SASVÁRI SZILÁRD

Teljes szövegű keresés

SASVÁRI SZILÁRD
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy országgyűlési képviselő 1995. december 12-én már interpellált a Recski Rézércbánya Vállalat privatizációjával kapcsolatban, melyben észrevételezte a vállalat végelszámolásával és privatizációjával megbízott Mininvest Rt. tevékenységét, melynek eredményeképpen a privatizáció húzódik, és az államnak több mint 600 millió forintot kellett kifizetnie.
(15.00)
Miután az Országgyűlés nem fogadta el az interpellációra adott miniszteri választ, a kérdést az Országgyűlés gazdasági bizottsága tárgyalta. A gazdasági bizottság ülésén elhangzott, hogy a Mininvest Rt. tevékenységét vizsgálni fogják. A cég az ÁV Rt.-től végelszámolásra és privatizálásra, illetve a privatizálással kapcsolatos szakértői munkára kapott 1994 őszén megbízást.
Az ügyben azóta újabb visszaélésekre utaló közlemény jelent meg, amely szerint, bennfentes információk alapján az említett céggel szoros kapcsolatban álló Privatizáció Kft. 14 millió forint haszonhoz jutott az ÁPV Rt. pénzéből, a következő módon:
A Mininvest Rt. javaslatára az ÁPV Rt. igazgatósága határozatában úgy döntött, hogy a Mininvest az ÁPV Rt.-től kapott állami készpénzből 20 millió forintért vegye meg a Borsodi Ércelőkészítő Mű tulajdonában lévő recski rézércbánya leányvállalatának, a Hungarocoppernek a részvényeit. A Mininvest Rt. azonban a nevezett részvényeket nem ettől a cégtől, hanem a Privatizáció Kft.-től vette meg. A Privatizáció Kft. ugyanis időközben 6 millió forintért megvette a borsodiak felszámolójától az ÁPV Rt. által megvételre kijelölt részvényeket. Ezzel a Privatizáció Kft. 14 millió forint haszonhoz jutott állami pénzből.
Ezen részvények a Hungarocopper fölszámolási eljárása következtében értéktelennek minősültek, és csak azoknak - csak azoknak - jelentettek értéket, akik tudtak az ÁPV Rt. azon szándékáról, hogy a részvényeket meg kívánják venni, és a Hungarocopper adósságát rendezni kívánják.
Kérdezem tisztelt államtitkár urat, miért kellett beiktatni egy magáncéget a Hungarocopper Rt. államosításába. Kié lett és hová tűnt az adófizetők pénzéből 14 millió forint? Tervez-e vizsgálatot a bennfentes információk kiszivárogtatására utaló ügyben? Tisztelettel várom válaszát. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem