DR. MEDGYESSY PÉTER

Teljes szövegű keresés

DR. MEDGYESSY PÉTER
DR. MEDGYESSY PÉTER pénzügyminiszter: Elnök Asszony! Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az azonnali kérdéseknek az az előnye, hogy egy mondatban kell feltenni a kérdést, ebből következően arra az egy mondatra tud az ember felkészülni, hogy választ adjon. Miután a képviselő úr azt kérdezte, hogy lesz-e időre auditált mérleg, én azt mondom, hogy lesz.
De miután a kérdése azért ennél jóval hosszabb és sokkal tartalmasabb volt, megkísérlek néhány kérdésére most így kapásból is választ adni.
A Kincstári Vagyonigazgatóság kapta feladatául, hogy a Magyar Rádió leltárral alátámasztott vagyonértékelését a közbeszerzési törvény előírásainak figyelembevételével végeztesse el. Az ajánlati felhívás elkészült, a holnapi nap folyamán küldi meg a potenciális ajánlattevőknek - ez 12 vagyonértékelő cég - az ajánlati felhívást és az ahhoz kapcsolódó dokumentumokat. Az ajánlati felhívásban foglaltak szerint április 29-étől vásárolható meg az ajánlattételi dokumentáció. A beérkező ajánlatok bontására május 17-én kerül sor, május 23-án lesz az értékelés és a nyertes ajánlattevő kiválasztása. Július 15-éig kell a médiatörvényben foglalt kritériumoknak megfelelő vagyonértékelést elkészíteni. A határidő rendkívül feszes, de mivel az ajánlati felhívás konzorciális részvételre is ad lehetőséget, ezért megítélésem szerint a határidő betartható.
A Magyar Televízió vagyonértékelésére vonatkozóan az ÁPV Rt. előzetes tárgyalást folytatott. Az előkészítő tárgyalás azonban nem a teljes, a vagyonértékű jogokat, készleteket, kintlevőségeket magába foglaló vagyon, hanem csak az úgynevezett eszközvagyon felmérését tartalmazza. Ezért még egyszer át kell tekinteni a vagyonértékelési megbízást a törvények figyelembevételével és tiszteletben tartásával. Ezt tudom mondani erre.
Még egy dolgot szeretnék kiegészítésül tenni. Kiemelten fontosnak tartom ugyanis azt, hogy a klasszikus vagyonértékelésen túl mindkét intézménynél - és a Duna Televíziónál is - sor kerüljön egy gazdasági-pénzügyi átvilágításra, ami alapvetően az intézmények likviditási helyzetére térne ki.
Kérem képviselő urat, hogy a válaszomat fogadja el. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem