DR. PUSZTAI ERZSÉBET

Teljes szövegű keresés

DR. PUSZTAI ERZSÉBET
DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Ez a probléma valóban lényegesen mélyebb és nagyobb annál, minthogy kétperces reakciókban a lényegét fel lehetne tárni. Ugyanakkor nem állom meg, hogy ne hívjam fel a figyelmet arra, hogy kik voltak azok, akik a nyugdíjkorhatár emelése ellen legelőször tiltakoztak.
Kedves Képviselőtársam! Az ellenzéki Szocialista Párt 1993-ban módosító indítványt nyújtott be, hogy ne történjen meg a nyugdíjkorhatár emelése. Kedves Képviselőtársaim! Az önök soraiban ülő MSZOSZ kezdte legelőször azt az aláírásgyűjtést, ahol éppen azt a kérdést tették fel, amit itt a miniszter úr kifogásolt. (Selmeczi Gabriella: Jól beszélsz!) Tehát, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, talán a saját politikájukat kellene átgondolni, hiszen önök a nyugdíjkorhatár-emelés elleni tiltakozással is tőkét szereztek a választásokon való győzelemhez. És önök ezzel a politikával példát is adtak arra, hogy ezt a súlyos problémát használni lehet hatalmi célok érdekében. Néha talán egy kicsit nézzenek önmagukba!
Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem