HERBÁLY IMRE
HERBÁLY IMRE
HERBÁLY IMRE (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1662. számú törvényjavaslat a vadászati jogot vagyonértékű jogként, az önálló vadászterület tulajdonjogának elválaszthatatlan részeként fogalmazza meg. Lehet-e ezt a jogot minden érdekelt igényeit kielégítve hasznosítani a jelenlegi földbirtok és tulajdonosi struktúra mellett? Nehezen képzelhető el.
Nehezen képzelhető el akkor, amikor az országos adatok alapján az egy főre jutó földtulajdon nagysága másfél hektár - Jász-Nagykun-Szolnok megyei adatok szerint, derűlátó adatok szerint 4 hektár egy főre. Töprengve a tárgyban szereplő törvényről, a következő gondolatok foglalkoztattak:
Lehet-e kompromisszumok nélkül szakmai, politikai érdekeket egyeztetni? A történelmi szakmai tapasztalatokat figyelembe kell-e venni? Az érdekeltek véleményét figyelembe kell-e venni? Azt hiszem, mindhárom (sic!) kérdésre igennel válaszolhatunk. Figyelembe kell venni. Az előttünk fekvő törvényjavaslat két nagy kérdését vizsgáltam meg ilyen szempontból: a vadászterület nagyságát és a vad tulajdonjogát, mint két nagyon vitatott koncepcionális kérdést.
Egy ország büntetlenül nem tagadhatja meg múltját, főleg akkor nem, ha ebből a múltból kézzelfogható, értelmezhető tapasztalatai is fakadnak. Ilyenek a vadászat vonatkozásában a vadászati rég- és közelmúltunkból egyaránt maradtak ránk. Ezekre csak nagy vonalakban hivatkoznék, hisz képviselőtársaim közül Schamschula képviselő úr és Pálos képviselő úr is hivatkozott rá.
Ilyen példák az 1800-as évekből a kényszertársulás, a '45 előtti évekből a nagybirtokok vadászati sikerei, a '45 utáni évekből a vadászati felügyeleti és érdekképviseleti rendszer, a vadásztársaságok működése, a területnagyság és a vadgazdálkodási eredmények.
(18.30)
Töprengtem azon, miközben készültem a hozzászólásra, hogy saját szavaimmal, saját tapasztalataimra hivatkozva indokoljam a törvényjavaslat általam megfelelően megfogalmazottnak tartott koncepcionális kérdéseit, vagy vegyem kölcsön azoknak a szakértőknek, érdekelteknek a véleményét, akiknek én a véleményére adok, akiknek a véleményét nem hagyhatja figyelmen kívül az Országgyűlés, amikor egy ilyen sokrétű, a természetvédelemtől kezdve árbevételt hozó tevékenységig terjedő tevékenység törvényi szabályozását vitatja.
Elsőként engedjék meg, hogy a FACE főtitkárának, Yves Lecocq úrnak a leveléből idézzek, aki azt írja egy helyütt az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnökének írt levelében: "Ami bevált, azt meg kell tartani, és nem szabad megváltoztatni, hacsak súlyos okok nem indokolják ezt a változtatást. Az önök vadászati rendszerének fenntartása elkerüli a mező- és erdőgazdaság, valamint a vadgazdálkodás, vadászati gazdálkodás közötti érdekütközéseket. A mező- és erdőgazdaság mindig más célokat fog követni, mint a vadászati gazdálkodás. Szükséges azonban az egymásnak ellentmondó érdekek összehangolása." Ez egy fontos felhívás számunkra.
Amikor egy beszélgetésen erre hivatkoztam, akkor képviselőtársaim figyelmeztettek, hogy vigyázzak, mert ezt nem teljesen úgy értette Lecocq úr, ahogy én szeretném citálni, mármint úgy, hogy egy-egy ilyen kérdés eldöntésekor kompromisszumot illik kötni, mert másképp megállapodni nem lehet. Aztán utánanéztem és kiderült, hogy Lecocq úr a következőket gondolja: ellenezzük a vadászok bármely etikátlan magatartását, bármely elitnek a demokráciával szembenálló privilegizálását, s minden olyan tényezőt vagy okot ellenez, amely bármi mást akar csinálni a vadászatból, mint aminek lennie kell. Mindezig - folytatja később - egyetlen elfogadható érvet sem hallottam, amely az adott rendszer totális átalakítása és egy új rend létrehozása mellett szólt volna.
Az, hogy bizonyos társadalmi-gazdasági változtatásokra szükség van, tény. Ez azonban nem kíván forradalmat, hanem sokkal inkább a párbeszéd fokozását és mások érzelmeinek tiszteletben tartását.
Tallózva a sajtóban, kezembe akadt egy Nimród újság, amelynek "Nemzeti kincs és tulajdon" című cikke ütötte meg a szememet. A következőket idézném:
A Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Akadémiai Bizottsága erdészeti szakbizottságának vadgazdálkodási munkabizottsága 1995. március 13-án a Zala megyei Márkiban tartott értekezletet. Itt többek között a következőket tárgyalták, illetve mondták: bár mindenki a nemzeti kincsnek tekintendő vadállomány fenntartását tartotta alapvetőnek - csak azt követhetik a vadgazdálkodás és a vadászat, köztük a sportvadászat érdekei -, leszögezték, hogy ez ügyben szakmai, és nem politikai döntésre van szükség. Bármely vadászati joggyakorlási mód is kerül végül a törvénybe, további alapvető szempontként fogalmazódott meg, hogy a földtulajdonost mindenképpen érdekeltté kell tenni a vadgazdálkodás elősegítésében oly módon, hogy a bérleti díj a földtulajdonosokra vagy a földtulajdonos képviselőjére, az önkormányzatra, a közbirtokosságra, erdőbirtokosságra szálljon. Szükségesnek látták a vadászterület alakítása és a vadgazdálkodási terület fogalmi különbségének megtételét, és állást foglaltak abban, hogy a nagyvadas jellegű vadászterület minimális nagysága 4000 hektár, apróvadas területeké 2000 hektárban legyen meghatározva. A cikket Kőhalmi Tamás jegyzi, aki a soproni egyetem tanára.
Egy másik neves személyiségtől is szeretnék idézni. Dr. Zoltán Ödön professzor úrról van szó, aki azt mondja, hogy a vad nem eleme a földtulajdonnak mint valamiféle tárgyi objektum; a vad nálunk már évtizedek óta, éspedig nem az állampárt találmányaként állami tulajdon, s így rendelkezik ma a polgári törvénykönyv.
A vad nem lehet uratlan jószág, ami megrögzött tradicionális okokból már a nyugati államokban is anakronisztikussá vált, s jórészt nevetség tárgyává lett. De nem lehet az apró tulajdonosi parcellák tulajdona sem, hiszen a vad nem tiszteli a parcellák határait, s nem lehet olyan tulajdoni rendszert bevezetni, amely szerint a vad tulajdona - a vad génjeibe tárolt mozgásigénytől függetlenül, a földtulajdonos akaratán kívül - szinte óráról órára, napról napra változik. Elfogadható megoldás tehát a vad állami tulajdona, ami a vad védelmét általában a legjobban biztosítja, s a vadvédelem különféle jogi és egyéb problémáit leginkább kiküszöböli. Egyébként, mondja később, a vadászterületek legkisebb mértéke ma általában 4000 hektár, s remélhetőleg ez lesz a jövőben is. A vadászás joga értékesítésének nyilván ehhez kell majd igazodnia.
Ne értsék félre, nem gondolom, hogy teljes mértékben igaza van a professzor úrnak, csak szeretném érzékeltetni, hogy többféle szemléletet kell egymással összhangba hozni, amikor egy-egy ilyen fontos témát tárgyalunk.
A következőkben engedjék meg, hogy csak nagyon röviden idézzek egy alföldi erdőgazdaság műszaki igazgatójának, egy erdőmérnöknek a leveléből, amit hozzám intézett:
Tudomásom szerint két alternatíva került előtérbe. Az egyik: a vadászterület minimális nagysága 3000 hektár legyen, a másik álláspont szerint elegendő a 300 hektár is. Véleményem szerint a vadgazdálkodás és a vadászat érdekeit a 3000 hektáros változat szolgálja; a 300 hektáros területen sem gazdálkodni, sem pedig vadászni nem lehet. A táplálék, a víz és a szaporodási lehetőség biztosítása csak nagyobb vadászterületen lehetséges, sok esetben a 3000 hektáros területnagyság is kevésnek bizonyulhat. A vad természetes vándorlása során több vadászterületen átjárva tudja szükségleteit fedezni. A területen átváltó, ott nem maradó vad vadászata örökös konfliktust jelentene, a vadállomány szempontjából pedig katasztrofális következményekkel járna.
Csökkentve egy kicsit az idézendő anyagoknak a sorát, egy olyan vadász, erdész, természetvédő ismerősöm javaslatából idéznék, aki nem vadász már, mert az előző időszak dolgaival nem ért egyet, elsősorban a vadászat terén történtekkel, amire itt többen utaltak képviselőtársaim. Engedjék meg, hogy a vadászterület nagyságára vonatkozó észrevételeivel kezdjem:
A vadászat a vadgazdálkodás része. Ahhoz, hogy a vadászterületen élő vadállomány a szükséges mennyiségi és minőségi szinten fennmaradjon, a vaddal gazdálkodni kell. Ez a vadászat egyik alapvető feltétele. Tehát a vadászati jog gyakorlása egyben a vadgazdálkodási kötelezettséget is jelenti. A vadászterületet elsősorban ökológiai egységként kell figyelembe venni az ott lévő flórával és faunával egyetemben.
(18.40)
Határainak kialakításánál pedig tekintettel kell lenni az ott élő vadpopulációk elhelyezkedésére és mozgására."
Az 1945 előtti időkben a vad tulajdonjoga és a vadászat joga a földtulajdonhoz kötődött. Törvény által előírt vadgazdálkodási kötelezettség nem létezett, a vad védelmét vadászati idényekkel, korlátozásokkal és tilalmakkal próbálták megoldani. Az önálló vadászterület legkisebb határa 250 hektár volt. Ezek a kis vadászterületek nagyságuknál fogva a vadgazdálkodásra alkalmatlanok voltak, csak vadászni lehetett rajtuk, azt is csak ideig-óráig, ugyanis a rendszeres vadászat a terület kizsarolásához vezetett, vagy a vad a rendszeres zavarás hatására, kíméleti terület, pihenőhely hiányában egyszerűen elmenekült. (Mészáros Béla: Hova?) Az 1945 előtti időkben példás vadgazdálkodást, vadállomány-minőséget és rekordterítéket csak az 5-6 ezer katasztrális holdtól kezdődő nagyságú közép- és nagybirtokok produkáltak. A mai vadgazdálkodás ekkor vált méltán világhírűvé. 1945 után nem véletlenül lett a vadászterület nagysága minimálisan 5000 katasztrális holdban, az egy főre jutó vadászterület pedig legalább 250 hektárban meghatározva.
Hogy egy ma élő vadász véleményét is említsem, a jászladányi vadásztársaság elnöke, Szöllősi János úr leveléből idéznék: "A törvényjavaslatról összességében annyit, hogy az általunk ismert négy-öt törvényjavaslat közül, már ami eddig az ideig megjelent, a legéletképesebb, és elsősorban a vad érdekeit szolgálja. A mi álláspontunk is az, hogy a vadnak állami tulajdonban kell maradni. Nem értünk egyet a vadászterület mértékének 500 hektárra való csökkentésével. Ilyen kis vadászterületen vadászni lehet egy ideig, de vadgazdálkodni nem."
Végül a Magyar Vadászati Kollégium minden parlamenti párthoz küldött leveléből szeretnék idézni: "További félreértések elkerülése és az önök objektív döntésének elősegítése érdekében engedjék meg, hogy a Magyarországon működő hét érdek-képviseleti szerv közül hatnak a Magyar Vadászati Kollégium elnevezésű tanácsadó szervezetnek a nevében mondjam el ezt a véleményt a vadászterület nagyságáról. Vadgazdálkodni és ennek eredményeként vadászni csak szakmai szempontok alapján kialakított és meghatározott nagyságú vadászterületen lehet. Ez a területnagyság nyilván vadfajonként különböző, ugyanakkor egy minimális területnagyságot rögzíteni kell. Miután a vadászterület szükségszerűen a vad védelmének legkisebb területe is, megítélésünk szerint a minimális területnagyság 3000 hektárnál kisebb nem lehet. Vadat elejteni lehet pár száz hektáron is, akár 200 négyszögöl nagyságú területen is, de ez áttekinthetetlen és tervezhetetlen volta miatt a vadállomány sorsát megpecsételné."
Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, hogy az általam felsorolt idézetek, ismerve a vadászati törvényjavaslat koncepcionális meghatározásait, azt bizonyítják, hogy a törvény előkészítése során a törvény-előkészítők igyekeztek jó kompromisszumokat kötni, igyekeztek bevonni az érdekelteket a koncepcionális kérdések megfogalmazásába és jelen pillanatban egy, az érdekeltek nagyobb része számára elfogadható törvényjavaslatot sikerült megfogalmazni. Ez természetesen nem örök időkre szól, hanem mindaddig érvényben maradhat, amíg az érdekeltek helyzetében nem áll be változás, amíg az érdekeik ennél jobb törvényt nem kívánnak. Addig is javaslom, hogy ezt a törvényjavaslatot a szükséges módosításokkal együtt az Országgyűlés fogadja el. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
