parlament elé. Mind a kormányzati, mind az ellenzéki képviselők alapjaiban előremutatónak, vitára alkalmasnak és megfelelő módosításokkal elfogadhatónak ítélték meg a törvényjavaslatot.
A téma fontosságát és a bizottságok, illetve a képviselők elmélyült munkáját jelzi, hogy a törvényjavaslathoz több mint 300 módosító és kapcsolódó módosító indítványt nyújtottak be. Ezúttal is megköszönöm az önkormányzati és rendészeti bizottságnak azt a körültekintő figyelmét, amellyel több mint egy esztendőn át foglalkozott a tűzvédelem és a tűzoltóság ügyével.
Tisztelt Képviselőtársaim! A módosító indítványok jelentős része a törvényjavaslat szövegének pontosabbá tételére irányul. Ezeket a megfogalmazásokat többségükben átvettük, beépítésükkel szabatosabbá, áttekinthetőbbé vált a tervezet. Sok segítséget adott számunkra K. Csontos Miklós és Pancza István képviselő urak körültekintő szövegelemzése.
Az érdemi módosító javaslatok alapvetően négy téma köré csoportosíthatóak:
A tűzvédelmi hatósági jogosítványok gyakorlásában az elmúlt öt évben tapasztalható elbizonytalanodás jelentősen rontotta a megelőzés színvonalát. Ezen változtat a törvényjavaslat azzal, hogy a hivatásos önkormányzati tűzoltóság számára a jelenleginél aktívabb szerepet kíván biztosítani. Ezt a megoldást többen vitatták, és a tűzoltóságot részben vagy teljes egészében ki akarták zárni ebből a munkából.
A beterjesztett kompromisszumos megoldás szerint a hatósági határozatokat a települési jegyzők adják ki, míg a tűzvizsgálat, a hatósági ellenőrzés és a szakhatósági eljárás a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok feladata lesz a jövőben.
A létesítményi tűzoltóságok a törvényjavaslat szerint a jelenlegi vállalati tűzoltóságok szerepkörét veszik át, természetesen az új gazdasági viszonyoknak megfelelően megváltozott tartalommal. A képviselői módosító indítványok egy része arra irányult, hogy a létesítményi tűzoltóságok jogállása azonos legyen a hivatásos tűzoltóságéval. Ez azt jelentette volna, hogy önálló, a létesítmény kerítésén kívüli működési területet kapnak, fenntartásukhoz és fejlesztésükhöz az állam hozzájárul, és tagjaikat a hivatásos tűzoltókkal azonos jogok és juttatások illetik meg.
Ezeket a javaslatokat abból kiindulva kellett elutasítanunk, hogy a létesítményi tűzoltóságok célja az adott gazdálkodó közvetlen védelme. Ennek alapján működtetésük a gazdálkodó feladata, tagjai pedig munkaviszonyban állnak.
A területi tűzvédelemről való gondoskodás önkormányzati feladat, azt mint garanciális biztonsági kérdést nem lehet vállalati érdekeltségi körbe utalni.
A törvényjavaslat a külföldi és a háború előtti hazai gyakorlathoz hasonlóan be kívánja vonni a biztosítókat a tűzvédelem fejlesztésébe. Ezzel a gondolattal a vitában részt vevő frakciók egyetértettek. Felvetődött azonban számos javaslatban, hogy az eredeti elgondolás szerinti kötelező tűzbiztosítás helyett más megoldást kellene találni. A bizottsági viták során alakult ki az az álláspont, hogy a biztosítók a vagyonbiztosítási bevételeik egy százalékával járuljanak hozzá a tűzoltóság fejlesztéséhez. Hangsúlyozom, hogy ez a javaslat, illetve ennek elfogadása 1996-ban nem jelent semmilyen változást a biztosítók előre eltervezett körülményeiben, mert a törvényjavaslatnak ezen része az elfogadás esetén 1997. január 1-jével lép hatályba.
Több képviselői módosító javaslat kezdeményezte, hogy a hivatásos önkormányzati tűzoltóság által használt ingó és ingatlan vagyontárgyak a fenntartó önkormányzatok tulajdonába kerüljenek. Ezzel a gondolattal egyetértünk, mert mi is célszerűnek tartjuk annak az elvnek a megvalósítását, hogy a vagyon kövesse a feladatot. Jelenleg azonban nincs mód arra, hogy a megyei önkormányzatok tulajdonában lévő vagyon törvényi döntés eredményeként a települési önkormányzatokhoz kerüljön. Az új alkotmány kidolgozása nyomán, amennyiben az érvényt szerez az önkormányzati feladat és az ellátását szolgáló vagyon egységessége elvének, mód nyílik arra, hogy a települési önkormányzatok ezeket a vagyontárgyakat tulajdonba kapják meg.
Hasonló módon nem tudtuk támogatni azokat a képviselői javaslatokat, amelyek a tűzoltóság fejlesztésére szolgáló központi keretek önkormányzatok közötti felosztására irányulnak. A rendelkezésre álló szűkös anyagi lehetőségek csak akkor kezelhetők hatékonyan, ha azok megfelelő pályázati rendszerben kerülnek felhasználásra. Természetesen a pályázatok kiírásánál messzemenően tekintettel leszünk a hátrányos helyzetű önkormányzatokra.
(17.50)
Az önkormányzati és rendészeti, illetőleg a környezetvédelmi bizottságban lezajlott viták sokban segítették, hogy egy olyan törvényjavaslat készüljön, amely hosszabb távra megnyugtató módon tudja rendezni a tűzvédelem, a műszaki mentés és a tűzoltóság alapvető jogi helyzetét. Az érdemi vitában elhangzott hasznos tanácsokért, javaslatokért külön köszönetet mondok Jauernik István, Miakich Gábor és Puha Sándor képviselő uraknak.
A törvényjavaslat még jobbá tételének szándékával néhány képviselő részéről a részletes vita lezárását követően is több pontosítási igény fogalmazódott meg. Minden aggályosnak tartott területre kiterjedő egyeztetésre került sor, amelyen sikerült valamennyi kérdést megnyugtatóan rendezni.
Jogos igényként fogalmazták meg a bizottsági vitában résztvevők, hogy a rendkívül szerteágazó és sok területet szabályozó törvényjavaslat csak akkor válthatja valóra a hozzá fűzött elképzeléseket, ha megfelelő végrehajtási rendelkezések segítik alkalmazását.
Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy ezeknek a végrehajtási rendeleteknek az előkészítése olyan szakaszban van, hogy hatálybaléptetésükre a törvénnyel egy időben sor kerülhet. A törvényjavaslat elfogadása után természetesen nagy feladataink vannak a tekintetben, hogy a törvényben foglalt szabályokat az állampolgárokkal, a gazdálkodószervekkel és az önkormányzatokkal megismertessük, illetve tudatosítsuk. Csak az ő közreműködésükkel valósulhatnak meg a törvényjavaslatban megfogalmazott szabályok.
Tisztelt Képviselőtársaim! Röviden reagálnom kell azokra az elmúlt napokban a nyilvánosság előtt szerepelt észrevételekre, amelyek a törvényjavaslat egészével voltak kapcsolatban. Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy a törvényjavaslatot annak kormányzati elfogadása, illetve parlament elé történő benyújtása előtt a különböző, e területen valamilyen érdekeltséggel rendelkező szervezetekkel folyamatosan egyeztettük, észrevételeiket az ilyenkor óhatatlanul szükséges kompromisszumok mellett figyelembe vettük. A törvényjavaslat a mértékadó érdekvédelmi szervezetek támogatása mellett került az Országgyűlés elé, ezek a szervezetek a törvényjavaslat elfogadását ma is támogatják.
Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a törvényjavaslatot a bizottságok által is támogatott módosító javaslatokkal együtt fogadja el. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az SZDSZ padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem