RIMÓCZY JÓZSEF IMRE

Teljes szövegű keresés

RIMÓCZY JÓZSEF IMRE
RIMÓCZY JÓZSEF IMRE (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Milyen intézkedéseket tervez az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium - mint az az országos szerv, amelynek egyik kiemelt feladata a hazai ipar védelme - a piaczavaró hatások ellen?
Néhány, ehhez a témakörhöz kapcsolódó megdöbbentő adatot szeretnék megemlíteni. 1992-95 között az Olaszországból behozott automata mosógépek száma közel három és félszeresére növekedett, és a Szlovákiából származó import ugyanebben az árucsoportban egyetlen év alatt, 1994-ről 1995-re tizenhatszorosára emelkedett, így az import piaci részaránya meghaladja a 70 százalékot.
A fejlett ipari országok gyakorlatában az ilyen importnövekedésből eredő piaczavarás töredéke esetében is azonnal piacvédelmi eljárást indítanak a hazai termelők védelme érdekében. Bizonyára a tisztelt államtitkár úr előtt is ismeretes, hogy a megemelkedett importszámok mögött hatalmas nemzetközi cégek állnak, amelyek megengedhetik maguknak, hogy könyörtelen ár-, üzleti és marketingpolitikával a magyar termelést rövid időn belül lehetetlenné tegyék.
Automata mosógépeket Magyarországon a Hajdúsági Iparművek Rt. állít elő. A viszonylag olcsó, jó minőségű és tartós termékeit a magyar fogyasztók évek óta előszeretettel vásárolják. Amennyiben az IKM azonnal nem lép közbe, az időnként megkérdőjelezhető módszerekkel operáló importverseny hónapokon belül tönkreteheti a magyar vállalatot. A Hajdúsági Iparművek Rt. egy különösen válság sújtotta térségben, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar határán fekszik, ahol a munkanélküliségi ráta 26,9 százalék, és itt nyújt még munkahelyet mintegy 1500 dolgozónak. A piacvédelmi döntéstől függ, hogy mennyi embernek és meddig lesz itt kenyere.
Úgy érzem, hogy az ismertetett adatok tükrében nem is lehet kétséges, hogy a tisztelt államtitkár úrnak azonnali lépéseket kell tennie, és egy - természetesen az összes játékszabály betartása mellett - átmeneti piacvédelemmel meg kell szüntetni a fennálló piaczavarást.
Köszönöm szépen, és várom megnyugtató válaszát. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem