ZSIGMOND ATTILA

Teljes szövegű keresés

ZSIGMOND ATTILA
ZSIGMOND ATTILA (MDNP): Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A hatpárti médiamegállapodás szerint 1995. november 22-én a kormány határozatot hozott, miszerint a Magyar Rádió és a Magyar Televízió auditált vagyonmérlegét el kell készíteni. Felelőséül a pénzügyminiszter urat jelölte meg.
1996. április 2-án Deutsch Tamás és Varga László képviselőtársaim kérdést tettek fel arról, hogy hol is tart ez a munka. A megmagyarázhatatlan négy és fél hónapos késést nehéz lett volna indokolni, így a pénzügyminisztériumi államtitkár úr mundérvédő reflexszel azt válaszolta, hogy a munka folyik. Sajnos ez nem felelt meg a valóságnak, mert ezután a már oly megszokott kapkodás következett.
A pénzügyminiszter úrtól a privatizációs miniszter úr vette át a feladatot. Kérdezem: vajon miért.
Képviselőtársaim felszólalását követően - megsértve a közbeszerzési törvényt - pályázat nélkül választották ki a Magyar Televízió mérlegkészítőjét, a Magyar Rádióét pedig még most is keresi a Kincstári Vagyonkezelő Iroda. Kérdezem: vajon miért.
Mi a garancia arra, hogy az ekkora hatalmas vagyon felmérésében gyakorlatlan, ekkora feladatra referenciával nem rendelkező, döbbenetesen aláárazott és a lehetetlenül rövid határidőre vállaló cég által készített auditált vagyonmérleg nem vezet majd vagyonvesztéshez?
Végül kérdezem tehát, lesz-e a médiatörvény megszabta időre a Magyar Rádiónak és a Magyar Televíziónak auditált vagyonmérlege, vagy Karinthy után szabadon: és ha igen, akkor miért nem.
Várom válaszát, miniszter úr. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem