BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez sajnos nem olyan harmonikus napirendi pont, mint az előző, de mint látni fogják, ebben az esetben is legalább annyi jó hírrel, mint amennyi rossz hírrel örvendeztethetem meg önöket. Én ugyanis két jó hírről, és egy rossz hírről szeretnék önöknek beszámolni. Az első jó hír a magyar parlamenti demokráciáról szól, a másik jó hír a kormánykoalícióról, a rossz hír pedig az ellenzékről, legalábbis annak egyes részeiről.
Kezdeném az első jó hírrel. Csépe Béla képviselőtársunk tegnap már említette a vitában: jó hírünk arról szól, hogy működik a parlamenti demokrácia Magyarországon, lezárta munkáját - először a magyar parlamenti demokrácia történetében - egy parlamenti vizsgálóbizottság, amelyet a Házszabály alapján az Országgyűlés a kormány tevékenysége egy pontjának kivizsgálására hozott létre. Hogy ez mennyire jó hír, azt az mutatja, hogy első ízben jutott el ide a magyar parlamenti demokrácia, noha nem első ízben történt kísérlet arra, hogy a kormány tevékenységének nem világos ügyeiben egy parlamenti vizsgálóbizottság jöjjön létre. Csak hogy világossá legyen valamennyiünk számára, milyen fontos az, ami itt történt, engedjék meg, hogy fölidézzem azt az előző két esetet, amikor az előző ciklusban az akkori ellenzék kísérletet tett parlamenti vizsgálóbizottság létrehozására.
1992. november 2-án két indítványról is szavazott az akkori Országgyűlés. Az egyiket Jánosi György képviselőtársunk, a Szocialista Párt részéről, a másikat Mécs Imre, Tölgyessy Péter, Szigethy István és Eörsi Mátyás képviselőtársaink, a Szabad Demokraták Szövetsége részéről nyújtották be, és mindkét indítvány arra irányult, hogy vizsgálják ki azt a bizonyos október 23-ai Kossuth téri incidenst. Az akkori Házszabály, amelyhez az akkori kormánytöbbség ragaszkodott, csak úgy tette lehetővé parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását, ha azt a parlament abszolút többsége megszavazza, tehát csak a kormánypártok egyetértésével lehetett vizsgálóbizottságot létrehozni. Márpedig az akkori kormánykoalícióból egyetlenegy képviselő sem támogatta a vizsgálóbizottság létrehozását. Vizsgálóbizottság ebben az ügyben nem jött létre, és ennek az lett a következménye - szeretném erre fölhívni a tisztelt Ház figyelmét -, hogy mindmáig rajtaragadt az MDF-kormányon és Boross Péter akkori belügyminiszter úron a gyanú, hogy valami nem stimmelt abban az október 23-ai eseményben. Parlamenti vizsgálóbizottságról van szó.
Egy évvel később, 1993 októberében ismét szavazott a tisztelt Ház egy másik vizsgálóbizottsági javaslatról, amelyet még májusban terjesztett elő Nagyné Maczó Ágnes képviselőtársunk, az úgynevezett MDF-Fidesz székházügyről. Akkor is az a szabály érvényesült, hogy abszolút többség kellett egy vizsgálóbizottság megalakulásához, és akkor a két érintett párt képviselőinek nagy része elutasította ezt a kezdeményezést: az MDF-ben összesen öten támogatták, a Fideszben egyetlenegy támogatója sem volt annak, hogy az MDF-Fidesz székházügyet kivizsgálja az Országgyűlés. Nem alakult meg a vizsgálóbizottság. És ismétlem: ebben az esetben is éppen az érintettek jártak rosszul, mert a dolog nem tisztázódott, hogy ott mi történt, és mindmáig ráragadt az MDF-re meg a Fideszre az, hogy az államtól kapott székház eladásából szerezte azt a pénzt, amelyet a választási kampányban elvesztegetett - és a választók kellőképpen honorálták is ezt.
Most más a helyzet. Most a jelenlegi kormánytöbbség kezdeményezéséből olyan Házszabály van, hogy elegendő az ellenzék, a 28 százalékos ellenzék is ahhoz, hogy vizsgálóbizottság jöjjön létre, de ráadásul a jelenlegi kormánytöbbség is támogatta azt, hogy ha egyszer vádak merültek fel a kormánnyal szemben, akkor azt vizsgálja ki parlamenti bizottság. A kormánypárti képviselők is megszavazták, hogy a parlamenti vizsgálóbizottság megalakuljon, és a vizsgálóbizottság elvégezte munkáját. Ez, tehát a parlamenti demokrácia kifogástalan érvényesülése az első jó hír, amiről számot kell adnunk.
