DR. HÁZAS JÓZSEF
DR. HÁZAS JÓZSEF
DR. HÁZAS JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kertész képviselő úr feladta nekem a labdát. A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló törvény eddigi vitája során főleg a vadászattal kapcsolatos kérdések kerültek előtérbe, az érdekkülönbségek itt váltak leginkább láthatóvá. Az érdekcsoportok harcában nagyon veszélyesnek tartanám, ha akármelyik ágazat prioritást kapna a jelenleg tárgyalt törvény megalkotása során, és nem egy viszonylagos egyensúly megteremtésére törekednénk, amely az ellenérdekeltségű felek közötti vitákat lecsillapíthatja. Természetesen nincsenek illúzióim, hogy az alapvető érdekkülönbségeket akármilyen jó törvénnyel is megszüntethetjük.
Az éles vitákat kiváltó törvényrészletek helyett az általam fontosabbnak tartott, a törvény címében is első helyen szereplő vadvédelemről kívánok beszélni. (Dr. Kis Zoltán: Nagyon helyes.)
Az általános vadászati jog a történelmi időkben az úri kiváltságok deklarálásából állt. A társadalom fejlődésével először a kárfelelősség kérdése jelent meg, a technikai fejlődés pedig a vad védelmének jogszabályba foglalását tette szükségessé. A legújabbkori szabályozásokban egyre inkább dominálnak a vadvédelemmel foglalkozó rendelkezések.
Az előttünk lévő törvény II. fejezete foglalkozik a vad és élőhelyének védelmével. Néhányan kifogásolták, hogy kevés a vadvédelemmel foglalkozó rész. Nem a terjedelem, hanem az itt leírtak tartalma határozza meg a vadon élő fajok fennmaradásának, túlélésének feltételeit. A vadon élő, vadászható fajokat az ember önző módon hasznosította. E törvénynek éppen az a feladata, hogy a szükséges védelmet velünk szemben is megteremtse számukra.
A vadászati lehetőségeket szigorított feltételek mellett biztosítva teremthető meg a kívánatos összhang a védelem és a vadászat között. A tervezet többi része az e fejezetben megfogalmazott alapelvekre épül.
A vad és élőhelyének védelme érdekében javasolja az előterjesztő a vadászterület minimális méretének meghatározását, ami az előkészítés során különösen nagy vitákat váltott ki. Hiszem, hogy a sokat emlegetett tulajdonosi érdekeken túl kell lenni a vadak élőhelyét figyelembe vevő, a vad védelmét előtérbe helyező, tudományosan megalapozott józan érdeknek is, amely mind az egyed, mind a populáció védelmét szolgálja.
A vadak élőhelye nem a falvak közigazgatási határához, még csak nem is a birtokhatárokhoz igazodik. A cél az, hogy a fajok génállományának fennmaradását biztosító minimális populáció elhelyezkedésének figyelembevételével történjen a vadászterület kijelölése. Bízom abban, hogy a tisztességes, nagy szakértelemmel rendelkező, vadgazdálkodással foglalkozó szakemberek és tulajdonosok rövid távú érdekeik háttérbe szorításával elfogadják a védelmi alapon számított kompromisszumos területnagyságokat.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az új törvény legnagyobb változást jelentő része az, hogy a földtulajdont és a vadászati jogot ismét összeköti. Az alapvetően helyes cél támogatása mellett azonban nem kerülhető meg, hogy néhány ellentmondásos, félremagyarázható vagy szándékosan félremagyarázott dologról beszéljünk.
Az Európai Unióhoz való csatlakozási szándékunkat említve, a vitában többen külföldi, főként nyugati törvényekre hivatkoztak, hol követendő, hol elrettentő példaként. Minthogy az idézett szabályozásokban minden és mindennek az ellenkezője is megtalálható, értékükön kell kezelni őket, és az adott ország vadászati tradícióinak, jogrendszerének pillanatfelvételeként érdemes figyelembe venni saját törvényünk megalkotásánál.
Két európai példát említek én is: Svájcét és Lengyelországét. Az egyik legrégebbi demokráciában az alkotmány foglalkozik a vadászat kérdésével. A vadászati jog az államé, a vad uratlan jószág. 1875 óta ez így van, és az 1988-as törvénymódosítás idején vita nélkül megerősítették az állami jogot. A földtulajdonos köteles tűrni a vadászatot, és a vad által okozott kár nyolcvan százalékának megfelelő kártérítésen túl nem részesül annak hasznából.
A másik példa a legfiatalabb. Lengyelország 1995 októberében visszaállította az állami vadászati jogot, a vad tulajdonosa is az állam. Ismert, hogy a lengyeleknél a háború után is megmaradt a kistulajdonosi szerkezetű mezőgazdaság. A nagy értékű vadállomány érdekében határoztak így, a vad védelmét ebben a formában látták megfelelő módon biztosítva. Természetesen ezek a példák nem azt bizonyítják, hogy nekünk az említett országokat utánozni kellene. Mindenesetre érdemes megnézni, hogy mennyire megalapozottak a tulajdonosi érdekeket túlhangsúlyozó, a tulajdon korlátozását égbekiáltó bűnként emlegető képviselőtársaink érvei.
Az előzőekben már említett szakmai szempontok alapján az élőhely és a vad mozgása és ne a birtokhatár határozza meg a vadászterület helyét és nagyságát. Ezen belül legyen joga a tulajdonosnak, illetve a tulajdonosi közösségnek, hogy eldöntse, saját maga akar vadászni vagy haszonbérbe kívánja adni a vadászatot. Ismert, hogy hazánkban a 200 hektár feletti birtokok száma nem éri el a százat: a legutóbbi hivatalos adatok szerint 73 ilyen gazdaság van, és ezek tulajdonjoga sem teljesen tisztázott.
Az előterjesztéssel szemben kritikát megfogalmazók javaslatai is feltételezik, hogy a nagyobb földterületek mellett több kicsi, két-három hektárral rendelkező tulajdonosnak tűrni kell, hogy területén vadásszanak. Illúzió azt hinni, hogy a szomszédok nagy egyetértésben együtt fognak vadászni vagy adják ki a területüket. A tulajdonviszonyok tisztázatlansága miatt sérül az eredeti szándék. Mértékadó vélemények szerint az erdők esetében hét-nyolc évig is eltarthat, amíg véglegesen rendezhetők ezek.
A gazdák egy jelentős részét nem is érdekli a vadászat, és főleg a nagyvadak kártétele miatt kifejezetten ellenérdekelt. Az pedig, hogy a tulajdonosok százezreinek érdekét sérti a populációk fennmaradását biztosító területkijelölés, egyszerűen nem igaz. A törvénytervezet bekapcsolja a terület gazdáit a tevékenységi körbe, és a vadászati jog hasznosításából eredő bevételek döntő hányadát nem önálló bérbeadás esetén is nekik kívánja juttatni. A néhány tucat valóban érdekelt tulajdonost nem igazán korrekt a több százezer néhány hektár földtulajdonnal rendelkező kisbirtokossal összemosni.
Ezen kívül ismételten óvni szeretném a csalódástól azokat, akik a hamis prófétáktól és a busás vadászati bevételekről szóló meséktől félrevezetve komoly haszonra számítanak.
Tisztelt Országgyűlés! A védelem egyik fontos tényezője, hogy a nem megfelelő állománykezelés vadgazdálkodási bírságot von maga után. Különösen érvényesül ez a védett területeken, ahol a természetvédelmi hatósággal, illetőleg az erdő esetében az erdészeti hatósággal közösen állapítja meg az illetékes a feltételeket. A vadászat és a természetvédelem jobb kapcsolata is a vad védelmét szolgálja.
A sokat emlegetett vadász-természetvédő konfliktus felnagyított és mesterségesen gerjesztett. Nem állítom, hogy aki vadászik, az automatikusan természetvédővé válik, de aki etikusan és jogszerűen vadászik, az támogatja a természetvédelmet.
A törvény hatására tovább csökkenhet a két tábor közötti távolság. A két hatóság egyetértésben állapítja meg a vadászati idényeket, a zárttéri vadtenyésztést, a vadászati módokat, a ragadozómadarakkal kapcsolatos eljárásokat, a nem honos állatfajok betelepítésére közösen adnak engedélyt.
Hasonló együttműködést ír elő a törvény az erdészeti és vadászati szakhatósági jogkörben, amikor az éves vadgazdálkodási üzemterveket az erdészek hozzájárulásával hagyják jóvá erdő esetében.
Vadvédelmi célú az állami vadászvizsga színvonalának emelése is. Elkészült egy hatkötetes vizsgaanyag, amely a szakközépiskola tudásszintjét elérő ismereteket tartalmaz. Az anyagban nagyon jelentős helyet kapott a természetvédelem oktatása.
Többen hiányolják a törvénytervezetből a vadász érdekvédelmi szervezetek helyének meghatározását. Véleményem szerint a vadászok önkormányzatát köztestületi formában kell megoldani. Remélem napokon belül benyújthatjuk azt a különtörvényt, amely alapján létrejöhet a köztestületként működő kamara, amelynek feladata lehet az oktatás, a vizsgáztatás, a vadászügyek kiadása, valamint az etikai szabályok megalkotása és betartatása.
(20.20)
Tisztelt Képviselőtársaim! Már az általános vita során nagyobb teret kellene szentelni a vadakat pusztító, üzleti célú orvvadászatnak. A törvényt megalkotni szándékozó ellenérdekeltségű szakmai csoportok között a legnagyobb egyetértés abban van, hogy sokkal keményebb eszközökkel, a törvény szigorával kell fellépni az orvvadászok ellen. Jól bizonyítja ezt Bogárdi képviselőtársam hozzászólása is. Az orvvadászattal kapcsolatos módosító indítványaimat a részletes vita során szeretném indokolni.
Széchenyi Zsigmond, a halhatatlan magyar vadászíró "Ünnepnapok" című könyvében a következőket írja a vadvédelemről: "Immár kímélni kell a vadat, valamikor védelmére kelni, mielőtt elfogyna, mielőtt véglegesen levadásznák a Föld színéről. A vadászok mindeddig szabad kezét mérsékletre kell bírni, szűkebbre fogni az ősi vadűzés határtalanságát. Az új határokat szabó rendeleteket pedig nemcsak be kell tartani, be is kell tartatni, érvényt kell szerezni a kijelölt korlátoknak, amiből önként következik, hogy a netán ellenszegülőket, korláton túllépőket meg kell fékezni, s ha a fék gyengének bizonyul, meg is kell fenyíteni."
Tisztelt Képviselőtársaim! Próbáljunk olyan törvényt csinálni, amelyben a gyarló emberi érdekek helyett a vad védelmének elsőbbsége a vezérfonal. Módosító indítványaink ezt az alapelvet erősítsék, hogy ne kelljen lehajtott fejjel járnunk, ha évek múlva szóba kerül törvényalkotói felelősségünk. A tét: világhírű nemzeti kincsünk, a magyar vadállomány. (Taps.)
