DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem akartam kétpercesre jelentkezni, de azért hadd tegyem hozzá Békesi képviselőtársam legutolsó nyilatkozatára, hogyha jól emlékszem, volt Magyarországnak '94 vége felé egy pénzügyminisztere, aki ország-világ előtt azt hangoztatta, hogy Magyarország lesz a következő - a pénzügyi összeomlást, Mexikó esetét hozván fel példának - ország, amely tönkre fog menni. Ezek után én nem is csodálkozom - de nemcsak én, aki nem vagyok járatos a pénzügyi ismeretekben, hanem a szakemberek sem csodálkoztak - azon, hogy némely külföldi befektető meggondolta magát, hogy abba az országba jöjjön befektetni, ahol a pénzügyminiszter a teljes összeomlás csődjével fenyegeti a befektetőket. Akkor inkább elmentek talán Csehországba, ahol messze nem álltak olyan jól, mint mi, de ott a pénzügyminiszter mosolygott, széttárta a karját, és azt mondta: nálunk nagyon jó minden. És oda fektettek be!
Úgyhogy amikor képviselőtársaim ismét tapsolnak Békesi exminiszter úrnak, akkor meg kell fontolni, hogy most az ellenzéket próbáljuk kitapsolni ebből a Házból, vagy esetleg az érveket akarjuk valójában megfontolni.
(12.30)
Igen tisztelt Képviselőtársaim! Én nem tudom olyan bombasztikusan kezdeni a felszólalásom, mint Bauer képviselőtársam, hogy jó híreim vannak, meg rossz híreim vannak. Tényeket szeretnék elmondani, értékítéletetet szeretnék erről a jelentéstervezetről mondani anélkül, hogy hírösszefoglalót adnék az elmúlt négy, öt, harminc vagy negyven év eseményeiről.
Valóban nagyon fontos és az Országgyűlés eddigi története szempontjából mérföldkőnek számít, hogy egy vizsgálóbizottság jelentését tudjuk megvitatni. Éppen ezért az az álláspontom: nem mindegy, hogy ez a vita milyen módon folytatódik le, hogy ez a vita milyen eredményt fog hozni, mert most van lehetőségünk arra, hogy a közvélemény nyilvánossága előtt bizonyítsuk, hogy a kormány ellenőrzését az Országgyűlés végzi, és nem arról van szó, hogy az Országgyűlés segédkezet nyújt a kormánynak ahhoz, hogy bizonyos dolgokat eltussoljon.
Az előbb egy kétperces hozzászólásban utaltam arra, hogy kormánypárti képviselőtársaim, úgy látszik, nem érzékelik, hogy amikor Medgyessy pénzügyminiszter úr fölszólalt ebben a vitában, nagyon finoman, de bizonyos dolgokat elismert. Vele vitatkozott utána Békesi képviselőtársam harminc percen keresztül, hogy ugyan már, hogy lehet a számviteli törvény előírásainak a megsértését feltételezni. Nemcsak az én szakmai hozzáértésemet vonta kétségbe, de a jelenlegi pénzügyminiszter szakmai hozzáértését is, és természetesen kétségbe vonta a Számvevőszék szakmai hozzáértését és a Pénzügyminisztérium számviteli főosztályának a hozzáértését. Azt hiszem, ezek után ebben a házban egy orákulum van: Békesi exminiszter úr, aki mindenről meg tudja mondani, hogy hogy kell értelmezni. Igaz, hogy az erre hivatott szervezetek másként vélekednek, de ennek az az oka, hogy ő érintett az ügyben, a többi szervezet meg nem érintett az ügyben.
A vizsgálóbizottság jelentése, igen tisztelt képviselőtársaim, lehetőséget ad arra, hogy az ország közvéleménye hiteles képet kaphasson arról, hogy a politika összefonódik-e oly mértékben a gazdasággal, hogy ez kedvezőtlen irányban befolyásolhatja a törvényhozók döntéseit. Magyarországon a kilencvenes évektől kezdve a társadalom nagy rétegei leszakadnak, a társadalom egy kis rétege viszont hihetetlen jövedelemre tesz szert. A társadalomban sajnos a piacgazdaság intézményeivel kapcsolatban számos negatív értékítélet alakult ki. Ennek bizonyos mértékben alapja van. Nekünk ennek a vizsgálóbizottsági jelentésnek a megvitatása során talán az is a feladatunk, hogy azért mutassunk tiszta képet a társadalomnak, a választópolgároknak, hogy tudjuk bizonyítani: a politika legmagasabb szintjein nincs meg az az összefonódás, amely érdekeltté tenné akár a kormányt, akár a képviselőket, hogy ne mutassanak rá az elmúlt időszakban a bankprivatizáció során elkövetett hibákra.
E tekintetben nem az az érdekes, hogy '94 júliusában egy új kormány lépett be, mert a bankkonszolidáció hamarabb elkezdődött, és ennek a folyamatnak az elemzése nyilvánvalóan nem a jelenlegi kormány időszakára esik, hanem felöleli a korábbi kormányzat időszakát. A képviselők - akiket ide küldtek a választópolgárok - azzal jöttek ide, hogy felelősségteljesen tudják a kormány munkáját ellenőrizni. És ebben nem befolyásolhatja az értékítéletüket az, hogy jelenleg kormánypártiak vagy ellenzékiek akkor, amikor az ország gazdasági életét valóban nagymértékben befolyásoló bankprivatizációról esik szó. Ha itt történnek visszaélések, ha ebben a kérdésben szakmailag rossz döntések születtek, akkor annak a beismerése valóban a kormány nagyságának lenne a jele.
Viszont a másik cselekvési lehetőség, hogy inkább eufemisztikus megfogalmazásokba bocsátkozom, bizonyos tényeket elhallgatok vagy másként kívánok megvilágítani, azt jelenti, hogy nem tudunk szakítani az elmúlt évtizedek gyakorlatával, nevezetesen azzal, hogy nagy emberek sosem bukhatnak meg, hogy nagy disznóságok sosem derülhetnek ki. Ez nem azt jelenti, hogy ezt nagy disznóságnak nevezném... (Dr. Lamperth Mónika: Hanem csak úgy általában!).., tehát én tartózkodnék ettől az értékítélettől; úgy általában szóltam, ahogy képviselőtársam megjegyezte.
Ebben a kérdésben a vita eddigi menete során számomra én azt a következtetést vontam le, hogy megpróbáljuk elhallgatni az igazi okokat, megpróbáljuk a valódi felelősöket mentesíteni a felelősség alól. És ez kár. Ez azért kár, mert ha az első vizsgálóbizottság jelentése kapcsán ilyen rossz gyakorlatnak vetjük meg az alapjait, akkor a további vizsgálóbizottságok számára sem adódik sok esély.
Igen tisztelt Képviselőtársaim! Ennek a vizsgálatnak melyek azok a megállapításai, amelyek valóban eufemisztikusan próbálják a felelősséget enyhíteni? Az előttem felszólaló képviselőtársam nagyon részletesen szólt arról, hogy a Budapest Bank korábbi előtörténete alapozta meg, hogy ez a politikai érdeklődés homlokterébe került. S akkor nem lehet szó nélkül hagyni azt a megállapítást, amit a határozati javaslatban önök el akarnak fogadtatni, hogy nem fűződött anyagi érdeke a bank vezetőinek a 12 milliárd forintos tőkejuttatáshoz... - látom, hogy Bauer képviselőtársam mosolyog. Közvetve nem! Nincs egyetlenegy olyan szerződés az ÁV Rt. vagy a Pénzügyminisztérium, valamint a Budapest Bank között, hogy a 12 milliárd forintos juttatás kapcsán a Budapest Bank vezetői bármiféle anyagi juttatásban részesülnének.
De nézzük meg az ellenkezőjét, hogyha nem lett volna, akkor mi történt volna, mert akkor a közvetlen anyagi érdekeltséget nyilvánvalóan ki lehet mutatni. Elhangzott az előbb Békesi képviselőtársam felszólalásában, hogy létrejött egy konszolidációs szerződés a Pénzügyminisztérium és a Budapest Bank között, és ez nagyon előnytelen volt a Budapest Bankra nézve, mert előírta, hogy 1994 végére a teljes kockázati céltartalékot meg kell képeznie. Kiderült, hogy 7,9 milliárd forintos eredménye mellett, ha meg kell képezni, az 13,4 milliárd forintos veszteségre fog változni. Ennek következtében a saját tőkéje 1,5 milliárd forint körül alakul, ami azt jelenti, hogy éppen csak fél milliárddal haladja meg a minimális 1 milliárdos szintet. Tehát ez lett volna a következménye annak, ha nem történtek volna különféle állami intézkedéssorozatok.
Ki kötötte meg a szerződést - tehetném fel a költői kérdést Békesi miniszter úrnak... (Dr. Toller László: Szabó Iván.)... - a Budapest Bank részéről? Tudniillik egy szerződés - és miután ügyvédként elég sok szerződéskötésnél részt vettem, elmondhatom, hogy - két félnek az egybehangzó akaratnyilatkozata. Tessenek megnézni a polgári törvénykönyvet, az így rögzíti. Ha a Budapest Bank vállalta ezeket a feltételeket, utólag elhihető, hogy szakmailag hozzáértő volt az a bankvezetés, amely ilyen feltételrendszert elfogadott? (Keller László: Mert rádiktálták!) Nem diktáltak itt senkire semmit, tisztelt képviselőtársaim. Magyarország egy demokratikus jogállam. (Derültség a bal oldalon.) Ezt a magyar alkotmányból tudom idézni. Ha valaki nem ért egyet, akkor - mint Kósa képviselőtársam - lemondhat, és nem kell tovább a bank elnök-vezérigazgatói székében ülni. Úgy látszik, ott egy kényelmes ülés adódott, mert ezeket a szerződési feltételeket elvállalták, aláírták - kényszer, fenyegetés, erőszak nélkül.
Nincs Magyarországon olyan polgári bíróság, amely elfogadná ezt az igen gyenge színvonalú érvelést, hogy a Budapest Bankot kényszerítették a szerződés aláírására. Aláírta, vállalta! Szakmailag jól tette? Nem tette jól! Azokból a reakciókból, amelyeket kormánypárti képviselőtársaim előadnak, látható, hogy nem tette jól. Akkor viszont jó volt a bank igazgatósága? Jó volt a felügyelőbizottsága? Jók voltak azok az ellenőrző szervezetek, amelyek irányították a bankot? Nem voltak jók! Akkor világos: ha ez a bank továbbra is működni akart, ha jó hírnevét meg akarta őrizni, valamint az alkalmazottak meg akarták őrizni a magas fizetésüket, szükség volt erre a 12 milliárd forintos tőkejuttatásra.
(12.40)
Az eredmény tekintetében miniszter úr azt mondta, milyen kimagasló a 7,9 milliárd forint. Nem olyan kimagasló az! Szakemberek véleménye szerint nagyon sok összetevője van az ilyen eredményeknek. Ha képviselőtársaim elolvasták az Állami Számvevőszék egy korábbi véleményét, akkor tudják, hogy az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság, valamint a Budapest Bank között még Szekeres Szabolcs elnök-vezérigazgató úr időszakában olyan szerződések születtek, hogy az ÁV Rt. 100 milliókat helyezett ki a Budapest Banknak betétre, igen alacsony kamat mellett. Az ÁV Rt. a költségvetés felé nem teljesítette befizetési kötelezettségét, de valami oknál fogva a Budapest Banknak nagyon kedvezményes hitelt nyújtott.
Nem hozom összefüggésbe, hogy amikor Szekeres Szabolcs úr eltávozott az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaságtól, akkor épp a Budapest Banknál nyert elhelyezést. Ezek között nyilvánvalóan nincs oksági összefüggés. Nincs oksági összefüggés, hogy hírtelenjében vissza tudta fizetni az ÁV Rt.-től kapott - igen nagy társadalmi felháborodást kiváltott - a 30 milliós lakásépítési kölcsönét.
Nincsenek összefüggések, képviselőtársaim, de azért elgondolkodtató, hogy más bankok számára az ÁV Rt. ezt a nagyon kedvezményes hitelt nem nyújtotta. S még sorolhatnék más olyan dolgot, amely azt bizonyítja, hogy a Budapest Bank nem azért volt a legjobb bank, mert vezetése igen jó volt, hanem azért, mert bizonyos személyi összefonódás miatt jó lehetőségei voltak a Budapest Banknak.
Pokorni képviselőtársam részletesen szólt arról, hogy érdeke fűződött a privatizációhoz a menedzsmentnek. A privatizáció pedig csak akkor történhet meg, ha jók az adatok, a mérlegadatok. Ezért kénytelen a kormány decemberben foglalkozni a Budapest Bank tőkejuttatási ügyével. Ha nem lett volna olyan helyzetben a Budapest Bank, amilyen helyzetbe került 1994 végére, kellett volna a Magyar Köztársaság kormányának foglalkozni vele? Nem kellett volna, képviselőtársaim. Ez megint azt mutatja, hogy valami probléma van ennek a banknak a vezetésével, a szakmai hozzáértésével.
S ekkor jön utána a második lépcső, hogy a kormány, nem tudni miért, csak általánosságokban fogalmaz - ezt tartalmazza a jelentés is, ez nem hír: ez tény -, és rábízza a pénzügyminiszterre meg az ÁV Rt.-re, hogy valahogy oldja meg ezt "kis" 12, illetve akkor 13 milliárdos feladatot valamilyen módon. Véghatáridő december 31-e. Azért december 31-e, mert a Számvevőszék véleménye szerint a könyvelés szempontjából ez nagyon fontos időpont.
S ekkor mi történik, képviselőtársaim? Az a csapat, amelyet az expénzügyminiszter úr a felszólalásában hosszan dicsért, az a csapat december 8-ától kezdve nem tud mit csinálni. Nem tud mit csinálni, hogy hogyan és milyen módon oldja meg ezt a problémát. December 31-e a kormányhatározat végrehajtási határideje. Erre a tényre, hogy a Budapest Banknak az eredménye ily módon fog alakulni, nem decemberben figyeltek fel a bank vezetői. Nem decemberben kellett volna a Vagyonkezelő Részvénytársaság vezetőinek felfigyelniük, hanem sokkal korábban. Ez nem olyan volt, mint a mennykő az égből! Az egész éves forgalom ismeretében lehetett tudni, hogy '94 végére ily módon akár 6, akár 8, akár 13 milliárd forintos negatívum fog keletkezni a bankban.
Megint meg kell kérdeznem, hol voltak azok a felelős személyek, akiknek jelezniük kellett volna, hogy fennáll ez a probléma, és ki kellett volna dolgoztatni - nem december 8-ára, hanem sokkal korábban -, hogy milyen módon lehet ezt a problémát megoldani. Lehet azt mondani képviselőtársaim, bíztak abban, hogy még '94-ben privatizálják a Budapest Bankot, és akkor az egész kérdéskör fel sem merül. De akkor hol van felelős kormányzat? Hol van felelős pénzügyi kormányzat? Hol van a bankprivatizációért felelős kormánybiztosnak a felelőssége, ha nem tette meg ezeket?
Ezen jelentés vizsgálata kapcsán nem lehet eltekinteni a kormányzati szervek munkájának minősítésétől. Itt lehet csak számon kérni, hogy felállított szervezetek, a Pénzügyminisztérium, az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság, bankprivatizációs kormánybiztos a feladatuk magaslatán álltak-e vagy sem, elvégezték-e azt a feladatot, azt a munkát, amelyet rájuk bízott a kormány, vagy nem végezték el. Tudjuk jól, hogy utána felmentették a pénzügyminisztert, felmentették a bankprivatizációs kormánybiztost. Ezek is tények, nem pedig jó vagy rossz hírek.
De december 8-a és december 31-e között nem tudnak olyan megoldást találni, amely jogilag elfogadható lett volna erre a kérdésre. December 31-én a Pénzügyminisztériumban - anélkül, hogy az illetékes főosztályokat, szakmai szerveket bevonnák - készül egyfajta szándéknyilatkozat, s december 31-én letelik a kormány által megszabott határidő, anélkül, hogy a kérdés megoldódott volna. Az a szándéknyilatkozat, hogy rendelkezésre tart a Budapest Bank számára a pénzügyminiszter bizonyos mennyiségű államkötvényt, az égadta világon semmit nem jelent, joghatás kiváltására - tegnap elmondtam - nem alkalmas.
A rendelkezésre tartásból az égadta világon semmi nem következik, főleg azért sem, mert utána valamikor, a következő év elején jelzi ugyanez a bankprivatizációs kormánybiztos, aki ezt a nyilatkozattervezetet a pénzügyminiszter elé terjesztette aláírásra, hogy elnézést, álljon meg a menet, elfelejtkeztünk arról, hogy a Pénzügyminisztérium nem adhat át közvetlenül tőkét a Budapest Banknak, más megoldásban kell gondolkoznunk - s kigondol egy másik megoldást, amelyet a legnagyobb lelki nyugalommal ismét aláír a pénzügyminiszter úr. Az akkori pénzügyminiszter úr - elnézést! -, nem a jelenlegi. Anélkül egyébként, hogy a korábbi nyilatkozatot hatályon kívül helyezné. Ez megint formai, jogi rész.
De kérdem én: mennyire volt szakmailag felkészült akár a bankprivatizációs kormánybiztos, akár annak a kiváló csapata, akár az akkori pénzügyminiszter úr, ha a december 31-ei nyilatkozat alapján nem tudják a kérdést megoldani, ezért februárban egy teljesen másfajta konstrukciót kellett kidolgozni. Ez azért jelzésértékű lehet, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy amikor az ország igen nehéz gazdasági helyzetben volt, akkor milyen személyek irányították ezeket a tevékenységeket.
Ezt követően egy szakmai vita bontakozik ki a számviteli törvény előírásának megsértése vagy meg nem sértése terén. Korábban ebben a Házban már elhangzott, hogy igazából nincs igaza annak, aki a számviteli törvény megsértésére hivatkozik, mert Békesi úr szerint nem sértették meg a számviteli törvényt. A Pénzügyminisztérium számviteli főosztálya írásban nyilatkozott, hogy a tőketartalékba adott juttatás csak pénzeszköz lehet. Ez mindenki számára nyilvánvaló. '94 decemberében ez nem volt nyilvánvaló mindenki számára. "Tőkeváltozást pedig csak a pénzmozgással egyidejűleg lehet könyvelni. A követelésekre vonatkozó tartalmi követelményeket is a számviteli törvény tartalmazza, amelyek között a tőkejuttatás mint követelés (ígérvény) nem szerepel. Az követelésként nem értelmezhető. Természetesen a tőkejuttatást az éves beszámoló mérlege helyett annak kiegészítő mellékletében szerepeltetni kellett volna."
Az Állami Számvevőszék, amelynek köztiszteletben álló elnöke pártatlanságához kétség nem fér, azt mondja írásban adott véleményében, hogy megsértették a számviteli törvény 23. § (3) bekezdését és a 26. § (4) bekezdését.
Igen tisztelt Képviselőtársaim! Most tessenek tapsolni! Tegnap tapsoltak, amikor elmondtam, hogy megsérült a számviteli törvény, és Békesi úr azt mondta, hogy nem sérült meg, mert szakmailag neki igaza van. Akkor képviselőtársaim tapsoltak. Most tessenek tapsolni, Hagelmayer úr véleményére, aki jogszabályhelyeket mond, aki megmondja, hol, mit, miként sértettek meg. (Dr. Lamperth Mónika: Várjuk meg a végét!)
S mi lenne a következménye, igen tisztelt Ház, ha beismernénk azt, hogy nem alapelvek sérültek, hanem megsértették a számviteli törvényt? Ez az eseményeken semmit nem változtatna. Hadd hívjam fel azért Bauer képviselőtársam figyelmét, hogy az ellenzék milyen mértékadó volt akkor, amikor az egész vizsgálati jelentésnek a nyilvánosságra hozataláról úgy döntött, hozzájárul, hogy majd a Budapest Bank privatizációja után kerüljön az Országgyűlés elé, akkor vitatkozzunk róla.
(12.50)
És ezért hadd mondjam, az előbb úgy éreztem, hogy a vádlottak padjára ülteti az ellenzéket Békesi exminiszter úr, amikor azt mondja, hogy az ellenzék miatt nem lehetett jó áron eladni a Budapest Bankot, és ez a felhajtás a Budapest Bank körül rontotta a Budapest Bank esélyeit. Akkor nem kellett volna eladni, tisztelt képviselőtársaim! Nem kellett volna eladni! Hát hogyha ekkora árat vesztett, akkor tartsa meg az állam. Elmúlnak ezek a hullámok, a 12 milliárd visszakerül év végére. És utána mi történik? Le kell szállítani a tőkét! És utána fölemelték a tőkét - az új tulajdonos -, és megy a Budapest Bank azon az úton tovább, amilyen úton idáig is ment. (Közbeszólás a jobb oldalon: Sürgős volt nekik!)
Én úgy gondolom, hogy amikor egyes kormánypárti képviselőtársak demagógiával vádolják meg az ellenzéket, akkor tessenek már a saját padsoraikból megnyilvánuló demagógia ellen is fölszólalni. Mert ebben az országban biztos, hogy taplóra akad az a szikra, amelyik ebből a gyúanyagból táplálkozik, hogy az ellenzék miatt lehetett áron alul eladni a Budapest Bankot. Én idáig azt hallottam kormánypárti padsorokból, hogy nagyon jó áron adták el a Budapest Bankot. De ehhez képest akkor most már talán mégsem olyan szép a menyasszony, mint amilyen ruhába föl tetszettek öltöztetni.
Az egész tőkejuttatásról egyébként valóban helytálló az a hasonlat, amelyik megjelent a Magyar Hírlapban az Állami Számvevőszék elnökhelyettese tollából, hogy itt adtak egy hozományt a menyasszonynak - az volt a 12 milliárd forint -, nagyon tetszett ez a vőlegénynek, hogy milyen nagy a hozomány, és ezért a vőlegény a jegyajándékából mindjárt vissza is fizette a hozományt az apósnak. Erre szokták mondani kártyanyelven: pénz az ablakban!
Igen tisztelt Képviselőtársaim! Én úgy gondolom, ennek a vitának a tanulságait a kormánypárti képviselőknek meg kellene szívlelniük. Higgyék el nekem, sokkal többet jelentene az Országgyűlés iránti megcsappant bizalom helyreállítása terén, hogyha ki mernénk mondani bizonyos dolgokat ebben a Házban, anélkül, hogy fejeket követelnénk. Mert itt nem arról van szó, hogy indítsanak büntetőeljárást egyes személyek ellen; itt nem arról van szó, hogy az ellenzék mindenáron bűnbakot kíván, hanem arról van szó, hogy a tények alapján megállapítható, hogy nem megfelelő módon jártak el azok a szakemberek, akik mindig a szakértelműségükre hivatkoznak; véletlenül nem tudták a szakértelműségükkel megoldani ezt a problémát. (Közbeszólás a jobb oldalról: Lejárt az idő!)
Az Országgyűlés e tekintetben olyan döntést kell hogy hozzon, amely a vizsgálóbizottságok további működése számára is példamutató. Ehhez képviselőtársaim - kormánypárti képviselőtársaim - részéről nyilvánvalóan önmérsékletre van szükség. De hadd hivatkozzam most, ebben az esetben példamutató módon Horn Gyula miniszterelnök úrra, aki azt mondta, hogy ez a kormány képes beismerni a hibákat. Hölgyeim és Uraim! Tessenek beismerni a hibákat! Köszönöm a türelmüket. (Taps a jobb oldalon. - Közbeszólás a bal oldalról: Ti is!)
