DR. SURJÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen. Az államtitkár úrnak sincs szerencséje: elfogadom, sőt előre köszönöm a válaszát.
Az elmúlt héten napirend előtt szóltunk már erről a kérdésről, amely nagyon sokakat foglalkoztat. Én akkor öt pontban soroltam fel azokat az elgondolásokat, amelyeket megítélésem szerint érdemes lenne megtenni. Miniszter úr válaszában ezek közül jó néhányra reagált, és kiderült, hogy amit ott egy hétfői napon sürgettem, az egy előzetes pénteken már meg is történt. Egy olyan jellegű üzenet ment el rögtön a pénteken kapott szlovák jegyzékre vissza, amely megfelelt annak a hangvételnek, amelyet magunk is jónak tartottunk ellenzéki oldalról, nevezetesen, hogy a ratifikációnak nincs akadálya és nincs kiegészítése sem.
Azóta is szeretném pozitívan visszajelezni azokat a kormánynyilatkozatokat - államtitkár úrtól is, miniszter úrtól is -, amelyek teljesen egyértelművé tették ezt az álláspontot. Itt látok lehetőséget egyfajta szélesebb körű konszenzus kialakítására is. Nyilvánvaló, hogy a napirend előtti vita nem teszi lehetővé a részletekbe menést, és ennek tudom be, hogy nem tért ki miniszter úr arra a javaslatra, ahogyan az korábban is már történt, forduljunk azokhoz az államokhoz, ismertetve velük a helyzetet, amelyek olyannyira szorgalmazták az alapszerződés megkötését, illetve nemzetközi szervezetekhez, amelyek szintén ugyanezt tették: lássák, miről van szó. Most ugyanis két esély van: vagy függelék nélkül jön a dolog, és akkor nincs különösebb probléma, vagy függelékkel jön, és akkor a magyar kormányt már egyértelműen köti a korábbi jegyzéke és az a számos nyilatkozat, amely megtörtént. Ebben az esetben nem vállalhatja magára Magyarország, hogy őrajta múlott az okmányok kicserélése.
Várom államtitkár úr válaszát. (Taps a KDNP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem